Kuriózum és művészet között

2024 tavaszának hazai zenei ágendájában kétségkívül eseményszámba megy egy Nagyváradhoz és Kolozsvárhoz kapcsolódó produkció: J. S. Bach Goldberg-variációinak új áthangszerelése. A vállalkozás lelke a csellista Kostyák Előd, aki Réman Zoltán szaxofonművésszel és az ütőhangszerektől a cimbalomhoz felsőfokon is „átigazolt” Réman Gergővel hármasban mutatta be Bach népszerű és nehéz alkotását.

A „Goldberg” Bach egyetlen variációformában komponált opusza (BWV 988), amelyet igényes billentyűshangszer-tanulmányként írt 1741/42-ben. (A műegész Johann Gottlieb Goldbergről való utólagos elnevezése valójában egy anekdotán alapszik: a labilis egészségi állapotú Hermann Karl von Keyserling gróf gyakran nem tudott aludni. Ilyenkor a fiatal Goldberg, aki vele lakott, egész éjjel a szomszéd szobában csembalózott neki. A gróf egyszer arra kérte Bachot: komponálna valami szelíd, nyugtató hatású zenét, amelytől virrasztás közben felvidul – vagy jobb esetben elalszik.)

A francia, itáliai és német csembalóhagyományokat szintetizáló, a barokk variációművészet mintapéldájaként értékelhető mű magas fokú tervező tudatosságra vall. Minden résznek önálló karaktere, egyedi hangulata van, s ezeknek az összhangját a szerkezet dinamikája és az erőteljes, kánonalakzatokban rendszeresen visszatérő, egységes basszustéma biztosítja. Az áriában – vagyis a kezdő és záró részben – megszólaló, szokatlanul hosszú főtéma harmóniákat is exponáló vázhangjai mind a harminc variációban megmaradnak. A sorozatban háromféle variációtípus váltakozik: a fokozódó virtuozitással komponált futamokból, felbontott akkordokból álló „figuratív variációkat”, a különböző formák és műfajok stílusában – triószonáta, siciliano, fúga, szólóconcerto, ária, francia nyitány, korál, népdal, quodlibet – felhangzó karaktervariációk követik, s közben a már említett, az ária basszustémája fölött egyre nagyobb belépési távolságokkal megalkotott kánonok színesítik a „kínálatot”. Nyilván ez a változatosság teszi, hogy Bach e művét a szellemi/művészi sokarcúság példájaként is fel szokták mutatni. A nagyváradi „ősbemutató” beharangozójában például Tóth Gábor így jellemzi a Goldberg-variációkat: „az univerzum működése mögötti »nagy egyesített elmélet«, matematikai precizitás, építészeti műremek találkozása a lenyűgöző művészi kifejezéssel, karöltve matéria és metafizika, lélek és szellem, anyag és energia, kompozíciós szigor és szabadság, meghittség és virtuozitás, mikro- és makrokonstelláció teljes összhangban.”

A szaxofon, a cimbalom és a cselló társítása kétségkívül izgalmakat ígér. A három hangszer egészen különböző kulturális szférákat idéz (angolszász és afro, népi kultúra, barokk hagyományok). Ráadásul temperált és temperálatlan hangszerek egyesítése, két- vagy többszólamú zenei szövetek – olykor a csembaló két manuáljaként elgondolt kettősegységben. Nyilvánvaló, hogy a fentebb említett izgalmak olykor egyenesen kockázatokat jelentenek. Hogy például a szaxofoncsaládból rögtön négy hangfajú/ambitusú hangszert kell váltogatnia a játszónak – hiszen az újrahangszerelő Kostyák Előd olykor épp a szaxofonra osztotta ki a basszusfunkciót –, nem jelenthetett különösebb komfortot Réman Zoltánnak. Meg természetesen a virtuóz, bőven díszített, szólamkeresztezésekkel pompázó variációk, például a 14. előadásakor erősen számolni kell(ene) a térrel, amely – templom esetében viszonylag nagy reverbjével – bizony nem feltétlenül segíti a muzsikust az érthetőség megőrzésében.

Az azonban minden vitán felül álló tény, hogy Kostyák Előd Goldberg-változata igazi teljesítményt „csikar ki” szaxofonistából, cimbalmosból, csellistából egyaránt. Ráadásul gazdag fantáziáról is tanúskodik. Ennek legeklatánsabb példája az utolsó rész, az Aria da Capo hangszerelése. Ez a rész ugyanis a Bach-eredetiben teljesen azonos a kezdő résszel, Kostyák mégis úgy gondolta: „az Aria az Aria da Capóig akkora utat jár be a harminc variáció alatt, hogy úgy gondoltam, nem szólalhat meg megint ugyanúgy, ezért teljesen más hangszerelést kapott a végére.”

Ha minden jól megy, hármójuk Bachjából előbb-utóbb kereskedelmi hangfelvétel is születhet. Addig van még idő kidolgozni a kisebb intonációs bizonytalanságokat, a gyors és nagyobb hangközökkel is járó részek makuláit – elsősorban a csellónál, másodsorban a szaxofonnál (pl. az 5., 6., 8., 11., 15., 17., 23., 26., 30. variációkban).

‍