Málnacsónak-menekült (Regényrészlet Varga P. Ildikó fordításában)

‍2002. december 21.

A nevem Mikko Virtanen, finn férfi vagyok. Minden évben karácsony környékén eljövök ide, a thaiföldi szigetekre. A szabadság és a remény útjára. A reményt az adja, hogy itt minden évben svéd családokkal találkozhatok, ideális svéd családokkal. Mert Svédországban csak ilyen családok élnek. Ha valaki, hát akkor én ezt pontosan tudom. Hiszen évek óta követem a svéd családokat.

Ez kissé kényszeresnek hangzik, tudom, de erről szó sincs. Önzetlen csodálat ez csupán. Simán meglennék anélkül, hogy svéd családok szabadságolását követem. Az igaz, hogy boldogtalanabb lennék, de valahogy meglennék, bizony.

Számomra ez egy tanulási folyamat. A jobb életformát tanulom éppen, a svéd életformát.

Itt van például ez a göteborgi család a szomszéd asztalnál. Már legalább tíz éve házasok, de még mindig ott a férj és a feleség tekintetében az egymás iránti szerelem. A gyerekeik szabályos időközönként megjelennek az asztalnál, hogy megmutassák, milyen kagylókat és kincseket találtak a tengerben. És a szülők minden egyes alkalommal képesek őszinte rácsodálkozással nézegetni a legújabb szerzeményeket. Felemelem a tekintetem a könyvből, amit éppen olvasok, és rájuk köszönök. Roger és Ulrica ugyanis a barátaim.

Roger rendes fickó. Kissé fiatalabbnak gondolja magát, mint amennyi, legalábbis erre enged következtetni a rockos stílusa. Ulrica egy igazi főnyeremény Roger számára, gyönyörű nő. Rövid, fekete hajú. A rendkívül modern frizurájában még az égető nap és a tengervíz sem tesz kárt, nagyon menő.

‍

2002. december 23.

Egész életemben a svédeket figyeltem különböző távolságból. A távolság ugyan változott, de az intenzitás nem. Svédország számomra szerelem, svédnek lenni vágyálom. A svéd állampolgárok, az egyszerűek, átlagosak – főleg azok – a példaképeim. Szilárd meggyőződésem, hogy pontosan tudom, hova tartozom. Bizton állíthatom, hogy ez a hely Finnországtól nyugatra esik.

Saját diagnózisom szerint transznemzetiségű vagyok. Nem tudom, hányan érzünk hasonlóképpen, nincs szervezetünk, és a társadalom sem vesz bennünket figyelembe gazdasági vagy netalán politikai szempontból. Mi csak úgy vagyunk, létezünk, a betegségünkkel együtt. A betegségünk számunkra trauma, sokak számára örök életre szóló, mellyel a születéstől a halál pillanatáig együtt kell élni. Belehalni ugyan nem lehet, de belefáradni és belerokkanni igen.

Mivel ez a diagnózis nem szerepel a hivatalos betegségek listáján, gyógyír sincs rá. Amúgy még az is lehet, hogy tévedek, amikor azt állítom, hogy ez betegség. Hiszen akkor a kereszténydemokratizmus, a nyugtalanság és a szégyenlősség is a betegség kategóriába tartozna. De ezek inkább velünk született dolgok, melyek súlyosabbá válhatnak vagy enyhülhetnek a neveléssel vagy éppen annak hiányával. Viszont együtt kell velük élni.

Egy kívülálló számára úgy tűnhet, minden rendben velem: finn férfi vagyok, aki törvénytisztelő finn állampolgárként él és jól érzi magát Finnország határain belül. De belül minden másként van. Rossz nemzetbe születtem, rossz nemzetbe neveltek. Mert a nevelés teszi. Otthon finn nemzetiségűnek neveltek. Közel húsz év folyamatos bagatellizálás után már magam is elkezdtem hinni a finn jelentéktelenségben.

Vagy mégsem. Ennél mégiscsak jóval erősebbnek érzem magam: változást akarok. Nem bírok már finn lenni annak minden nehézségével és problémájával együtt. Nem bírok tovább finn férfiként élni. Finn férfi – a lehető legnagyobb átok. Főleg, ha még elé tesszük azt a jelzőt, hogy tipikus. Tipikus finn férfi, na ja, őszinte férfi. Valójában a finn férfit csak azok a finn nők illetik az őszinte meg ehhez hasonló pozitív jelzőkkel, akik amúgy is túl csúnyák ahhoz, hogy megfogjanak maguknak valami jó kis külföldi pasit.

De akkor miért nem költöztem Svédországba? – kérdezhetik sokan. Mert nem lehetett. A Svédországba vágyakozó testem és lelkem mellett a vér és kötelesség szava sokat nyom a latban. Idős, beteg szüleimet gondoztam Finnországban, végig mellettük voltam. Már meghaltak, úgyhogy akár el is költözhetnék.

De esetemben egyszerűen nem egy olyan problémáról van szó, amit meg lehetne oldani egy költözéssel vagy nemzetváltással. Egy pillanat alatt átköltözhetnék, és hét év alatt még a svéd állampolgárságot is meg tudnám szerezni. De én nem költözést, hanem változást akarok! Valami valóságosabbat, maradandóbbat és igazabbat. A svédségemnek teljesnek és mindent áthatónak kell lennie, nem holmi bevándorlóéletnek félnyelvű, másodosztályú állampolgárként.

Született svéddé akarok válni, modern, kedves és megértő apává az Andersson családban. Vagy a Johansson vagy Svensson családban. Na jó, legyen Lindqvist. Svéd gyökerekre van szükségem, hogy olyan lehessek, mint például a tengerparton játszó stockholmi család. A család, amit ámulva nézegetek. Stockholmban élnek, de Piteåból származnak, ott a gyökerük. És ezek a gyökerek harmóniát hoznak az életükbe. A múltjukban látom a jövőmet.

‍

2003. június 18.

Már megint egy este, amit gyűlölök. Fekszem a kanapén, és gyűlölök mindent: a lakásomat, a szomszédokat, ezt az országot, a híradót, amit nézek, a finneket, akiket éppen interjúvolnak. Megtöltik a kosarukat minden földi jóval, a Szent Iván-éjre készülődnek. Az egyetlen vigaszom, hogy néhányan majd belefulladnak a tóba, néhányan meg megégetik a seggüket az örömtüzekben. Ez legalább visszaadja a világ igazságosságába vetett hitemet.

Gyűlölöm a meteorológust, aki éppen a Szent Iván-éji időjárásról beszél, na, őt gyűlölöm csak igazán. Már évek óta, gyakorlatilag amióta elkezdett dolgozni Finnország legnagyobb kereskedelmi csatornáján.

Petri Takalának hívják. Mentségére legyen mondva, profin jelzi előre az időjárást, és általában pontosan. De nagydarab ember! Amikor a finn időjárásról beszél, mindig Svédország előtt áll, és teljesen eltakarja. Ha éppen Svédországba készülök, és azt akarom látni, hogy mire számíthatok másnap a romantikus Norrköping városában, hát nem pont ott áll előtte?! Olyan széles a válla, mint a svéd Olof Palme kormányának mozgástere: egész Svédországot eltakarja, a keleti parttól az Atlanti-óceánig. A feje is nagy, a haja dús. Még tiszta szerencse, hogy általában copfba köti. Egyszer a haját kiengedve jelent meg a képernyőn, eltakarta vele Kiruna környékét egészen Värmlandig.

Az évek során különböző nevek alatt több e-mail-címet is csináltam, melyekről aztán rendszeresen küldözgettem leveleket Takala meteorológus oda nem illő viselkedéséről. Mindenfélével megvádoltam: lopással, részegen megjelenéssel a képernyőn, abúzussal és gyerekpornó tárolásával. De nem rúgták ki. A munkaadója az én szavam az ő szava elleni helyzetként kezelte az ügyet, ahol Takala szava nyomott többet a latban.

Amikor már semmi nem segített, elhatároztam, hogy a tettek mezejére lépek. Éjszakánként támadtam meg a házát, kék-fehér festékkel írtam fel az ablakára, hogy „Mondj fel, Takala, ha kedves az életed!” Még a számára legszentebb tárgyat is kezelésbe vettem. A vitorlását. Feltörtem néhány deszkát, üzenetemet felírtam a vitorlákra, de semmi nem történt.

Bekapcsolom a tévét, és már megint Takalát látom, amint Faluntól egész Norvégiáig kitakarja Svédországot. A széles csípője megfoszt Stockholm másnapi időjárásának fokjaitól. A jobb combja elfedi előlem Växjön környékét egészen Kalmarig, a bal lába Götalandot, a gyönyörű Götalandot, Skoone pedig direkt kibaszásból be se fér a képbe.

Az időjárás-jelentés végén Takala pár lépést tesz a kamera felé, és rám néz a szemüvege fölött. A tekintetével azt üzeni: Na, Virtanen, mit szólsz? Én tudom, milyen idő lesz Linköpingben, de neked nem mondom el!

És akkor végképp feldühödöm. Elhatározom, hogy ma éjszaka keményen lecsapok. Reszkess, Petri Takala, te, az életminőségemmel játszó nagydarab meteorológus!

Felhajtok néhány kitűnő svéd Pripps sört, és kivárom a hajnali két órát. Felveszem a kapucnis felsőmet, és a lakása felé indulok. A város csendes. Még szép, hogy az, ma éppen nincs se május 1., és világbajnoki hokimeccset sem nyert a finn válogatott. Óvatosan közelítem meg Takala házát. A hátizsákomból előveszem a festékes sprayt és a csirkét. Disznófej helyett az is megteszi. A falra fújom, hogy UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS, a felirat mellé szögezem a csirkét, hogy nyomatékot adjak fenyegetésemnek. A zászlórúdra felhúzom a svéd lobogót.

Ezt követően a fészerbe megyek, és a vitorlás padlójának állok neki egy baltával. Újra és újra lesújtok, amikor is fennakad a balta nyele, hiába próbálok újból lesújtani, egyszerűen nem megy. A nyelet Takala tartja erősen a markában. Egy pillanat múlva már én is ott találom magam, rám ül, és üt, ahol ér. Nem akar rendőrségi ügyet csinálni a dologból, személyesen akar bosszút állni.

Összesen tíz ütést mér rám.

– Nyugatról magas légnyomás közeledik, egyenesen a pofádba vág.

Takala teljes transzban röhög és közben üt. Kezd elsötétedni előttem a világ. Már-már azt hiszem, nincs túl sok hátra, amikor eszembe jut valami:

– És az alacsony légnyomás központja hol található? A ház háta mögött?

Takala hátranéz. Az ösztönei ezt diktálják, enyhül a fogása annyira, hogy ki tudok szabadulni. Kigurulok alóla, és kifutok az utcára. Nem jön utánam. Szerencsére nem.

2004. december 12.

Bemasírozom egy elektronikai cikkeket árusító boltba lehallgatókészülékeket, laptopot, szalagokat, kábeleket és fülhallgatót vásárolni. Egy fontos lépés a jobb svédség felé. Szükségem lesz rájuk a szigeten. Jó svéddé képzem magam, legalábbis elég jóvá.

Ez már az ötödik téli szabadságom a szigeten, egyben az ötödik külföldi utam, mely nem Svédországba visz. De ez nem azt jelenti, hogy ráuntam Svédországra, dehogy! Ellenkezőleg. Az időjárásról szól az egész. Mint minden rendes svéd, a téli szabadságomat meleg éghajlaton akarom tölteni. Márpedig egy ázsiai út télen még a hosszú gyűléseknél is svédebb dolog.

Gyerekkoromban minden családi út Svédországba vezetett, mert arra és oda vágytam. 127 alkalommal jártam a svédeknél. Tapasztalatból mondom tehát, hogy Svédország turistaszempontból mindenek fölött áll. Egyszerűen tökéletes, minden megtalálható.

Ha pálmás tengerpartra vágyom, Trellerborgban a helyem, ahol minden tavasszal pálmákat tesznek ki a partra. Ha írországi élményekre vágyom, akkor irány Skåne: zöld a pázsit, és időnként még köd is előfordul! Ha a nepáli hegyek hívogatnak, felmászom a Kebnekaise tetőre, a világ legszebb csúcsára. A vörös festékéről híres Falun pedig a svéd Alpok. És még olcsóbb is, mint Svájc vagy Ausztria.

Ha kultúrát akarok, Stockholm óvárosa a válasz: sétálgathatok és nézelődhetek. Berlin hangulata Södermalm városrészben is megtalálható, Bécs eleganciája pedig Östermalmban. Ha netalán Tensta vagy Rinkeby negyedekbe tévedek, akkor rögtön Közel-Keleten vagy Boszniában érezhetem magam.

Göteborg csatornái és kikötői az én Amszterdamom. Sőt, még annál is több, hisz tulajdonképpen egy Görögország. Az előváros görög tavernái és a Saltholmen strandjai elkápráztatják a turistákat.

Sokan, akik már jártak az Egyesült Államokban, dicsérik Chicagót. Az én Chicagóm Karlstad: egy folyóparti város sok magas épülettel. A maffiamúlt ugyan hiányzik, de az embernek amúgy sem fűlik ilyesmihez a foga a szabadnapjain. Lund mint egyetemi város egymagában megtestesíti Boston, Oxford és Cambridge sármját és intellektuális légkörét.

A Vänern tó partján, központi helyen elhelyezkedő Jönköping számomra New York. A pezsgő üzleti élet és a divat mekkája. A város fényreklámjai egyértelműen a Times Square hangulatát idézik. Arról nem is beszélve, hogy a városközpont kiköpött London, és tényleg csak egy kis képzelőerő kell hozzá.

Norrköping környéke pont olyan, mint Kalifornia mínusz bandaháborúk. Norrköpingben egyesül Los Angeles pezsgő társasági élete és San Francisco varázsa. Hát még ha a villamosra is felszáll valaki! A város szomszédságában fekvő Kolmården állatkert akárcsak San Diego, a látványosságok ugyanúgy, csak a külváros mocska nélkül.

Most biztosan azt gondolja mindenki, hogy Kalifornia központja Hollywood – sztárostól és filmstúdióstól. De rossz lóra tesz, aki ezt gondolja. Alig pár órányira Norrköpingtől fekszik Örebro, ahol a svéd tévécsatorna stúdiói találhatóak. Milliószor sikerült már összefutnom ott mindenféle celebbel, a körzeti stúdió hírszerkesztőjétől kezdve Niklas Strömstedt énekesig.

Amúgy is fantasztikus hely ez az Örebro. A stúdiók Los Angelest idézik, de a városka amúgy inkább Párizsra hasonlít. A kávézókban igazi francia hangulat, azzal a különbséggel, hogy itt kedvesek az emberek. A város fölé magasodó vár látványa egy pillanat alatt Erdélybe röpíti az embert. Nem véletlenül Európa legösszetettebb turistavárosa Örebro.

Olasz éttermeket Svédország-szerte találni, de a svéd Róma mégiscsak Alingsås. Még egy olyan lépcső is akad, melyet nyugodtan nevezhetünk spanyolnak. A templomok remekek és Gräfsnäs romjai pont, mint a Colosseum, csak véres történelem nélkül. Vagyis egy fejlettebb változata a híres látványosságnak.

És még hosszan folytathatnám a sort. Katrineholm Prága, Budapest és Köln együttvéve, csak jobb várostervezéssel. Sundsvall – Velence. De ha valaki valami extrémre vágyik, Svédországban olyat is talál: részeg és viselkedni nem tudó finneket például Södertaljében és Trollhättanban.

Vagyis nem azért esett a választásom Thaiföldre, mintha Svédországból bármi is hiányozna, hanem azért, mert Svédország egy része ilyenkor Thaiföldre utazik. És meglehetősen nagy része. A barátaim.

‍

VARGA P. ILDIKÓ fordítása
1977, Margitta. Kolozsváron él.

‍

Miika Nousiainen (1973) finn író. A Málnacsónak-menekült Nousiainen első regénye, 2007-ben jelent meg, 2014-ben pedig filmet is forgattak belőle. Magyarul eddig egy regénye olvasható, a Gyökerek, Kovács-Győrffy Éva tolmácsolásában.

‍