Marad a láz, nyolcvan felett is

Verset, prózát, drámát olvasva, hősök és ellenfeleik csatáit figyelve, látni, hogy akadnak szereplők, akik nem öregszenek meg, csak a kéz lesz kérgesebb, csak a láb nehezül el, csak a szív ritmusa döccen néha rossz irányba, de egyébként – minden változatlan. Rítusok, ritmusok, mondatok, mozdulatok ismétlődnek: százszor, ezerszer.

Valaki éberen figyel, hajnaltájt, a poharak feletti hangok által alig mozgatott dimenziókban. Valaki éberen figyel, mert délelőtt van vagy délután. Valaki arról beszél, hogy ilyen-olyan tanácsokat nem fogadott meg az időben, valaki tanácsot ad, véleményt mond, javasol. Valaki állja a sarat, várja, amíg a sár megszárad és porrá fújja a szél.

Valaki tudja, milyen jó volna nem ütni vissza – és visszaüt. Valaki jól tudja, milyen jó visszaütni – nem üt vissza. Valaki kérdések sziklái közt a válaszokat keresi. Valaki a kortársak felfele, avagy lefele tartó liftjét figyeli, hogy az üveg-, a beton-, a húskalitkában mennyi marad a lélekből, mennyi marad a lázból.

Évtizedek telnek, húsz és harminc között, hetven és nyolcvan között – és marad a lázból, marad. Ha valaki prófétaságból nem kér, mindeközben az igét nem felejti. Valaki lapot szerkeszt, valaki megszerkeszti önmagát.

Valaki tempósan történetet mond, valaki tempós történet, történet és mondás az almafák alatt. Valaki hatalmas mennyiségű, jófajta bort helyez egy autó csomagtartójába, valaki hatalmas mennyiségű, jófajta irodalmat helyez a csomagtartójába.

Valaki jár-kel, olykor hangosan szuszog. Másként veszi a levegőt. Még a levegő is másként veszi őt.

Valaki éppen arra emlékeztet: „nem csak a hősök tettek valami emlékezeteset”.

Valaki éppen nyolcvanéves.

Termete, hangzása, mondatának íve leginkább Gálfalvi Györgyéhez hasonló.

Isten éltessen, Gyurka bátyánk!

‍