Küldetés fedőneve: 90, 25, 9

Vannak receptek, amelyeket szeretünk. Ezért újra és újra elővesszük őket. A nagyváradi Szigligeti Színház pedig most egy olyan receptet porol le, amely a kicsik és nagyok, az időutazni vágyók és a még cseperedő generáció meghatározó kedvence lehet. A Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter által megálmodott, A padlás című mese-musical a pesti ősbemutató után (1988) Nagyváradon is (1992) zajos sikernek örvendett. A Horányi László által rendezett előadás akkoriban több mint hetven alkalommal került műsorra. Harmincegy év távlatából nézve sem mondható csekély számnak ez. Felmerülhet bennünk a kérdés, miben rejlik a mű relevanciája napjainkban? Hogyan hathatja át a történet valóságunk egészét és fordítva? Hiszen számos fordulat, változás állt be azóta világunkban, és még korántsem a happy end felé tartunk.

Az új színházi évadban a Szigligeti Társulat, Tóth Tünde rendezésében, ismét megkísérelte felderíteni A padlást és annak zugait. Talán épp itt volt az ideje szellemeink, segítőik és a távolról sem túl segítőkész társaik újbóli megidézésének.

A történet karakterei és annak cselekménye miatt, valamint a díszlet (Rákay Tamás) vázlatszerű, áttetsző szerkezetéből és egyszerűségéből fakadóan mindent átleng a sejtelem, a levegő, egyszóval több jut a „fentből”, mint a „lentből”. Ezáltal a padlás tényleg egy átjáró, egy dimenziók közötti portál hangulatát idézi. A háttérben olykor felvillanó égőfüggöny ráborul a tetőszerkezetre, amely hol a padlás boltozatát, hol pedig magát a tetőt reprezentálja. A háttérfal két kijárata is titkos ajtóként funkcionál: elhúzódnak, majd ismét beolvadnak környezetükbe. Az előadás alatt így maga a padlás mint helyszín és tér is életre kel jó pár alkalommal. A többi alkotóelem: egy hintaszék, hintaló és íróasztal, rajta hatalmas képernyővel. A padlásra vezető út pedig a színpad és nézőtér határán tűnik a süllyesztőbe. Ezt a teret fogják megtölteni a karakterek tartalommal a későbbiekben. Itt hangzanak el Sztevanovity Dusán közismert dalszövegei, Presser Gábor zenéjének szárnyain, valamint kidolgozott koreográfia-csokrokból is kap bőségesen a nézősereg.

A padlásra érkező szellemek: Herceg (Tőtős Ádám), Kölyök (Ilyés Klaudia), Lámpás (Kocsis Gyula) és Meglökő (Csatlós Lóránt) olyan mesefigurák, akik társaik árnyékában éltek, feledésbe merültek, mert történetük kimaradt a köztudatból. Most viszont a köztes lét leállósávján hosszan tartó bolyongásra kárhoztattak. Szükségük van a Révészre (Nagy László Zsolt), akivel végleg elutazhatnak. Szellemeink megjelenésében (Lokodi Aletta) egységet alkot a színvilág, koruk kosztümeit, ruháit viselik, ezt a szabás, a fodrok, ívek és a fazon jelöli. A halványkék, illetve ezüstszín (az anyagokat tekintve, illetve a fehér harisnya és arcfestés) tompítja és ténylegesen nem evilági lényekként jeleníti meg a mesefigurákat. Az ehhez társuló erős kék haj-, szemöldök-, szakáll- és szájfestés lehetővé teszi az élesebb mimikai játékot. A négyesfogat dinamikája plasztikus egységet alkot. Az egymás közt váltott azonnali reakciók folyása és az egységes reakciók a külsős parafrázisokra, ingerekre erősítik mindezt.

A transzcendens világ szereplői mellett Robinsont, a gépet alakító Szotyori Józsefet tetőtől talpig bronzos szürke színben látjuk. Egy hoverboardon közlekedve ejti rabul a tekinteteket, ugyanis játéka kiemelendő. A robot gépies mozgását, gesztusait, illetve élettelen, szaggatott dikcióját pontosan mintázza mindvégig.

Emellett halandó szereplőink hétköznapi ruhákban jelennek meg, hétköznapi gondokkal. Nagymama/Mamóka (Kovács Enikő, Molnár Júlia – kettős szereposztás) unokák után vágyakozik, hiszen hogy legyen nagymama unokák nélkül? Rádióst (Sebestyén Hunor) karrierjétől megfosztva kirúgják, tudását semmibe veszik. Süni (Kocsis Anna), a zeneakadémiai diáklány hatalmas szívének húrjait pedig megpendíti a plátói szerelem, ami még beteljesülésre vár. A történet kataklizmája Barrabás B. Barrabás (Nagy László Zsolt) gengszter atombombarablása lesz, ugyanis ezt az atombombát a padlásra rejti el. Barrabás meghal, holtteste eltűnik, és a szőrszálhasogató Témüller úr (Szabó Eduárd) a Detektív(ek)vel (Dimény Levente) és Üteggel (Scurtu Dávid) együtt követelik a körözött bűnöző kiadását. A több, különböző szálon futó történet egyetlen közös cél felé tart: hinni a megváltásban vagy a megválthatóságban. Hinni önmagunkban, még ha sok esetben ódzkodunk is a minket meghaladó dolgoktól. Hinni szívünkben, amely vezérel, és amely enged tisztán látni valóst és valótlant az ember számára.

A már önmagában eseménydús alaptörténetre rétegződik még ama kapcsolódási pontok tömkelege, amelyek annyira maivá teszik az előadást. Az aktuális utalások, gegek betűzdelése főként a fiatalabb generációt célozzák meg, de közvetlen környezetüknek vagy épp a fiatal felnőtteknek is ugyanolyan szórakoztató pillanatokat szereznek. Mindezek pontos, indokolt szituációkba ágyazva jelennek meg. Okos, ízléses és mértékletes humorral dolgozik az előadás. A közönséget megfigyelve pedig elmondhatom, hogy mindenképp hat. Permanens reflexiókat vált ki kicsikből és nagyokból. Előadás alatt a szünetben, és előadás után az előtérben. Az előbbi közönségréteg figyelmét és szívét rabul ejteni pedig nem kis feladat. Azt mondanánk, hogy a koreográfia látványossága (Kányádi György) és a fülbemászó betétdalok csengése (Brugós Anikó és Dombi Dávid) teszik emlékezetessé a musicalt. Ezek csak olyan faktorok, amelyek aztán beépülnek tudatalattinkba. Mert ahogy Lámpás is mondta, „a mi életünk nem csak játék és mese”.

Az előadás végén kísérőzene nélkül elénekelt „Mert kell egy hely, hol minden szellem látható. / Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható. / Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok. / Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog” áthallásossága mi másra, mint magára a színházra, annak rituális és spirituális mivoltára engedne asszociálni. Pontosabban arra, hogy még ma is, és még mindig kell egy hely…

A nagyváradi társulat a premier óta négyszer tűzte műsorra mesemusicaljét, novemberben pedig háromszor tekintheti meg a publikum. Hogy harmincegy évvel ezelőtti elődjével megegyezően hetven előadást megérő műről beszélünk-e, az még a jövő titka. Viszont a háromnapos szériajátszások teltháza bizonyítja, hogy nem csak a recepten múlik a siker, hanem mindazon, amit a rendező és a társulat, koncepció, játék, technika szintjén olyan szépen összegyúr egy hátborzongatóan kalandos, tanulságos és korszerű produkcióvá. Kellenek az olyan előadások, amelyek engednek levegőhöz és álmokhoz jutni bennünket. Engednek úgy színházat nézni, hogy az ismét ünnep legyen legbelül.

A 90–25–9 közötti széles életkori intervallum nézőinek kedvencévé így válik a történelemben többször is imádott A padlás.

‍

Szigligeti Színház, Nagyvárad. Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás. Premier: 2023. szeptember 16. Rendező: Tóth Tünde. Szereplők: Sebestyén Hunor, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Molnár Júlia, Nagy László Zsolt, Tőtős Ádám, Ilyés Klaudia, Kocsis Gyula, Csatlós Lóránt, Szabó Eduárd, Dimény Levente, Scurtu Dávid, Szotyori József. Díszlettervező: Rákay Tamás. Koreográfus: Kányádi György. Jelmeztervező: Lokodi Aletta. Zenei vezető: Brugós Anikó. Korrepetitor: Dombi Dávid. Ügyelő: Vajda Boglárka. Súgó: Ţentea Katalin.

‍