.svg)
Gy. Szabó Béla: A fösvények
„Tovább szólnék, de tovább menni bajt hoz
és nem lehet tovább beszélni; látom
a homokon már új tűz lángja nyaldos.
Új nép jön, mellyel tilos szóba állnom,
vedd gondjaidba Kincsemet, a könyvet,
amelyben élek még: csak ezt kivánom.”
A Pokol tizenötödik énekének ezeket a (Babits Mihály fordította) sorait küldtük el kortárs magyar költőknek – továbbgondolásra, inspirációs forrásként, mert kíváncsiak voltunk: hogyan hat Dante költői műve a mai lírára, hogyan képes megszólítani újabb korok újabb poétáit. Lapszámunk versanyagát a „válaszul” érkezett költeményekből állítottuk össze.
A szerk.
La mia vita
Pár éve, télen, Veronába mentem.
Szerelemért, nem posztóért futottam.
Minthogy helyemre azóta se leltem,
járok tovább, kis szerkezet, kopottan.
Kattogok hol magam, hol más bajától.
Gyűlnek elhullt darabjaim halomban
utam mentén, mely tán kivisz a mából
s értelme lesz, ha szemem nyitva tartom,
ha szívem megállja, hogy nem harácsol
édes fügét, fanyar kökényt a parton:
alábukik morajló tengerekben,
hogy a sötétben szépen megszakadjon.
