„Még nincs leírva, még tökéletes”

‍Szentgyörgyi László: A reménnyel is. Ab Art, Budapest, 2023.

Évek óta jelen van Szentgyörgyi László az erdélyi irodalmi prérin, de csak szerényen, halkan, szinte mellékesen, észrevétlenül. Első versei 1977-ben jelentek meg a Látó elődjében, az Igaz Szóban; szórványos publikációi a rendszerváltozást követően váltak sűrűbbé, ekkortól már magyarországi lapokban is közölt, az első önálló kötet azonban sokáig váratott magára, végül 2016-ban látott napvilágot Kételyek között címmel. Nem váltotta meg a világot, nem is annak szánta szerzője, nem is az a dolga egy verseskönyvnek. Az ő életébe se hozott nagy változást, úgy tűnik, immár belecsontosodott ebbe a „pályaszéli” költőszerepbe. Ami jó: hogy ez őt szemmel láthatóan, versekből kiolvashatóan nem frusztrálja. Mert ha frusztrálná, akkor kesergő, fanyalgó verseket írna, amolyan „savanyú a szőlő” stílusban, azzal pedig végképp „elásná magát”. De nem! Amint új kötete is bizonyítja, Szentgyörgyi László tud derűs, nyugodt, sztoikus lenni, helyét, szerepét ismerve tud nóvummal szolgálni versekben, tud a pályaszélről fontos versekkel, meghökkentő gondolatokkal előrukkolni. Ilyen értelemben üdítő színfolt ez a könyv, amit jó olvasni: nem izzadságszagú, nincs benne az irodalmi nyilvánosság előtt folyamatosan jelen lenni igyekezete. Érezhető, hogy szerzője viszonylag ritkán, kedvtelésből ír. Hogy jó értelemben véve: műkedvelő.

Ezt az epikuroszi, a perifériára beérkezés nyugalmát sugárzó költői attitűdöt példázza a kötet elejére súlyozott, programversnek is tekinthető Megérkeztem: „Mindig elvágyódtam, de / – objektív és szubjektív okok miatt – / elmenni soha nem tudtam. / Nem adatott meg nekem. // Most mégis úgy érzem: / megérkeztem.”

Verseinek többsége ún. körömvers, bökvers: rövid, tömör, epigrammatikus, 4-6 soros kis buborékok. Ezek jellemzően egyetlen gondolatot villantanak fel, rendszerint meghökkentő nézőpontból, nyelvileg lecsupaszított, lexikálisan végletekig leegyszerűsített formában. Hogy ez egy következetes vállalás, a Szárnyalás című vers is bizonyítja: „A / sallangoktól / megszabadulva // szárnyal / a / mű, / mintha / szabadon… // A sallangoktól / megszabadulva.” A rövid formának hátránya is van: ha nem elég megkapó a gondolat, visszhangtalanul megy el mellettünk.

Talán ennek tudatában tekint olykor saját költői ténykedésére ironikusan: „Jusson eszedbe, / bármit is írnál: / nincs nagyobb érték / a tiszta lapnál.”

Hiányérzet, keserűség is felbukkan, de összességében az elfogadás békéje az, ami különlegessé, felemelővé teszi ezt a kötetet, olvasását pedig (pályaszéli) élménnyé.

‍