Konkrétan húsz – gondolatok Nagy Zalán első verseskötetének bemutatójáról

Holdutazás. Gravitáció nincs. Jó válasz sincs. Gondolatok vannak, amik már önmagukban versek. És kész írások, amik megelevenednek a kíváncsi hallgatóságban. Március 7-én mutatták be Nagy Zalán első verseskötetét a kolozsvári Planetáriumban.

A fiatal költő egyidőben egyetemista, Helikon-szerkesztő, társelnöke a Bréda Ferenc irodalmi körnek, illetve tagja a Hervay Klub szervezőcsapatának is. Atlasz vállára veszi a holdat címen jelent meg első verseskötete az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ közös gondozásában, 2024 elején. És még csak alig 21 éves – mondaná Benji –, konkrétan húsz.

‍

‍

A szavak legördültek a színpadról, a hosszan kígyózó széksorok között megformálódik a szerző világa. A beszélgetés moderátora egyben a kötet szerkesztője, Horváth Benji volt, az est felolvasással vette kezdetét: Rekviem egy tengerparti planetáriumból, még egy ima. Aztán olyan vonatkozások következtek, mint a BoJack Horseman sorozatból ismert Sarah Lynn. Ez volt tehát a startmező. És mintha a cél nem csupán a Hold, hanem maga a világegyetem és annak legtávolabbi galaxisrendszere lett volna.

Mi köze BoJack Horseman-nek a költészethez? – érdeklődött Benji. Zalán szerint nagyon sok, talán túl sok is. Érdekes párhuzamot vont a könyve, illetve az említett sorozat között, hiszen mindkettő hasonló viszonyulási módokkal dolgozik: büszkeség, saját hiúságunkkal való leszámolás, felelősségek és egymásrautaltságok kérdéskörei, vagy épp az, hogy hogyan tudunk a görcsöktől megszabadulni, elengedni a hübriszt, értékelni a mindennapokat.

‍

‍

Jóllehet a szorongás kérdésköre nem hangzik el gyakran egy ilyen beszélgetésben, de mondhatni szerencsés felvetés volt, melyre Zalán elmondta: a kötetkoncepció mozgatórugója többek között azzal is számol, hogy hogyan törődik, miképp viszonyul a megszólaló a körülötte lévő világhoz. Szerinte ezeknek a verseknek a szimbóluma azok az ébren töltött éjszakák lehetnének, amikor az embert letaglózzák a hirtelen feltörő gondolatai – mikor mit kellett volna másképp csinálni az életben –, és ennek a gondolatmenetnek lesz a bűnbánata ez a keresés. Sokszor meg pont az ebből való kilépés lehetőségeit keresik a szövegek. A komoly témákat oldva Benji egy játékra invitálta Zalánt: a gyors-reakciójára hagyatkozva dobott fel néhány kifejezést az est véletlenszerűen kiválasztott pillanataiban. Így születtek olyan asszociációk, mint: a hiány – vers; a férfiasság – Atlasz; Fernando Pessoa – KAF; a szójaszósz, az apokalipszis és a boomer kicsit mind Benji; a humor – kínos csend; valamint a szabadság mint aligha létező fogalom.

‍

‍

Benji kérdésére, miszerint a versírás inkább feloldási aktus, vagy egy biztos, pozitív állapotból való ki- és visszatekintés gesztusa, Zalán elmondta: a két pólus egyszerre van jelen munkafolyamatában, szövegírásában. És jelen van a költészetét jellemző hálószerű összefonódás is, ami gondolatokból szövődik. Sokszor töpreng azon versírás közben, hogy egy épp kibontakozó toposzt hogyan lehetne továbbvinni egy következő versbe, vagy épp milyen módon jelenhetett volna az meg egy már kész munkában. Tulajdonképpen ennek a szoros kapcsolódási rendszernek tulajdonítja azt is, hogy viszonylag hamar összeállhatott egy egész koncepció a fejében, és most kézben foghatja ennek a hálószerű kapcsolódásnak a gyümölcsét. Persze az íráshoz csend kell, esti fények, meg sok jegyzetelés is. Számára az írás inkább töredékszerű, mintsem folyamatos. Ezek a törések verseiben repedésvonalakat jeleznek, tulajdonképpen sosem lehet egészen befejezni egy művet, mindig egy kicsit hiányos marad az összkép, mindig csak közelítünk a teljesség felé. Benji a következő felolvasás előtt még kitért a felbukkanó a prototípusokra is, s bár a szerző elismerte, hogy ez a megoldás leginkább a prózára jellemző, ő maga tudatosan épít a különböző versekben felbukkanó alakokra, helyzetekre, fogalmakra, mint például Atlasz, a Késdobálók Keserve, a biorobotok vagy épp Az Evolúció Városa. A felolvasást követően ilyen sorok után, mint például „a rendszergazda: kényszerbetegség”, „Akinek a szívében háború van, annak a szíve csordultig tele”, „Az árvaság ott kezdődik, hogy gyanússá válnak a lépteid”, „Mi mindannyian történetek vagyunk”, nehéz volt ismételten a kérdésekre koncentrálni. És bár ironikusnak indult a válasz, Zalán határozottan kitért arra, hogy elengedhetetlenül fontos egy olyan reflektált nézőpont kialakítása, amely az aktuális helyzetekről gondolkodik, sőt ezek mentén alkot. Elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan közösség szülessen, ahol ezeket az örömöket és fájdalmakat megoszthatjuk egymással.

‍

‍

Miközben utolsó mozzanatként Zalán felolvasott néhány verset, arra gondoltam, hogy a körülöttem ülő emberek hazamenve innen gyanús weboldalakon csillagokat fognak vásárolni, még akkor is, ha azokat soha nem birtokolhatják majd. Aztán mindenkinek eldicsekednek a zsákmánnyal. A munkahelyen, a kávézóban, a bevásárlóközpont üdítős részlegénél. Hogy a körülöttem ülők hazamenve majd mind a BoJack Horseman sorozatot nézik majd, és eszükbe jut egy vers a 6-os buszon. Meg azon is gondolkodtam, hogy öt évvel ezelőtt is tudtam: Zalánból költő lesz. Csak még nem voltam egészen bizonyos benne. De azt már tudom, hogy csütörtök este senki sem távozott el úgy a Planetáriumból, hogy ne tudta volna, milyen lehet egy fehér műanyagszék összeroppanásának hangja.