Körülírások

Borbély Szilárd. Studia Litteraria, LV. évfolyam, 2016/1–2.


A Studia Litteraria Borbély Szilárd munkásságának dedikált duplaszáma az életmű teljes szegmensének megfigyelésére kiterjed: az irodalomtörténészi, valamint a költői, írói, esszéírói és kritikai munkásságát elemző szövegek egyaránt helyet kaptak benne. Illetve egy recenzió is olvasható egy egyelőre még kiadásra váró posztumusz Csokonai-tanulmánykötetről is.
Lapis József előszavában megjegyzi, a tanulmányok elkészülésekor fontos szempont volt, hogy a felkért szerzők „ne az emlékműavatás gesztusát gyakorolják” (3.), hanem szakmai, tudományos igénnyel forduljanak Borbély munkásságának tanulmányozásához.
Külön hangsúly helyeződik a korai (az Adatok, valamint a Hosszú nap el) köteteire, valamint Borbély Szilárd drámai műveire, mivel ezekről a többi műveinél jóval kevesebb alapos értekezés született. Ugyanakkor a lírakoncepciójára és a kortárs költészettel való viszonyára is reflektálnak a szerzők.
A tanulmányok olyan kulcsszavak köré épülnek, mint a test és szubjektum konstrukciói, az alárendeltség, a trauma, a keresztény és a zsidó hagyomány, a hittel való viszony, a Pilinszky-szövegekkel megképződő párbeszéd, az Én és a nyelv közötti átjárás, illetve átjárhatatlanság, inter- és transztextualitás, személyesség és az életrajziság kérdésköre.Borbély költői indulásakor kettős fogadtatásban részesült: a pozitív visszajelzések (például Nádas Péteré) mellett számos elmarasztaló visszhang is érkezett. Ebben szándékosan alkalmazott anakronisztikus nyelvezete is közrejátszott, mely tudatos törekvés a poétikai nyelv megújítására: beépíteni a költészetbe az abúzus nyelvét. Ez a tendencia a teljes életművére kiterjed, a kirekesztettek, elnyomottak, megalázottak perspektíváját matematikai és grammatikai precízióval stilizálja, és próbálja bemutatni úgy, ahogy Debreczeni Attila megjegyzi, „[m]i nem láttuk. Csak ő látta.” Alapos vizsgálódás, helyenként kritikai felhang – de mindez csak azért, hogy feltárhassák a roncsolás nyelvét.