Már a madonna sem sír értük

Lőrincz P. Gabriella: Könnytelen madonnák. Budapest, Előretolt Helyőrség, 2021.

Lőrincz P. Gabriella Könnytelen madonnák című, 2021-ben megjelent kötete versek, novellák, képzőművészeti alkotások egyvelege. Már címében valami nagyon ősit, valami nagyon nőit vetít elő, amely rájátszik a könnyező madonna ikonikus alakjára, a fosztóképzős jelző által azonban új értelmet nyer az ikonikusság, a nőiség kultusza. A tudományosan elképzelhetetlen történés, a falra függesztett szobor könnyezése a legenda szerint egy siracuzai várandós asszony fájdalmaira, életveszély-közeli állapotára adott kegyelemteljes, isteni válasz. Lőrincz kötetében a kegyelem, a nőre, a gyermekvárás szentségére adott válasz megfosztódik magasztosságától, eltűnik belőle a csoda. A nőiség, a szülés és születés fájdalmai nem oldódnak fel a madonna mindent átható könnyeitől. Marad a kín, a fogantatás és világra jövetel kegyetlensége, a nő mint kiszolgáltatott, elnyomott lény.

Mindezek fényében ironikusan ambivalens, groteszkül szép és tudatos írói-emberi gesztusként értelmezhető a könyv első lapjain olvasható ajánlás: Férjemnek és fiamnak. Ebbe az egyszerű, szeretetteli ajánlásba sűrűsödik bele a megosztás és bevonás vágya, amely kérdésként teszi fel olvasóinak, elbeszélhetőek-e a nagyon mély emberi tapasztalatok, megragadható-e a nő, a maga teljességében, vágyaiban, akaratában, testi és lelki valójában? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem a kötet nagyon intenzív szövegfolyamát olvasva, ugyanakkor mintha minden apró gondolat egyre erősebben hozná felszínre az erőszak intézményesülésének, „hagyományának” problematikáját, és kendőzetlenül nyomná olvasója szemébe: kezdj vele valamit.

A szövegek őszinték, ismerősek. A nem kívánt gyermek peremre kerül (A harmadik), a kisemmizett, szellemileg sérült lánnyal visszaélnek (Káposztaföld gyermeke), az egyedül maradás, elhagyástól való félelem szorító, ölni képes marokká alakul (Hinta), a testi és lelki kín szétmarcangolja az embert (Katica, Isten arca). A szótlanság, a kommunikáció ellehetetlenülése (Hazafelé), a lányok-nők csendre parancsolása markánsan szervezi a szövegegészt – és az életünket. Talán innen az az ismerősség-érzet.

Lőrincz legfrissebb kötete érzékenységre és megállásra késztet, olykor kellemetlen fészkelődést vált ki – van úgy, hogy többet nem lehet félrefordítani a fejünket.

‍