Kőrösi Csoma Sándor és a kalmár

Gagyi Botond: Hysteria
Kőrösi Csoma Sándor vándorútja közben többször előfordult, hogy amikor folyóhoz ért, a víz kettévált előtte, s ő száraz lábbal kelt át a túlsó partra. Az arra úszó halak meghökkenve dugták ki fejüket a két függőleges vízfalból, melyek keresztezték a folyót: mi van, mi ez a rés, miért nem folyik a víz tovább? Nem mindig történt így, csak ha nem mutatkozott révész a parton, hogy ladikjával átvigye az utasokat.
Kőrösi Csoma Sándor nem szokott nagy ügyet csinálni a dologból, szépen megköszönte az égieknek a praktikus csodát és folytatta útját tovább. De megesett, hogy észre sem vette a mirákulumot, úgy belemerült a magyar őshaza holléte fölötti töprengésbe, vagy annyira lefoglalta valamely nyelvészeti probléma vizsgálata.
Ha ő nem is mindig vette észre a vizek szétválását, észrevette egy szemfüles kalmár. S hogy hasznot húzzon belőle, különféle portékákkal megrakott szamarát kötőféken vezetve, szorosan Kőrösi Csoma Sándor nyomába szegődött, megspórolva így a révészeknek járó pénzt. Már szép haszonra tett szert ezzel a mesterkedéssel, de nem volt elég neki, még nagyobb nyereségre vágyott.
– Beszélni szeretnék veled, ó, vándor! – szólította meg a kalmár Kőrösi Csoma Sándort, mikor ismét egy folyóhoz értek. – Szent ember lehetsz, hogy utad során csodák történnek. Úgy válnak ketté előtted a folyók, mint Mózes előtt egykor a Vörös-­tenger.
Kőrösi Csoma Sándor látta már egy ideje a szeme sarkából, hogy valaki a szamarával ott farkal a nyomában, de eddig nem tulajdonított jelentőséget neki. Most jobban megnézte, miféle szerzet, s bár nem tartotta sokra azokat, akik nem a szívükben hordják, ami számukra fontos, hanem sok kicsi tárgy képében egy szamár hátára pakolják, mégis válaszolt neki:
– Csoda minden ezen a világon, jóember, és azok vagyunk benne mi is. Miért hát épp a folyók viselkedése ragadta meg a figyelmedet?
A kalmár ekkor szaporán mondani kezdte, mit fundált ki szamara vezetése közben. Szép, szép, hogy a víz kettéválásával megspórolható a révdíj, de jóval többet is ki lehet hozni ebből.
Ha például Kőrösi Csoma Sándor a folyón való átkelése után nem folytatná útját, hanem visszamenne, hogy aztán újra átgyalogoljon, szóval ide-oda járkálna a kétoldalt meredő vízfalak között, hogy azok még sokáig szétválva maradjanak, akkor egész karavánokat lehetne száraz lábbal átvezetni a folyón, sok pénzt szedve be tőlük. De tovább is van: mindkét parton sátortábort kéne kialakítani a csodára kíváncsiak számára, persze ők is fizetnének a látványosságért. Élelmezésük könnyen megoldható a két függőleges vízfalból kihuzigált halakkal, melyek megsütve nagy felárral árusíthatók, mint eredeti sültcsodák – újabb pénz a házhoz. Ő részéről magára veszi a vállalkozás megszervezésének nyűgét, Kőrösi Csoma Sándorra csak a vízfalak közötti jöszmékelés maradna, igazán potomság. A hasznon osztoznának, ajánlotta kegyesen a kalmár, hetven százalék az övé, harminc a Kőrösi Csoma Sándoré, na jó, legyen hatvan-negyven az arány, lássa, úriemberrel van dolga.
Kőrösi Csoma Sándor elhűlve hallgatta a sok sületlenséget. Rögvest faképnél hagyta volna a kalmárt, de meglátta annak szemében a tüzet, ami csak a megszállottakéban lobog. Nem mindig nemes cél táplálja, de akkor is égi tűz visszfénye. Akiben megvan, az nem ismer akadályt, minden erejével kitűzött célja felé törekedik. Kőrösi Csoma Sándor értékelte az ilyesmit, nem szerette, ha valaki szemében kialszik a tűz. Még akkor sem, ha nem épp felemelő dolgokért lobog. Gondolkodott hát egy sort, majd elmesélt valamit.
Nem messze innen, mondta a feszülten figyelő kalmárnak, van egy hely a hegyek között, ahol a föld alatt sok aranyrög található. Nem kell mélyre ásni, egy-két arasznyira csak, minden ötödik-hatodik lyukból előbukkan a fényes sárga érc. Véletlenül akadt erre a helyre, vándorlása közben, más nem tud róla, a legközelebbi falu egynapi járóföldre található. Úgy látja, a kalmárt erősen foglalkoztatják az anyagiak, ezért megmutatja neki a helyet, ha akarja.
A kalmár nagyon akarta. Szemében a tűz még jobban kezdett lobogni. Kőrösi Csoma Sándor folytatta. Jól van, mondta, elviszi arra a helyre, de előbb meg kell beszéljenek ezt-azt. Mivel sok ott az arany, hosszú időt igényel, ha mind ki szeretné ásni. Ha az összes aranyrögöt meg akarja találni, élete végéig áskálhat. Ezért jó volna, ha beszélne a napi járóföldre lévő falucska lakosaival, lássák el rendszeresen élelemmel. De nehogy aranyröggel fizessen érte, a falusiak ne is tudjanak az aranyról! Megvadítaná őket, talán el is vennék tőle, még az élete is veszélybe kerülhetne. Hanem az élelemért cserébe adogassa oda a szamara hátára pakolt holmikat. Biztosan hasznát veszik az eldugott falu lakosai. Ha elfogy az áru, inkább menjen el új portékákért a szamárral, de ne nyúljon az aranyhoz!
A kalmár buzgón bólogatott, máris félteni kezdte a még föld alatt rejtőzködő aranyait. Kőrösi Csoma Sándor ismét gondolkodott egy sort, majd folytatta. Legjobb lesz, mondta, ha az aranylelőhely környékén ás majd egy mély gödröt, és abba rejti a sok kis lyukból összegyűjtött aranyát. Ahogy beletesz pár aranyrögöt, fedje is be nyomban valamivel, álcázza jól, ne tudja senki, hol a kincs. Így egész életében halmozhatja az aranyat a csak általa ismert helyre. Ha majd érzi, hogy közeleg életének vége, temesse be jól a gödröt, s még valami növényt is ültethet föléje. Az arany helye így halála után is ismeretlen marad, még holtában is az övé lesz. Közben ne felejtse el betömni a sok kicsi lyukat, melyeket az arany keresésekor vájt, ne jöjjenek rá utólag se, arany után kutakodott ott valaki. Fő, hogy minden lyuk be legyen tömve, ne maradjon likacsos a táj.
A kalmár áhítattal nézett Kőrösi Csoma Sándorra, mint hívő, ha megjelenik neki az Úrangyala, és remegő hangon mondott köszönetet. Főként azért remegett, mert nagyon vágyott már az aranylelőhely után, alig várta, hogy áshasson. Meg is ígérte, apróra úgy fog eljárni, ahogy Kőrösi Csoma Sándor mondta. Betart mindent, csak menjenek már. El is indultak.
Kőrösi Csoma Sándor nehéz szívvel tért le útjáról, de szeretett segíteni másokon, hát beiktatta ezt a kerülőt. Ellátmányügyben útba ejtették a lelőhelytől napi járóföldre fekvő falucskát, az ottaniaknak jól jött, hogy időről időre árut cserélhetnek a kalmárral. Miután a lelőhelyre értek, Kőrösi Csoma Sándor magára hagyta a kalmárt, turkáljon kedvére. Az nem kérette magát, ásót vett elő a szamarára pakolt batyuból, és nyomban nekilátott megbolygatni a földet. Arca csak úgy sugárzott a boldogságtól. Kőrösi Csoma Sándor is örült, hogy ilyen alkalmatosan sikerült elrendezni mindent. Jól járt a kalmár, és jól jártak a falusiak is. Talán még az arany is jól járt. Minek gubbasszon külön-külön, szerteszét a föld alatt, mikor gubbaszthat egy bogban is ugyanott, úgy sokkal jobb. Vagy ki tudja.
Kőrösi Csoma Sándor folytatta útját. Szaporázta a lépést, be kellett hozza a kiesett időt. Ezután mégis gyakrabban tett kitérőket, hogy révész vigye át, ha folyóhoz ér, ne keltsen feltűnést. A vizek szétválása nagy hűhóval jár, fut a nép álmélkodni, félreért mindent. Egy csoda könnyen eltereli a figyelmet a lényegről. A halakat sem kell meghökkenteni sűrűn.