.svg)
Fotó: Szabó Tünde
Kukorelly mint költő. Kukorelly mint író. Kukorelly mint országházi képviselő. Kukorelly mint Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Bulgakov Irodalmi Kávéház által közösen szervezett irodalmi est meghívottja.
Ezen minőségeiben találkozhatott a kolozsvári közönség a szerzővel, akit Mile Lajos főkonzul kérdezgetett, s mint később kiderült, félmondatokból megértett barátság fűzi egymáshoz őket hosszú ideje.
Kukorelly már a beszélgetés elején megfogalmazta a kultúra iránti elkötelezettségét, küldetésének tekinti a kortárs irodalom terjesztését és erre buzdít minden értelmiségit, mivel a mai emberek kulturális műveltsége sokkal hiányosabb, mint régen volt, és ennek az internet az egyik oka, mert ez megosztja az emberek figyelmét, érdeklődését, fragmentáltabbá és szétszórtabbá válnak a feldolgozhatatlan mennyiségű információ-áradattól még azok is, akik nem ebben szocializálódtak, és ez akadályozza az olvasmányokra való koncentrálást, elmélyülést.
Viszont a kulturális térben való aktív részvétel nemcsak az elit, az értelmiségi feladata, szórakozása kellene legyen, hanem a közemberé is, mivel a kultúra „nem hab a tortán”, hanem alapja a létnek, nem lehet mellékes dologként kezelni. Ahogy az emberek részt vesznek a közügyekben az érdekeik miatt, például elmennek szavazni, ugyanígy a kultúrában is részt kellene vegyenek, de ennek az a feltétele, hogy az iskolában, az alapoktól kezdve ne riasszák el a gyerekeket az olvasástól, az olvasás szeretetétől.
Fotó: Szabó Tünde
Országházi képviselőként megismerhette a döntéshozók mentalitását, így például megtapasztalta a társadalmi problémák iránti érdektelenséget, hogy tabuként kezelik a cigányság és hajléktalanság problémáit. Kukorelly analógiát vél ezen problémák és a kultúra iránti érdeklődés között, mivel azt is csak szórványosan, érdekből támogatják, aminek folyamatában nincs konszenzus, így csak várja mindenki a megérdemelt támogatást miközben panaszkodik (szerinte ez tipikus magyar magatartás), egymás ellen harcolnak az emberek, a másikat hibáztatják, de nem tesznek a változás érdekében semmit. Ezen észrevételeit a képviselői életről napló formájú feljegyzésekbe foglalta, ebből állt össze az Országházi divatok (Libri, 2014).
„Az értelmiségi írjon naplót” – vallja Kukorelly, mivel ez számára is egy nagyon fontos gyakorlat. Az írás tükörfunkciót tölt be, az önmegismeréshez járul hozzá, de csak abban az esetben, ha nem szépelgő, „sminkelt” önképet kapunk, hanem mélyről feltörő érzelmeket tudunk levezetni ezáltal, öntisztítási folyamatként megélve az írás aktusát. Úgy hiszi, mindenkiben benne van a potenciál, hogy valami maradandót alkosson, viszont nem lehet könnyen félretolni azt az irodalmi szocializációt, amin túlestünk. Az általa tartott szemináriumokon nem technikákat tanít, nem a stíluskeresésben segít, hanem erre az önvizsgálatra vezeti rá diákjait, hogy önmagukból induljanak ki, mert úgy jön létre hiteles szöveg, aminek létrehozása terápiás gyakorlatként is funkcionál, és ez a fajta művészet nem le-, hanem felépíti az embert, elérvén egy euforikus állapotot.
A beszélgetés végén kiderült, hogy Kukorelly nem csak beszél a különböző szociális problémákról, tesz a változásért: a hajléktalanok számára bérelt lakások után most elindította a Cigányok és gádzsók rendbe hoznak egy cigányfalut elnevezésű projektet, ahová szívesen várják az érdeklődőket, akik anyagilag és kétkezi munkájukkal kalákáznának egy szebb, biztonságosabb, élhetőbb jövőt.
Fotó: Szabó Tünde
