(Koreában történt valami)*
XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 02. (880.) SZÁM – JANUÁR 25.A lakatlan és nonfiguratív börtön,
amit egyszerűen csak szabadságnak nevez
a duplagondol bűvöletében élő elme,
folyamatos ostrom alatt áll. Kérvények
szárnyalnak képzelt kapui körül,
faltörő kosok álmodnak fényűző, fekete lyukakról.
A börtön őrei, akikről azt hinnénk,
hogy karmesteri pálcával piszkálják
hiányos fogazatukat, tulajdonképpen
elvegyülnek a sokaságban.
Akik pedig odabent vannak, nos, hát azokról
jót vagy semmit. A bennfentesek már halottak.
Mi itt mindannyian kívülállók vagyunk.
A kémek és besúgók rendjébe tartozunk.
Jelentéseket készítünk álmainkról.
Az önkívület órái a leggyanúsabbak.
Az álomtalan alvás. Amikor semmi sem történik,
az bizony szivárgásra utal. Mert az üresség órái
sötét repedések. Átszivárog rajtuk a börtön szaga.
Természettudományos kifejezéssel élve:
az alulról szagolt ibolyák setét illata.
Pontatlanabbul: a nemlét. Mi itt mindannyian
csak spekulatív megfigyelők, a sötétség lehallgatói
és kettős ügynökei vagyunk.
A kétes angyalok társaságához tartozunk.
Ha mindenki járt már odabent, akkor most
nincsen itt senki. A suttogók: hólepte börtönőrök,
tékozló költők, műkedvelő öngyilkosok.
Ne higgyünk nekik. A rabokat nem látta senki.
A bentlakókat Vergilius csak kitalálta. Ahogyan
Dante Vergiliust. A lényeg, hogy a lényegnek
nincs neve. Mert aki oda belépett, felhagyott
a költészettel.
A börtönben lakozni költőietlenül is lehet!
Azazhogy: aligha lehet ott másként.
Az ott egy nonfiguratív hely. Nem elképzelni
való vidék. Azok ott igazi nonfiguránsok. Ki tudja,
emlékeznek-e arra, amikor még képzeletbeliek voltak:
költők, besúgók, lakatosok, szájkosárfonók és diktátorok (?)
Ki innen kilépett, nem ad már tanácsot.
És nem kér a kalácsköztársaságból.
Ha én Észak-Korea diktátora volnék, azonnal felhagynék
minden reménnyel. Kötél által, önkezűleg.
Vagy pedig: betiltanám az öngyilkosságot.
Mert tartozol nekem az életeddel!
Majd szólok, ha eldobhatod.
*2023 júniusában Észak-Koreában betiltották az öngyilkosságot.