.svg)
2018. május 15-én a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara tiszteletbeli professzori címmel tüntette ki Dávid Gyula irodalomtörténészt, szerkesztőt, az egyetem egykori tanársegédjét. Az eseményen T. Szabó Levente és Ioana Bican dékánhelyettesek és Markó Bálint rektorhelyettes köszöntötték az ünnepeltet, illetve az egyetem nevében megkövették Dávid Gyulát.
Az irodalomtörténészt az államszocialista diktatúra 1956-os politikai elítéltként eltávolította az egyetemről, tanársegédi pozíciójából 1957-ben, majd hét év börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélte. T. Szabó Levente szerint az egyetem már régóta tartozott ezzel a bocsánatkéréssel, Ioana Bican pedig szintén kiemelte a múlt helyreállítására tett kísérlet fontosságát. Noha a múltat nem lehet megváltoztatni, az egyetem vezetősége fontosnak tartja a szellemileg rehabilitáló gesztusokat, hiszen – ahogy Markó Bálint fogalmazott – embereket be lehet zárni, de gondolatokat nem.
Dávid Gyula Árapatakon született 1928-ban, 1947-ben kezdte el tanulmányait a BBTE Bölcsészettudományi karán, amelynek elvégeztével aspiránsi pozícióba került, majd rövid ideig tanársegédként dolgozott ugyanitt. Elítélése utáni, megpróbáltatásokkal teli életszakaszát követően eleinte vízvezeték-szerelőként dolgozott, de barátai segítségével hamarosan visszakerült az irodalmi életbe és folytatta irodalomtörténészi, komparatisztikai pályafutását. A későbbiekben a Kriterion kiadó szerkesztője, lexikonszerkesztő, számos tanulmánykötet és monográfia szerkesztője, román irodalomtudományi munkák fordítója, a román-magyar irodalmi kapcsolatok szakértője.
A doctor honoris causa cím átadása előtt dr. Egyed Emese, a BBTE magyar szakának professzora mondott laudációt. Egyed az Eminescu teremben elrendezett, a kitüntetett életművéből készült kiállításra mutatva érzékeltette, hogy szavak nélkül is óriási mondanivalója van ennek a fáradhatatlan, hatalmas életműnek, amely az asztalon fekszik. A professzor Dávid Gyulának a Reményik Sándor emlékezete című kötetéből idézett, illetve egy 2015-ös, még eddig publikálatlan szerzői interjúból: Dávid Gyula szavai – megpróbáltatásainak tükrében is – arra vonatkoztak, hogy egymás megbecsülése, megismerése a tanulással kezdődik az iskolapadban, szívében pedig nincs gyűlölet.
A laudációt követően a kitüntetett szólalt fel, aki élettörténetének mozzanatait mesélte el az egybegyűlteknek – Dávid Gyula közel kilencven évesen is rendkívüli szellemi frissességgel, derűvel és humorral fordult a közönséghez, és elmondta, nincs szüksége az egyetemnek bocsánatkérésre, hiszen ő igen rövid ideig működött tanárként – ezért talán kevésbé zavarja őt az, ha valaki „tanár úrnak” szólítja. A teremben lévők közül sokan voltak Dávid Gyula egykori tanítványai, akik a 2000-es évek elején óraadó tanárként hallgathatták mesterképzésen a professzort, de szinte mindenkinek van valami személyes élménye, írói-szerkesztői viszonya a kitüntetettel. Ezt Dávid Gyula is hangsúlyozta, hiszen számára egy családi és baráti közösség kialakítása az elsődleges, mert ez biztosítja a biztonságot és a folyamatos megújulást.
A professzor szavait azzal zárta, hogy a BBTE földszinti nagytermében, az Eminescu teremben utoljára 1956-ban járt, amikor Tamási Áron tartott ott író-olvasó találkozót.
