Körülötte minden lángolt (1)

A fiú nem gondolta, hogy az anyja megint bejön beszélőre. Mostanában csendesebb napok jártak, nem volt olyan sok látogató a börtönben, mint korábban. Egy szép napon mégis ott ült az édesanyja, őrá várt, de alig ismerte meg, nagyon megváltozott. Ő volt az, de mintha mégsem ő lenne. A haja tiszta ősz, ezzel együtt mégis fiatalabbnak látszott. Csendben, megszelídült tekintettel nézett maga elé. Mesélte, hogy Zsoffa nénje teljesen kikészült, utcára se mer menni, mert úgy érzi, mindenki tudja, hogy ő egy közönséges csaló. Azt gondolják magukban, nézd csak, ott megy ez a tolvaj vénasszony, te jó ég, mennyi pénzt lopkodhatott össze… A boltot teljesen a fiú anyjára hagyta. A régi csapat, Karesz, Fater és Kislala néha meglátogatják, hátha jobb kedvre derítik. Miska bácsi kávét főz a vendégeknek, de Zsoffa néni csak üldögél meredten, mint egy élőhalott, sápadt, sovány kis öregasszony, és egy szót se szól, vagy halkan siránkozik, hogy jaj, mi lesz most vele, nem éli túl a szégyent, itt őt mindenki ismeri, el kéne költözni a világ másik végére, ahol nem lohol a nyomában mindig a múltja. A rendőrség lepecsételte az üzletet, még a tévében meg az interneten is szó esett a kisboltról mint a frissen leleplezett bűnbanda pénzmosóhelyéről. A vád ellenük mindenre kiterjedt, drogok, prostitúció, megfélemlítés, bántalmazás. Miska bácsinak volt egy ügyvéd ismerőse, aki próbált segíteni, de még nem világos, a hatóságok elhiszik-e, hogy Zsoffa nénje nem tudott semmiről. A házat így is, úgy is lefoglalták.

Amint Ottó és a haverjai eltűntek a ködben, Bea szülei újra boldogan piálni kezdtek, és amikor már minden pénzüket elitták, bementek a fiú anyjának szobájába, összeszedték a fülbevalóit, az óráját, meg ami kevéske értéket találtak, és fenekére vertek az egész szajrénak. Megvoltak még a régi kapcsolataik, simán el tudtak sózni mindent, majd jól berúgtak, aztán hazadülöngéltek, és teleokádták a csinosra felújított lakást. Karcsi megint festhette volna újra a falakat, de minek. A fiú anyjának el kellett költöznie, Zsoffa nénémék pedig befogadták abba a szobába, amit a fiúnak rendeztek be. Az anyja a bokszzsákot még használni is szeretné, legalábbis megkérdezte, hogy a srác megengedi-e. Mostanában egyre több nő bokszol. Így vezetik le a feszültséget. A fiúnak nincs ezzel gondja. Azt a zsákot ő még biztosan nem ütheti vagy hét évig, az anyja meg nem olyan erős, hogy szétverje. Ha mégis szétveri, egészségére, majd vesznek egy másikat.

A fiú anyja nagyon sajnálta Zsoffa nénjét, ahogy ott sírdogált egész nap, mint egy rakás szerencsétlenség. Próbálta vigasztalni, hiszen Zsoffa nénje jött neki mindig azzal, hogy a Jóisten megsegít a bajban, fel a fejjel, nem esünk kétségbe. Hiába. Próbálta szapulni, Zsoffa nénje nem lehet ennyire gyenge, mikor mindig olyan erős asszony volt, és mindig tudta, mit kell csinálni. Szedje össze magát! Hiába. A húga kérlelte, hogy legalább egyen egy falatot, csak a kertbe jöjjön ki vele, vagy segítsen a főzésben. Hiába. Kínjában végül azt találta ki, hogy menjenek el együtt misére. Zsoffa nénjének gyanús volt az ajánlat, mondván, a húga ugyan mióta jár templomba. A fiú anyja azt felelte, hogy semmióta, de Zsoffa nénje kedvéért most szívesen elmenne. Ha az emberek szeme elé nem is akar kerülni, az ő magasságos Jóistenét azért meglátogathatná. Vagy talán haragszik arra is? Dehogy haragszik, fogta a fejét Zsoffa nénje, csak a templomi népek… A fiú anyja nem értette, most akkor ki érdekli igazán Zsoffa nénjét, az emberek vagy a Teremtő odafenn. Mert ha az Isten tudja, hogy ártatlan, akkor mit számít, mit gondolnak az emberek? Le vannak tojva, nem? Jézust is elítélték? A fiú anyja nem túl erős hittanból, de ennyit azért még ő is tud. Zsoffa nénje szerint meg aj, nem ért a húga semmit, de semmit. Oké, rendben, menjenek el misére, jót fog tenni. Csak üljenek a leghátsó padsorba, az oszlop mögé, és ne álljanak szóba senkivel. Látni sem akarja azt a sok álszent pofát, és magyarázkodni sincs semmi kedve.

Lassan elballagtak a templomig. Zsoffa nénjének jártányi ereje alig volt, erősen kapaszkodott a fiú anyjába, akinek szinte már fájt a karja. A pap aznap a hősökről beszélt, akik a hit erejével óriásokat győztek le, oroszlánokat téptek szét, lángoló tüzet oltottak ki, megmenekültek az éles kardoktól, gyengeségükből erőre kaptak, vitézkedtek a háborúban, és megfutamították az ellenség táborát. A húga ránézett Zsoffa nénémre, hogy tessék, itt a biztatás, higgyen az Istennek, mert ha neki nem hisz, akkor minden elveszett, holott nagyobb bajokból is szabadultak már meg emberek. A fiú anyja felfohászkodott, Istenem, ha vagy, húzd ki ebből a mély kútból Zsoffa nénjét, szegény pára, egész életében neked szolgált, nem hagyhatod, hogy teljesen szétessen! Egy idő után úgy érezte, hogy már szinte csak őhozzá beszél a pap, nem is Zsoffa nénjéhez. Mintha őt nézné, pedig nem is ismeri, mintha keresztüllátna rajta. A fiú anyja riadtan hátrafordult, de nem volt mögötte semmi, csak a vastag fal meg rajta a persely. A fiú anyja akkor ijedt meg igazán, mikor az atya magasba emelte az ostyát. Úgy érezte, mintha abból a törékeny fehér korongból egy fénylő nyílvessző suhanna felé, átfúrná az agyát, és az a hegyes vas egyre beljebb hatolt a koponyájába, még beljebb, még beljebb, a vége már talán ki is bukkant a feje túloldalán, úgyhogy legszívesebben üvöltve kirohant volna a templomból. Viszont képtelen volt megmozdulni, mintha odaszegezték volna a helyére, a recsegő padba, és mintha a torkát is eltömte volna valami, egy árva hangot nem tudott kinyögni.

Aztán a templom felrobbant, a fiú anyja meg kirepült belőle, és pörögve szállt a semmiben, mintha tejben úszott volna, majd végül szép lassan visszazuhant az öregbútorszagú padba. Na tessék, ez a templom márpedig beázik, eleredt az eső odabent, a hajak meg a ruhák csatakosak lettek, és a fiú anyjának kezére is csak úgy csöpögött a víz. Felemelte csuromvíz tenyerét, de mikor felnézett, látta, hogy a templom mennyezete száraz. A szeméből csurgott az eső megállíthatatlanul, úgy sírt, mint egy malac. A csuda tudja, hogyan is sír valójában egy malac, csak épp ez jutott eszébe.

Hazafelé menet az volt a szerencse, hogy Zsoffa nénje belékapaszkodott. Ha nem fogják ilyen erősen egymás karját, talán a fiú anyja dől fel előbb. Mikor hazaértek, a fiú anyja vacsorát se kért, egyből bezuhant az ágyba, a fiú ágyába, akár egy kőbalta. Ahogy ott feküdt, egyszer csak azt érezte, hogy kigyullad a haja. Aztán a ruhája is. Lángolt a párna, lángolt a paplan, a tűz átterjedt a függönyökre. A fiú anyja örült, hogy a Rocky-posztert betette a szekrénybe, így legalább nem fog elégni, és a srác nem lesz szomorú miatta. Aztán rájött, hogy nincs menekvés, ha ott marad, ő is a tűzvész martaléka lesz. Odarohant az ablakhoz, és kiugrott. Mezítláb és pizsamában eszeveszetten menekült az utcán, a szabad levegő jólesően lehűtötte a bőrét. Szembejött egy szakállas öreg, aki nagyon hasonlított az öreg Willyre. A fiú anyja elkezdte magyarázni, hogy vigyázni kell, mert a szobája kigyulladt, és a lángok nyilván elharapóznak, és leég az egész város. Az öreg bólogatott, megértette, de közben neki is lángolt a haja meg a szakálla meg a ruhája, és ordítva elrohant. Jöttek szembe emberek, gyerekek, nők, felismerte a mexikói Carlos feleségét és porontyait, de hiába próbálta rávenni őket, hogy hagyják el a várost, ahol már őrülten tombolnak a lángok, nem hallgattak rá. Végül mindannyian kigyulladtak, és lángcsóvaként futottak tovább. A fiú anyja ekkor ébredt rá, hogy az egészről ő tehet. Róla terjed át a tűz mindenkire. Nagyon megrémült. Amikor körülnézett, látta, hogy lángban állnak a fák, a házak, a villanyoszlopok, de még a járda is. A tűzvész, amit elszabadított, akadálytalanul terjedt tovább, egyik háztetőről a másikra. A lángok tovaharapóztak a mezőn, belobbantották a sűrű erdőt, a fiú anyja meg a levegőbe emelkedett, felülről szemlélte, hogy közel s távol mindent felemészt a tűz. Kirepült a rét fölé, ott legalább az embereket nem égeti meg a belőle áradó tűz, de a fű már lángolt, ő pedig megbotlott egy felhőben, lekalimpált a földre, és többé nem tudott felkelni, lehunyt szemmel várta, míg teljesen porrá ég, és nem marad belőle semmi.

Fogalma sincs, mennyi ideig heverhetett ott, hallgatva a tűz sistergését, ropogását. Egyszer csak cseppeket érzett a homlokán. Először egyet, majd még egyet, majd egyre többet. A tikkasztó hőségben kimondhatatlanul jólesett neki, ahogy a hűs pöttyök beterítették a száját, a homlokát, a kezét. Nem merte kinyitni a szemét. Várta, mi történik. Csak akkor pillantott fel, amikor megérezte, hogy egészen lehűlt a levegő, és már nem lángol a teste. Akkor felült, és körülnézett. Sűrű pelyhekben havazott, és az egész megfeketedett tájat, a szénné égett fákat, ágakat és háztetőket lassan befedte a vastag hótakaró.

A fiú anyja ekkor rájött, hogy végig a szobában feküdt, az ágyon. Hirtelen hihetetlenül könnyűnek érezte magát. Ahogy lelépett a padlóra, legszívesebben szökellt volna egyet, hogy rögvest szárnyra kapjon. Kiment vécére, és akkor látta a tükörben, hogy teljesen megőszült. Sokáig nézte azt az idegen arcot, barátkozott vadonatúj önmagával. Próbálta megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi történt vele, de rájött, hogy nem tud semmit. Közben úgy érezte, érti az egészet, csak nem tudná elmagyarázni. A múltja mind elégett. Nincs már sehol. Ezért érezte magát olyan pihesúlyúnak, mint utoljára gyerekkorában. Csodálkozott, hogy nem fogyott vissza huszonöt kilóra. A keze meg a lába továbbra is egy felnőtt nő végtagjai voltak. Visszament a szobába, felállt a fia ágyára, és ugrálni kezdett. A matracnak ez nem annyira tetszett, de a nőt ez most hidegen hagyta. Az ágy nyöszörgött és nyikorgott, nyomban össze akart rogyni, de a fiú anyja egyre magasabbra ugrált, áttörte a plafont, egy kicsit megkapaszkodott a nap hajában, majd elengedte, és visszazuhant az ágyra. Ugrált, ahogy csak bírt, és közben újabb kilók zuhantak le róla, és tűntek el a semmiben. Úgy érezte, ha ez így megy tovább, hamarosan akkorára zsugorodik, mint egy gólya, aztán mint egy varjú, végül mint egy veréb. És végre szabadon kirepülhet az ablakon.

Ekkor azonban benyitott a szobába pizsamásan Zsoffa nénje és Miska bácsi. Elkerekedő szemmel álltak meg a küszöbön, amint meglátták, hogy a fiú anyja ősz hajjal ugrál az ágyon az éjszaka közepén. Ő viszont csak nevetve vetette oda, hogy mindjárt madárrá változik, és elrepül, nem lesz vele többé gond, csak hozzanak egy kis napraforgómagot vagy kölest, hogy a szárnyai erőre kapjanak. Zsoffa néném halálra rémült, te jó ég, a húga megtébolyodott. Mikor az végre abbahagyta az ugrálást, odament hozzá, és megtapogatta a vattaszerű haját, hogy megvizsgálja, ez vajon paróka vagy mi a csuda. Sokáig álltak így, összeölelkezve, Zsoffa nénje a húga haját simogatta, mintha a gyereke lett volna. Pedig dehogy. A húga gyereke volt a Zsoffa nénje gyereke. Aki úgy fut, mint Rocky és úgy üt, mint Rocky. A fiú anyjának meg hiába volt gyereke, mégse volt. Mert egyetlen percet se töltött vele. Most meg ők ketten egymás gyerekei lettek, és mind a ketten eldőltek volna, ha nem kapaszkodnak szorosan a másikba.

A fiú anyjának fogalma sincs, hogyan folytatódik az élete. Elment végül gyónni, és az összes szénné égett dolgot átadta Gergely atyának, aki meg átadta a pakkot az Istennek. A kérdésre, hogy mi a következő lépés, azt mondta, most várni kell. Igét olvasni és várni, hogy beteljesedjen, ami a Könyvben meg van neki írva. Hogy Isten bejelentkezzék. Mert be fog, hiszen végtelenül hűséges. A fiú anyja addig is elment Beáékhoz, és játszott a kis Brúnóval, felajánlottam, hogy szívesen vigyáz rá, ha kell, a Kisbéka pedig nyugodtan mozduljon ki, ha akar. Bea elmesélte, hogy a Halas Gyerek már kevesebbet pecázik és többet van otthon, halászlevet főz, halikrát is rak bele, mert az segíti a tejképződést. Böfögteti a kis Brúnót, sétálni viszi. Nem fél már attól, hogy rossz apa lesz. Olyan, amilyen, de mégiscsak próbálja minden erejével szeretni azt a gyereket.

Az történt, hogy Bea összeszedte minden bátorságát, és elment az egyik fiúhoz, aki azon a szörnyű napon megerőszakolta őt. Sokáig üldögélt az ágya mellett. Próbált vele dumálni. Igyekezett nem arra gondolni, hogy Rocky igazán üthetett volna nagyobbat annak idején. Elment a másik sráchoz is, aki csak mankóval tudott járni. Vele is próbált szót érteni, elkísérte a kórházba gyógytornára. A szülők először nem akarták a fiaik közelébe engedni, de aztán elhitték neki, hogy békés szándékkal jött, és nem lesz belőle gond. A manőver közben Bea észrevétlenül összeszedett egy-egy szálat a két fickó hajából. A kis Brúnó fejéről is levágtak egy szöszpihét. A Halas Gyerek elvitte a hajmintákat egy laborba, ahol jó pénzért megvizsgálják, és kiderítik, hogy Brúnó kinek a gyereke igazából. A végeredmény szerint egyiküké sem. Vagyis a valódi apját a temetőben kell keresni. A Halas Gyerek a sírokat azért nem akarja kiásni, szépen megnyugodott attól, hogy a gyereknek nincs másik, élő apja.

A fiú anyja egyelőre nem tud többet, csak annyit, hogy a régi dolgai egyszeriben semmivé váltak. Mintha egy idegen ember élete lenne. Rosszul bánt a gyerekével, vagy inkább nem bánt vele egyáltalán sehogyan. Hanem vadidegen férfiakat vigasztalgatott helyette, őket etette a melléből. Szeretné, ha a fiú megbocsátana, de először neki kell megtanulnia rendesen bocsánatot kérni. Most még nem képes rá. Nem tudja, hogyan kell, sosem csinált ilyet. Mindig mindenhonnan úgy lépett le, hogy felégetett mindent maga mögött. Ha most elnézést kérne, a szavak üresen konganának, mintha egy idegen ember dolgai miatt magyarázkodna. Súlytalanul csengnének, mint a szélcsengő a régi kert végében. A fiú anyja többé nem akarja vállára venni azt a sok terhet, amit élete során felhalmozott. Az összes könnyét kisírta a templomban meg álmában, most várja, hogy újratermelődjenek. Türelem kell a megtisztuláshoz, figyelmeztette Gergely atya. A világot sem egyetlen nap alatt teremtették és váltották meg, a csecsemőből sem egy nap alatt lesz gyermek, a magból sem egy nap alatt búza. A fiú anyja most növekszik. A növekedést az Isten adja. A fiú anyja még nem ismeri az Istent. Annyi mindenről nem tud annyi mindent. Annyi biztos, hogy a fiát nagyon szeretné megölelni, de hát a börtönben azt szigorúan tilos.

A fiú csak egy kicsit akarta megérinteni az anyja megőszült haját, de a smasszerek résen voltak, berontottak, hiába nem balhézott, szó nélkül leteperték, rányomták az asztalra, majd megbilincselték, és kivitték a beszélőről. Az anyja magára maradt a helyiségben.

Jegyzet

¹ Részlet a szerző Rocky című regényéből.

‍