Márton Árpád Élet-Jelek című kiállításáról*

Márton Árpád első kolozsvári egyéni kiállítására még főiskolás korában, 1963-ban került sor a Mátyás-házban, majd ezt követően 1980 áprilisában, Kántor Lajos meghívására, a Korunk szerkesztőségében mutatott be egy kisebb léptékű, de néhány jellegzetes, „kereken zárt kompozíciót”¹ már tartalmazó válogatást. Tavaly nyáron, a 14. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával nagyszabású válogatással tért vissza a kincses városba, nemcsak a több mint hat évtizedet felölelő életmű reprezentatív munkáiból szelektálva, hanem az 1958–64 közötti főiskolás évek kevésbé ismert vásznaiból is, amivel első kolozsvári kiállítását is megidézte. A hat főiskolai év mindmáig fontos szakmai viszonyítási pontot jelölt ki számára, ahol, ahogy sokszor fogalmaz, a képzőművészet nyelvtanát elsajátította. Tanárai voltak, többek között, Kádár Tibor, aki a számára oly meghatározó Nagy István művészetét ismertette meg vele, valamint Miklóssy Gábor, aki legendás igényességével és szigorúságával főként az európai festők életművét és az akadémizmus szempontrendszerét hozta közelebb a hallgatókhoz. Esztétikát és művészettörténetet hasonló kaliberű oktatóktól, Bretter Györgytől, Földes Lászlótól és Borghida Istvántól tanulhattak.

A több művészgeneráció által mesterként tisztelt Miklóssy már a főiskola utolsó éveiben felhívta diákjai figyelmét arra, hogy ne csak rajztanárként, hanem képzőművészként is mutatkozzanak be kihelyezésük után. Márton Árpád ezt meg is szívlelte, az 1964-ben Gaál András hívására Csíkszeredába érkező fiatal festőművész rögtön hetven alkotásból álló egyéni tárlattal mutatkozott be a csíki közönségnek. 2001-es nyugdíjba vonulásáig számos művészgeneráció neveléséből vette ki részét. Talán kevéssé ismert, hogy nemcsak általános iskolában és középiskolában tanított rajzot majd’ négy évtizeden keresztül, hanem közel húsz évig óvodákban is, az esztétikai nevelés mellett pedig több évig kutatta a gyermekrajzok sajátosságait. Intézményteremtő tevékenysége szintén figyelemre méltó: a gyergyószárhegyi Barátság művésztelep 1974-es megalapítása Gaál Andrással és Zöld Lajossal közösen, valamint a csíkszeredai művészeti iskola létrehozása is a nevéhez fűződik.

A Bánffy-palota emeleti kiállítótermeiben látható válogatás tematikus és stiláris csomópontok mentén mutatta be az elmúlt évtizedek alkotásait, egyfajta laza kronologikus rendet is követve. A válogatás és a rendezés egyaránt a művész munkája, egyéni kiállításait mindig egymaga rendezi, mint ahogy alkotómódszerére is leginkább ez a megközelítés jellemző: „arra törekedtem, hogy egyedül, csendben fogalmazzam meg a véleményemet”.² A különböző alkotói periódusokban keletkezett művek egymás mellé helyezése érdekes párbeszédet eredményezett: hasonló témák vagy akár kompozíciók más-más technikával való megfogalmazása egy eltérő gondolatmenetet, fejlődési ívet mutat, mégis azt támasztva alá, hogy azonos élményekből táplálkozott a főiskolás és a később alkotó művész is, bár a hangsúlyok a kezdetben inkább a látványt előtérbe helyező festészettől a lényegretörőbb megfogalmazás felé mozdultak el. Az évek során egyre tömörebben fejezte ki magát, de a legfontosabb jelképek megmaradtak festészetében, visszatért a kenyér vagy a kezek motívumához: „…ahogy kezdett kialakulni bennem a gondolat, hogy mit is kell képviselnünk, hogyan kell képviseljek – azt a réteget, ahonnan jöttem –, és akkor rájöttem arra, hogy ezek az emberek a két kezükkel teremtik meg a létet! És itt jöttek a problémák, ugyanis a kezeknek óriási szerepük lett. A Parasztbánatnál kezdődik a dolog, hogy mennyit? Hogyan? Naturalista kezet csinálsz vagy valami súlyost, mint az ólmot, olyat? Vagy ami sok mindenre kötelez? És a kéz problémája egyfolytában foglalkoztat azóta is… állandóan…”³

A kifejezésmód, a téma, a színvilág, a formátum és a technika is változott az évek során, bár karakteres, egyéni látásmódja, belülről ragyogó színei jól felismerhetők, bármelyik évtized festményeit vizsgáljuk. A hetvenes években jelentkező allergiája újabb technikai kísérletezésekhez nyitott utat: a nagyméretű képeknél az olajtechnikáról az olaj-temperára tért át, amit akvarellezés egészített ki, majd az utóbbi években a nagyobb szabaságot adó pasztelltechnika került előtérbe. Színvilága a kezdetben a népművészet színkultúrájából ihletődő vörösek-feketéktől indulva jutott el a szinte belső izzású meleg színekhez, az erős sárgákhoz és a vakító fehérekhez. Az elmúlt években színvilága sötétebb tónusokba fordult és előtérbe kerültek grafikái, ceruza-, toll- és tusrajzai is. A hétköznapok tevékenységeit a rá jellemző lényegretörő tömörséggel bemutató kompozíciók mellett egyre elvontabb, filozofikusabb témák jelennek meg festészetében. A kiállítóterekben a több alakos kompozíciókat egyre inkább az egy személyes, az egyénre és belső vívódásaira fókuszáló élet-jelek váltják fel.

‍

*  Az Élet-Jelek megnevezés Banner Zoltán művészettörténésztől származik. 

‍

Jegyzetek

‍

¹         Szabó András: Finisszázs helyett: Márton Árpád 80+1. Forrás: https://hargitanepe.ro/finisszazs-helyett-marton-arpad-801

²          Márton Árpád: Teremtő kéz. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2021, 34. o.

³          Márton Árpád: Teremtő kéz. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2021 19. o.

‍

‍