Lakrészek ritmusa

Zsidó Ferenc kötete nem arra ösztönzi az olvasót, hogy járműre pattanva térképezze fel Eurázsiát, a megismerés forrása közelebb van, mint gondolnánk. A Huszonnégy egyetlen helyre összpontosítva alakítja ki az ismerkedés tereit. A Zsidó által megformált fikcióban testet öltő kontinens egy külvárosi panelház, annak országai pedig a lakrészek. Jelen esetben a határ téglafalak sora, amelyek sok mindent hallani engednek a szomszéd életéből. Minden ország lakói különböző ritmusok mentén tájékozódva érzékelik az őket körülvevő közeget. A mű főszereplője, Vajda Gergely újságíró éppen arra vállalkozik, hogy egy huszonnégy órás riportmaraton alatt, a lakókkal megismerkedve hangolódjon rá az említett ritmusokra.
Zsidó Ferenc blokkregényként határozza meg alkotását. A kötet olvasása során azonban igen nehéz volt összefüggő egységként olvasni a szöveget. Annak ellenére, hogy a fejezeteket motívumok sora (tömbház, jólét vagy anyagi nehézségek, kirekesztettség, a szereplők egymásról szerzett tudása stb.) fűzi össze, ez mégsem formálja regényszerűvé a művet. Zsidó Ferenc munkáját sokkal inkább hasonlítanám Mikszáth prózapoétikájának novellafüzéréhez, bár a Huszonnégy esetében relevánsabb, ha összetartó rövidpróza-sorozatról beszélünk.
Azáltal, hogy minden fejezet más-más ember életébe nyújt betekintést, ritmusváltásra is ösztönzi olvasóját. Zsidó figyelemre méltóan érzékelteti a ritmusok gyorsasága közti különbségeket: minden család, minden „ország” lakójának, lakóközösségének élete eltérő ütemre íródott. A VII. fejezetben a szerző a romák társadalmi integrációjának kérdéskörét taglalja. A témát számtalan formában feldolgozták már, ennek ellenére Zsidó kötetében nem válik sem fölösleges szócsépléssé, sem pedig túlterhelt védőbeszéddé. A téma felé új perspektívából közelít a szerző. A riportsorozatát elkészíteni vágyó Vajda Kalányosékat sem hagyhatja ki az alanyok közül. A fejezet egyediségét a szerző humorérzéke és a helyzetkomikum használatához való affinitása adja meg: „Kalányos János […] Magas, csinos férfiember, hetyke bajusszal […] félrefésült, úrias frizurával. Ehhez a külsőhöz viszonylag jó modor társult: majd’ mindenkinek előre köszönt. […] És ez sokat jelent, hé! Azt, hogy időnként berúgott (állítólag a feleségével együtt), s ilyenkor hangosan, duhaj módra énekelt a lakásban, sokszor hajnalig, igazán meg lehet bocsátani neki!” (VII. fejezet, 110.) A tény, hogy Vajda képtelen Kalányosékra hangolódni, tragikomikussá formálja a történetet, ugyanakkor burkolt üzenetet is közvetít általa a szerző. A kötet szóban forgó fejezetével Zsidó arra figyelmezteti az olvasót: a maratoni riportsorozat ürügyén folytatott beszélgetés nemcsak abban segítette a társaságtól alapvetően menekülő újságírót, hogy más emberekkel ismerkedjen, hanem abban is hasznára volt, hogy jobban megismerje önmagát. Az említett fejezetben a főszereplő például a kisebbségekkel szembeni, akaratlan távolságtartásával szembesül, és ezt mintegy képtelen leküzdeni.
A könyv XVII. fejezetében igen érdekes a kontraszt ritmusok és metaritmusok között. Keszeg Irma néni, a blokk özvegy kisnyugdíjasa fizikailag igencsak leépült: öregkori inkontinencia gyötri, elhízott és nehezen jár. Ennélfogva a higiéniára való odafigyeléssel is alábbhagyott, de a pletyka mindvégig képes fenntartani szellemi frissességét. Fürgén, ajtótól ajtóig lopakodik, hogy lehallgassa, hogyan élnek a nyílászárók túlsó oldalán. Ha Zsidó egy ugyancsak pletykás, de önmaga és környezete tisztaságára vigyázó öreg hölgyet mutatott volna be, akkor azt mondanám, hogy a fejezet közhelyes. Irma néni hallgatózási módja és saját magával szemben tanúsított igénytelensége viszont egyedivé teszik a karaktert.
A szerző valósághű párbeszédekkel tarkítja művét, de azok töredezettsége néha zavaróvá válik: „Ha ez nincs… én talán…” A békétlen család témaköre több fejezetben is visszaköszön. Bár Zsidó igyekszik más-más szemszögből megközelíteni a kis közösségek helyzetét, az ismétlődő témakör vontatottá teheti a mű egészét. A regény negyedik fejezetében bemutatott Lajta László egy kiábrándult családapa, aki a virtuális világba menekülve, éjszakánként cserkészi be a valóságban elapadt boldogságforrásokat. Ebben a fejezetben Vajda Gergely lesz az, aki mintegy átsegíti a sablonosságon az említett részletet. A játékfüggő férfi mindvégig azt gondolja, hogy az újságíró is érdeklődik az online játékok iránt, és a regisztrálás előnyeiről győzködi. A helyzetkomikum a fejezet végére körvonalazódik igazán, amikor Vajdának hirtelen terhére lesz a szituáció, és egyszerűen megszökik. A XV. fejezet „hőse”, Szép Jenő Zsidó regényének egyik legötletesebb figurája. Az éjjeliőrként dolgozó férfi azért érdekes, mert az író általa csempészi be a lakók kavalkádjába a dilettantizmus jellemzőit. Szép költői és újságírói sikerekről álmodott. A világ azonban túl „álnok és igazságtalan” volt ahhoz, hogy befogadja, megértse őt. A kiábrándult férfi azt reméli, Vajda Gergely talán „fejet hajt munkássága előtt”, de csalódnia kell.
A regény számos olyan szereplőt jelenít meg (lásd a beszélő patkány vagy a hely szelleme), akik Vajdával kapcsolatba lépve, mintegy különálló csoportként léteznek a műben. Az említett figurák közül mindkettő az újságíró képzeletének szüleménye. Nem rossz ötlet, de a bemutatott emberek és a „fantasztikus lények” univerzuma közötti diszkrepancia túlságosan erőteljes ahhoz, hogy az olvasó kényelmesen tájékozódjék a meseszerű és a kézzelfogható világában. A hely szelleme valószínűleg Vajda Gergely tudattalanja, amely arra készteti az újságírót, hogy komfortzónájából kilépve, álmában teremtsen kapcsolatot a tömbház lakóival. Az említett szereplő jelenléte, bár az alkotás emberi síkján zajló cselekményszállal szemben törést eredményez, mégis érthetőbbé teszi az Epilógust. Figyelembe véve a hely szellemének időszakos felbukkanását, könnyebb értelmezni a regény zárójelentét, amely, akárcsak a Kezdet, az elkeseredett és tanácstalan Vajda Gergelyt mutatja be törzshelyén, a Lila Csoda kávéházban. Az utolsó fejezetben a félálomban levő újságíró ráeszmél, a teljes projekt a freudi tudattalan működésének eredménye volt. A cselekmény álomszerű zajlására utal a picében almákkal mutatványozó patkány is, akit a türelmét vesztett főszereplő egyszer csak agyontapos. Részletes leírását kapjuk, amint az állat teste összeroncsolódik a gyümölcs alatt, de percekkel később az értetlenül álló Vajda csak a széttaposott almát találja meg a kivégzett rágcsáló nélkül, ugyanúgy, ahogy a Lila Csodában is ráeszmél, a huszonnégy órás riportmaraton csak álom volt.