.svg)
Május 16-án a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház díszterme adott otthont az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett Könyvek, utazások című irodalmi estnek. Az eseményen André Ferencet, Borcsa Imolát, Kulcsár Árpádot és Serestély Zalánt ismerhette meg a közönség.
A fiatal szerzők és az érdeklődök egyetlen, nagy körbe ülve foglaltak helyet a teremben, ez nagyban hozzájárult az oldott, családias hangulathoz. Az est moderátora, Gyergyai Zsuzsa az első kör felolvasás után a kezdetekről kérdezte a szerzőket. Serestély Zalán elmondása szerint biológus szeretett volna lenni, írni pedig önterápiás céllal kezdett, a frusztrációk és az üldözöttség élményének önmagából történő kiírása volt elsődleges célja. Mára más tétekben gondolkodik: az írás az empátia és a szolidaritás eszközévé vált számára.
Kulcsár Árpád gyerekkora óta ír, ő a kezdeti bizonytalanságokról számolt be, a saját, autentikus nyelv megtalálásának nehézségeiről. Szerinte a valóság keresésének kétféle megközelítési módja létezik: a művészet és a filozófia. Úgy érzi, utóbbi nyelvhasználata radikálisan elvált a köznyelvtől, s az így képződött szakadék betöltésére hivatott az irodalom.
Borcsa Imolát kiskorától fogva a történetek érdeklik, a konfliktusok, a karakterek különböző szituációkban, továbbá az igazság képlékenysége, hogy különböző emberek mennyire másként láthatnak bizonyos helyzeteket. Mint megjegyezte, mindig is kötetben gondolkodott: a közönség általános derülésére mesélte el, hogy első osztályos házi feladatát, egy tízmondatos állatmesét mindjárt kötet formájában készítette el.
André Ferenc tizennégy éves korában kezdett dalszövegeket írni, elmondása szerint roppant büszke volt ma borzasztónak talált szövegeire. Aztán kilencedikes korában jött egy kreativitási verseny, amelyen váratlan sikert ért el, majd eljutott a Sárvárra, a Diákírók és Diákköltők Találkozójára, az ottani élmények hatására pedig eldöntötte, hogy komolyan szeretne foglalkozni a költészettel.
A továbbiakban Borcsa Imola téma- és szereplőválasztásairól beszélt, elárulta, sohasem konkrét témák indítják őt el az írásban, hanem történetté összeálló benyomások. Kulcsár Árpádot legutóbbi kötetének multimediális jellegéről kérdezte Gyergyai Zsuzsa, aki kiemelte a társalkotók, grafikusok munkáját a könyv megszületésében. Serestély Zalán elhárította a kérést, miszerint válasszon, a vers vagy a próza áll-e közelebb hozzá, úgy gondolja, nem lehet bármit bármilyen formában elmondani: a regiszterváltás egyúttal gondolkodásmód változását is magával vonja.
Zárás előtt egy, a közönség soraiból feltett kérdés adott új lendületet a beszélgetésnek, a szerzők arról beszéltek, hogyan él Kézdivásárhely a fejükben, hogyan látják a székely kisvárost Erdélyen belül. André Ferenc elárulta, hogy eddig kétszer járt Kézdin, de büszke arra, hogy ezúttal megtalálta a szállást. Serestély Zalán nyolc éves koráig itt élt, így számára nem teljesen idegen a város. Örömmel látja, hogy egyre több a kulturális esemény, de tart attól, hogy még mindig nem történt fordulat az irodalomról való gondolkodásban, hogy még mindig nem tesszük fel magunknak a kérdést: mire is jó a művészet? Kulcsár Árpád egyetértett vele abban, hogy rengeteg jó ember érkezik Kézdiről például Kolozsvárra, és általánosan elmondható, hogy a székelyföldiek egyfajta felhajtóerőt képeznek az egyetemi városban. Ugyanakkor feltette a kérdést, vajon a fiatalok miért térnek vissza egyre ritkábban szülővárosukba.
A visszatérőnek számító Borcsa Imola kifejezte, örül annak, hogy új kezdeményezések, lehetőségek színesítik a város életét, ugyanis rengeteg a kezdeményezőkészség és a kreativitás a gyerekekben. A visszaáramlás hiányát ő is nagy problémának látja, reménykedik abban, hogy a jövőben több fiatal próbálja meg a városban kiteljesíteni képességeit.
A képeket Tofán Levente készítette.
