Lehet-e más fejébe kerülni? – Beszélgetés Vajda Anna Noémivel és Döme Barbarával

Atipikus írói pályák, prózatechnikák és perspektívaváltások kerültek terítékre csütörtök délután a Bulgakov teraszán tartott irodalmi beszélgetésen. Vajda Anna Noémit Hámozottak, Döme Barbarát pedig Nők a cekkerben című debütkötetéről Serestély Zalán kérdezte.

Serestély Zalán atipikus szerzőknek nevezte beszélgetőpartnereit: nem csupán azért, mert kevés információ található róluk az interneten, hanem elsősorban azért, mert pályájuk nem szokásos módon indult. A fiatalkori áttörés ez esetben elmaradt; ha kategorizálni szeretnénk, a megkésett író kategóriába sorolhatnánk őket. Serestély Zalán arra volt kíváncsi, mennyire mintázatszerű ez a kései jelentkezés. Elmondható-e, hogy a rövidpróza újra vonzó a női írók körében?
Döme Barbaránál keverednek a strukturális és egyéni okok. Bevallása szerint korábban is írt, de nem érezte elég jónak a műveit, így az újságírói szakma mellett döntött. Huszonöt év után újra kezébe kerültek régi írásai, és ráébresztették arra, hogy az elmúlt két évtizednyi napilapozás kiölte belőle mindazt, amitől fiatalkori írásai még működtek. Erre rádöbbenve döntött úgy, hogy otthagyja a napilapozást, és újra írni kezd.
Vajda Anna Noémi a pályakezdést alkati kérdésként fogja fel. Nagyon függ a bizalomtól és attól, mikor kivel fut össze az ember. Vajda publikálás előtt is író volt, csak valami miatt bénának és némának érezte magát, kibontakozásában pedig nem sokat segített a román tagozatra való átkerülése sem. Fordulópontot jelentett számára, amikor Ungvári László Zsolttal írást cseréltek, és ő véleményt mondott a műveiről. A két nő pályakezdésének közös pontját képezte a Székelyföld folyóirat. Mindketten sokat köszönhettek az egyik szerkesztőnek, Fekete Vincének.

Az íróvá válás kérdésköre után Serestély Zalán a két novelláskötet prózatechnikájára terelte a szót. Észrevételei szerint Döme Barbarára a kurzívtechnika használata jellemző. Történetmondásának van súlya, a nyelv ugyanakkor áttetsző, nem botlasztja az embert, hanem képessé teszi az olvasót arra, hogy harapja az elmondottakat. A narrátor könnyen és dinamikusan beszél ki mások fejéből. Vajda Noémi ennek ellentéteként inkább töredezett nyelven beszél. Nála is kísérlet történik arra, hogy más perspektívából beszéljen, de mintha itt erősebb lenne a szkepszis: lehet-e más fejébe kerülni? Van-e erre egyáltalán nyelvi képességünk?
A kérdésre, hogy lehet-e mások helyett beszélni, Vajda igennel válaszolt, és elmondta, meglepően könnyen ment számára. A Hámozottak vázát egy, a nagyapjával készült interjú képezi; ennek megszerkesztése és elmesélése nem okozott számára nehézséget, a nagyapa nézőpontjának felvételében viszont fontos szerepet tulajdonít a transzgenerációs emlékezésnek.

Döme Barbara csodálta Vajdának azt a képességét, hogy férfifejjel is tud gondolkodni. Bár neki is voltak erre vonatkozó kísérletei, mégis a női gondolatokat érzi sajátjának. Több fejben is ír, de mindig E/1-et használ, ezt érzi a legkényelmesebbnek. Szerepfelvételei annyira hitelesek, hogy egy netes portálon szkizofréniával is megvádolták, másképp elképzelhetetlennek tartva, hogy ilyen világosan tudjon erről a problémáról írni.
Mindkét író munkáiban fontos a tapasztalás, a tapasztalati alap, bár Döme Barbara művében erősebb a fantázia szerepe. Olvasmányélményei alapján ez nem is csoda: leginkább a mágikus realizmust kedveli. Vajda Anna Noémi pedig az olyan szerzők munkáit tartja kiemelkedőnek, akik nem élnek vele mint olvasóval vissza: szövegeik nem untatják, hanem felforgatják őt.