.svg)
„...olykor sír, olykor nevet.”
E. P.
A mai fiatal költő többet tud a büfékről mint Dumpf Endre maga. Tornából mindig felmentése volt, és ezt elmondja, valahányszor feszélyezve érzi magát a kocsmaasztalnál, amikor társai a tegnapi focit kezdik ecsetelni. Körülményeskedve ad tüzet, ha kérik, alig néz a szemükbe, de azért vannak meggyőződései. Jó eséllyel lehet belőle újságíró egy helyi lapnál. Egyszer elegem lesz, és elmegyek idegenlégiósnak, mondogatja. Persze sose lesz igazán elege. Hazamegy és bekapcsolja a kedvenc sorozatát. A bölcsész szóra felfordul a gyomra, csak dadog, ha megkérdik, mit is tanul.
A mai fiatal költő szemfényvesztő varázsló. Nem ismer szerelmet, csak alkalmakat, táncokat, habzsolja a... azt, ami éppen útjába kerül. Fölemészt mindent. Nem túl megbízható, reggelire kávét és szójátékot eszik. Néha kiakad, hogy neki milyen nehéz. Írni verset, mármint. De főleg emailt, az anyjának. Felhördül, ha túl komolyan veszik, és rettentően elszomorodik, ha nem veszik komolyan. Semmi gond, a mai fiatal költő szeret szomorú lenni, amikor szomorú, akkor elég boldog.
A mai fiatal költő geek. Ujjai zsírosak a chipstől és szemüvegét mindig otthon felejti. Rajong a b-kategóriás filmekért, és az anime-ért. Nem tudja eldönteni, milyen pályára lépjen, és retteg a bürokráciától. Nem mer kedvenc kortárs írójának szemébe nézni, mert egyszer véletlenül leketchuppozta a könyvét egy nyilvános felolvasáson. Fél, hogy hasonló sorsra jut, egyszer eljönnek érte a hivatalnokok, és ketchupba fullasztják. Végül kritikusi pályára lép, és már csak hobbiból ír verseket.
A mai fiatal költő nagyon öregnek érzi magát. Öreg is. Megviselik a bizonytalanul hosszú éjszakák, álmait (ha néha aludni próbál) kitöltik mindenféle homályos rémképek, tápok és fehérneműk, újra és újra legyűrt megfelelési kényszerek. Olykor biztosan tudja, hogy óriás rovarként ébredt, és nem mer tükörbe nézni, virraszt hajnalig, hátha.
A mai fiatal költő kutya vagy macska, egykutya. Semmi értelme nincsen, mondja mély meggyőződéssel, és hevesen gesztikulál. Petőfit hasonlítgatja Ganxsta Zolihoz, és elvárja, hogy ezen megbotránkozzon valaki végre. Igyekszik elrejteni szakmai tudását, úgy tesz, mintha ismerné az utcáról Öcsi bácsit, az Ezredes urat, a Tibit, a Lulut (Isten nyugtassa Lulut, teszi hozzá), és természetesen jönne neki a szleng. Pedig sokat szenved vele. Tudja jól, előbb lesz kutyából szalonna, és csak azután macska. És ha már macska, akkor is előbb halacska, mielőtt egykutya. De megrögzötten teljesít.
A mai fiatal költő kimondja a traumáit, szárazon és kegyetlenül, de kimondja a tieidet is, ha felhergeled. Ha fél, félelme hegyeket mozgat, és sötét felhők, csaholó kutyák telepszenek ekkép a társaságra. A hisztériával felemás viszonya van. Ha visszaszólsz, odacsap. Pedig nincs más vágya, mint hogy békében danolni hagyják.
A mai fiatal költő kicsapongó alak. Sokat sajnáltatja magát, bár, ugye, megveti az önsajnálatot, és úgy érzi, a huszadik század összes bűne az ő vállát nyomja. Ápolgatja a bűntudatot, mint szent örökséget. Neurotikus, de tud ő rugalmas is lenni, rugalmas, ám annál neurotikusabb. Kiábrándult, de titokban bízik a feloldozásban. Vagy katarzisban. Vagy megváltásban. Megbocsátásban. Ő se tudja már. De titokban, az biztos. Tudja, hogy ha eljön az ideje, elragadtatik az égbe, mint Illés.
