Madarak. A goliárdok krónikásához

Deák Zsuzsa munkája
Egy régi korban magányos madár voltam,titánok csempésze, távlatok tudója, szárnyasfarkas, mérnök, aki nem vágyott nagyra.Buzdított a vér szaga, folyók folyása tetováltföldek testében, nem voltam soha nagy úr,és soha nem voltam szolga. Ez volt a vesztem,tapasztalatlan kellett lennem önmagam ura,szolgája, ami, mint tudjuk, Lehetetlen.
Mert közös a Forma, a Forrás, úrban,szolgában ott a Formula, a köd keze,a Füst, a Feltétel Nélküli Feltétel, Fű-,Fa-, Földfelölelő Fergeteg, a FenségesFelesleg, önmagában szétáradó Fatima.Az új rendben földönfutó lettem, szegettszárnyam kövek alá temettem, és a térképektitkait el kellett felednem. Nyílt bennemegy szem. A disznóólban kezdtem, hogyaz alantas dimenziókat a büdös magtólkiismerjem. És a mágneses vérben mindigott dobogott a totem. És térképtávlatokemlékei a fejben, hogy idomítsanak.
Mert felborul az egyensúly és felébred a harag,és a távolságtól nem látom a közeli dolgokat,és elmozdul a föld és halad a vonat, és a nyomarajta marad. És hogy a térközt kijavítsam,a közelit távlatra váltva, feltaláltam a szavakat.
Azóta évmilliók teltek el. És voltam bölcs,és voltam sarlatán, udvari bolond, akimondtam igazat, és mondtam igazáta rám szegeződő akaratnak. Kiismerema vér szagáról a dobogást, és az emlékeket.És mégis mozog ugyanúgy bennem,és szédít Ő, örökkévaló Lehetetlen,hogy benne járjak és kívülről is felöleljem.