Koi (prózák)

Koi

Már megint otthon hagytam az esernyőmet, gondoltam, amikor a szürke felhőket a tér fölé sodorta a szél. Összehúztam magamon a kabátot és gyorsítottam a lépteimet. Az utolsó pár méteren már éreztem az esőcseppeket a nyakamon. A bank üvegajtaja nesztelenül csukódott be mögöttem.

– Jó napot, kedves Attila, örülök, hogy újra látom! Megkínálhatom egy kávéval? – mosolygott a befektetési tanácsadóm, Edit.

– Köszönöm, elfogadom, jól fog esni ebben a hirtelen jött őszben.

A kávét kevergetve hallgattam Editet.

– Tehát, ahogy jeleztem, le fog járni a kincstárjegy, ki kellene találnia, mit szeretne kezdeni a felszabaduló összeggel, de ha már itt van, átnézhetünk mindent. Azt javaslom, hogy némileg strukturáljuk át a portfóliót. Van néhány befektetési jegy, amitől érdemes lenne megszabadulni, bár most még van hozamuk, de gyengélkednek.

Edit asztalát nézegettem, rajta a tollakkal teli poharat, a műanyag hatású szobanövény fénylő leveleit és a gyerekeiről készült fotókat.

– Magasabb kockázati osztályba sorolt befektetésben gondolkodik esetleg? Részvények? – nézett rám.

– Nem tudom. Talán – hebegtem.

Vártam, hogy Edit kinyomtassa a befektetési portfólióm összefoglaló táblázatait, és azon gondolkodtam, mennyivel jobban állok, mint pár éve, amikor még hitel hitel hátán, a fizetésem épphogy elég volt, most meg, hála a jó égnek, szépen gyűlnek a megtakarítások.

– A bank online felületét rendszeresen használja? Rendben megkapja az üzeneteket?

– Igen, néha szoktam nézni – válaszoltam.

A papírköteg végeláthatatlan táblázataiba mélyedtem. Próbáltam komoly arcot vágni, a szemöldökömet összehúztam.

– Elnézést, mi ez a mínusz harminchat százalék itt a második oldalon? – kérdeztem magamra erőltetett könnyedséggel.

– Mhmm, nézem, igen. Azzal nem kell foglalkoznia, pillanatnyilag van némi ingadozás a piacokon a koreai pénzügyminiszter lemondása és a nyersanyagárindex múlt heti megugrása miatt, de ne aggódjon, vissza fog állni, szerintem érdemes megtartani – biztatott Edit.

– Hát jó, tartsuk meg, majd próbálok nem idegeskedni rajta.

– Ne is gondoljon rá, majd megnézzük fél év múlva, addigra biztosan visszahozza. Ez a papír volatilisebb a szokásosnál, jól fog teljesíteni, mihelyt normalizálódik a reálgazdasági helyzet. Ezt írtam is a körlevélben, ugye látja a felületen az üzeneteket? A kis kék borítékot kell nézni a bal felső sarokban.

Tovább néztem a táblázatokat, a hozammutatók apró számai összefolytak a szemem előtt. Megköszörültem a torkom.

– És bocsánat, de hova lett a tavalyi tartós befektetési számlámról a másfél millió? – kérdeztem izzadó tenyérrel.

– Ööö, nézem, nézem, hol is van? – kattintgatott Edit. – Én látom a gépben, megvan az, hehe, szerintem a nyomtatóban maradt egy lap. Igen, itt van, néha bekapja az utolsót, bocsánat, adom is, összetűzöm önnek.

– Köszönöm. Ez a végösszeg viszont biztosan nem stimmel, tizennégymillió forint helyett csak kétszázötvenezer szerepel.

– Mutassa csak! Igen, most már látom, mi a helyzet. Az összeg helyes, csak nem forintban értendő, hanem koiban.

– Mi a csuda az a koi?

– Nem olvasta az üzenetet? Minden érintett ügyfélnek kiment. A Kepler-22b nevű exobolygón használt pénznem. Mai árfolyamon ötvenhat forint, de a forintgyengülés várhatóan folytatódik, úgyhogy a következő hetekben akár a hatvanforintos árfolyamot is elérheti.

– Nem értem, milyen bolygó?

– Exobolygó. Extraszoláris, tehát a naprendszerünkön kívüli. Nem a Nap körül kering, hanem a Kepler-22 nevű csillag körül, a Hattyú csillagképben. Lakott bolygó, a kler törzs él rajta.

– Miről beszél maga? Hogy jön ez ide? Mit érdekel engem egy másik bolygó?

– Maga kérdezte, hogy miért koiban van a pénze. A rendszer automatikusan átváltotta a befektetéseit, ami azt jelenti, hogy a pénz bolygóközi átutalással már a Kepler-22b központi kormányzatánál van, sajnos ez ellen semmit sem tehetünk.

– De hát ez lehetetlen! Ez a pénz a magántulajdonom! – kiabáltam, a kezem pedig annyira remegett, hogy feldöntöttem az üres kávéscsészét.

Edit megnyugtatóan mosolygott.

– Igen, kedves Attila, érthető, hogy ön így gondolja. Itt a Földön valóban a tulajdonos személyéhez tartozik a számláin tartott összeg, de igazság szerint minden vagyonunk csak kölcsön, amit a földlakók a kler törzstől kaptak időszámításunk előtt négyezer körül. Ezt nem sokan tudják, látom, önt is meglepi. A pénzügyi ismeretek sajnálatosan alacsony szinten állnak manapság. Mindig mondom, hogy már az iskolában le kellene rakni az alapokat, nem csak a rengeteg földrajzzal meg nyelvtannal tömni a gyerekek fejét. Szóval ez egy rendkívül kedvező kölcsön volt annak idején, de sajnos az apróbetűs részt kevesen olvasták el. Ebben szerepelt a visszatulajdonítás, azaz, hogy a klerek bármikor bevonhatják a számlapénzeket. Hatezer évig nem éltek vele, el is feledkezett róla az emberiség, és úgy általában arról is, hogy nem a sajátjával gazdálkodik. Most a klerek megszorultak a Gamma Cygnus bolygóval kétszáz éve fennálló háborújuk hadikiadásai miatt, és bevonták hárommilliárd földlakó számláját. Úgy látszik, az öné is közte volt. Pech. Sajnálom. Javaslom, hogy kezdjen újra spórolni.

Amikor kiléptem az üvegajtón, az eső még mindig esett. A kabátomat nem gomboltam össze, és már nem siettem sehova.

Cété

– Doktornő, mekkora a baj?

– Őszinte leszek magához, elég komoly a helyzet, kérem, üljön le.

– Te jó ég, tudtam! Meg is szédültem, amikor mondta az asszisztens hölgy a telefonba, hogy jöjjek be újra. Kiújult?

– Inkább fel. Sajnos. Mondja, mennyire lát jól?

– A műtét óta tökéletesen.

– Látja a mennyezetet?

– Persze. És a táblán a legkisebb számokat is. Olvassam?

– Ne! A mennyezetet nézze!

– Mit nézzek rajta?

– A beázásfoltot. Mit gondol?

– Elég sok minden megfordul a fejemben. Például hogy ha kiújult, műthető-e. És hogy bírni fogom-e a kemót. És hogy kire hagyjam Büdit, a kutyámat, meg a lakást. Nem ismer egy megbízható ingatlanost?

– Olyat senki nem ismer. De mit gondol a beázásfoltról?

– Szép nagy. Alakra Kelet-Afrika eggyel több végtaggal. De kérem, térjünk a tárgyra!

– Rendben. Egy szép, kora tavaszi napon történt, amikor a hűvös hajnali pára messzire viszi a fenyőrigó párkereső énekének hangfoszlányait, hogy mit sem törődve rossz előérzetemmel, megrendeltem a teljes körű felújítást. Látja, két hónapja sincs, hogy befejezték, és már itt is a beázás.

– Bocsánat, kérdésem lenne.

– Pontosan! Nekem is számtalan kérdésem volt, de a válaszok azóta is kint keringenek a koromsötét, néma semmiben. Intézményvezető-helyettesként a nyakamba kaptam az átszervezést, az illetménymódosítást és a felújítást. A fizetésem gyakorlatilag számokba öntött megaláztatás, miközben az intézményvezető a kis vitorlását csinosítgatja az Adrián, és heti egyszer benéz, hogy letoljon, és akkor még jön a rohadt beázás. Maga ugye épület-karbantartó? Mondja meg mint szakértő, ön perelné a felújítást végző céget?

– Nem tudom. Talán. De csak azért hívtak, hogy nézzem meg a beázást?

– Ha lenne szíves.

– Hála a jó égnek! Jól rám tetszettek ijeszteni! Tényleg semmi bajom?

– Azt nem lehet tudni. Valódi rejtély. Láttunk valami gyanúsat a szövettanban, de mivel még egyik kolléga sem találkozott ilyennel, nem biztos, hogy bajt jelez. Ez attól is függ, kinek a szemszögéből nézzük. Ha a jövőbe tekintek, én leginkább az idei családi nyaralással vagyok gondban. Maga szerint Görögország nagyon elcsépelt?

– Nem tudom. Attól függ, melyik része.

– Nem ismer egy jó kis eldugott helyet, ahol a varázslatos természeti kincseket és a helyiek szívből jövő vendégszeretetét még nem sivatagosította el a turistahordák sáskajárása?

– Nem, én csak olyanokat ismerek, ahol a turistákat turisták szolgálják ki a szuvenírboltban. A megérkezés napján osztják be az embert, én az első héten vízimentő lettem, a második héten animátor. Doktornő, most mi a következő lépés? Újabb vizsgálatok?

– Először kell egy cété, itt fölöttünk a másodikon, holnapra adok időpontot. Amíg a készülékben van, de a feje még kilóg, kérem, nézzen rá a bal alsó sarokra, máshonnan nem látható. Nekem gyanús, hogy a falból jön.

– Akkor viszont nincs értelme perelni. Hogy látja, be kell feküdnöm?

– Az a cététől függ. Ha a fő cső repedt meg, lehet, hogy két hétig itt tartjuk.

– Annyi belefér, de egy nappal sem tovább. Ha Büdi átmegy a kutyaiskola záróvizsgáján, indulunk az Adriára vitorlázni.

Szemüvegtok és szoftverhiba

Élt a városban egy hajléktalan, aki fémkeretes szemüveget viselt. Időnként megtörölgette ruhája ujjában, amitől még piszkosabb, zsírosabb lett az üveg, de amit fontos volt látnia, azt így is időben észrevette. Vigyázott a szemüvegre. Amikor idegesebb, hangosabb társai túl gyorsan léptek túl közel hozzá, lekapta és zsebre vágta. Egyszer talált egy szemüvegtokot, amely már nem zárt jól, de kemény fedele védett az ütésektől.

A hajléktalan gyakran bement a szállóra, ahol a többiek idegenkedve nézték, ahogy azonnal a zuhanyzóba siet. A tetűirtásra is önként jelentkezett.

– Mekkora úr a Sanyi! – morogták.

Sanyi újságot árult. A kapott százasokból, kétszázasokból minden nap félretett, a pénze lassan gyűlt egy kis dobozban.

– Jobb, ha ma nem alszol bent – súgta oda neki Rezső, a vörös szakállú szociális munkás.

Sanyi fekvőhelyet keresett magának a városban. A belvárosi kapualjból elkergette egy ott lakó idős férfi. A park padjáról elküldte egy rendőr azzal, hogy örüljön, hogy nem bírságolja meg. A hajdani gyártelep szélénél, a konténerek melletti kis beugróban senki nem zavarta. A töredezett aszfaltra leterített néhány újságpapírt, arra feküdt, kicsit olvasgatta az újság megsárgult tőzsdei híreit a gyenge fényben, majd elaludt. Mélyen aludt, zsebében pihent a pénzgyűjtő doboz és a szemüvegtok. Aznap éjjel mínusz tizenöt fok volt a városban.

A táskám zárja halkan kattan, a sálam piros-fekete mintázata vibrálóan ütközik a padlószőnyeg mélykékjével. Nem tudom, mi vár odakint, itt bent a klíma és a világítás mindig ugyanolyan, semmi különbség a napsütéses júniusi delek és a jeges széllel, ónos esővel csapkodó, dermesztő esték között. A nyithatatlan ablakon kinézve jelzésszintű körvonalakat mutat magából a város, amikor pedig besötétedik, már csak saját tükörképünket látjuk.

Kiürült az egész emelet, csak a nyomtató zümmög fel, amikor elmegyek mellette. A lift előtt mégis áll valaki, a nyakkendőjét igazgatja, odaköszönök. A lift a kilencediken vesztegel.

– Láttam a negyedéves jelentést, gratula.

– Kösz. Most már sínen vagyunk – sóhajt. – Ha ezt valaki megjósolja egy évvel ezelőtt, körberöhögöm.

– Hogy hoztad rendbe? Úgy hallottam, ménkű nagy gebasz volt.

– Volt itt minden, iszonyatos pénzügyi manőverek, kivásárlás, kötvénykibocsátás, átszervezés, anyámkínja. Ráment a múlt évem, a vérnyomásom és a házasságom is majdnem. De most már azt mondom, megérte.

Pittyen a lift, belépünk. Lassan süllyedünk.

– Azt mondják, szándékos volt.

– Volt többféle verzió is, véletlen képlethiba, jól megtervezett támadás, konkurens cég által megbízott hekkercsoport, az emberek imádnak elméleteket gyártani. Én biztos vagyok benne, hogy az akkori pénzügyi igazgató saját zsebre csinálta. Azt mondta, szoftverhiba, de nem tudta kimagyarázni. Úgy kirúgtam, mint a szél, a kártérítésre ráment a gatyája is.

– Mi lehet most vele? – lépek ki az utcára.

– Fene se tudja. Hú, de rohadt hideg van ma, kibírhatatlan. Na szia!

‍