Kell-e még egy film Semmelweis Ignácról?

Előrebocsátom: szerintem kell. Ha nézhető. Márpedig Koltai Lajos 2023-as Semmelweis című alkotása abszolút nézhető életrajzi (melo)­dráma. Egy idevágó statisztikai adat: tavaly ez volt a legnézettebb magyar film, bár csak novemberben zuhant be a mozikba (161 339 eladott jegyről szólnak az annalesek). És erre lehet mondani, hogy igen, mert kurzusfilm, igen, mert népbutítás, igen, mert nem művészet… pedig de, művészet. Koltai Lajost rendezőként talán a Sorstalanság kapcsán ismeri leginkább a nagyközönség (eddig legalábbis), de talán arra is sokan emlékeznek, hogy az Oscar-díjas Mephisto (és megannyi más legendás magyar film) legendás operatőre. Persze, a legjobb filmes is mellényúlhat. De ismétlem, a Koltai-féle Semmelweis nem rossz film. Csak éppen nem art mozi, hanem közönségfilm. És hogy kurzusfilm-e? Felőlem lehet akár kurzusfilm is, ha filmélményt nyújt. Enyhén irritál, hogy amikor hatalmas költségvetésű film készül Magyarországon (lásd például a szintén újnak mondható Petőfi-játékfilmet), azonnal előkerül a kurzusfilm szakkifejezés. Nem állítom, nem állíthatom, hogy a Semmelweis kenterben veri Szergej Mihajlovics Eisenstein filmtörténeti mérföldkövét, a Patyomkin páncélost (amely méretes kurzusfilm volt a maga idejében, ugye), mert nem lenne igaz. Viszont ha a hatalom nem titkolt érdeke a Semmelweis kapcsán az, hogy a világtörténelem egyik legismertebb és történetesen magyar orvosának állítson mozgóképes emléket (miáltal büszkülhet nyugodtan a népbutított nemzet stb.), nos, ezt nem tartom olyan sátáni ötletnek.

Ellenőriztem: az egyetemes filmtörténet során összesen legalább tizenöt, az „anyák megmentőjének” életét valamilyen módon feldolgozó vagy bemutató mozgóképes alkotás született (nagyjátékfilmek, tévéfilmek, sorozatok, kisjátékfilmek és dokumentumfilmek). E termésnek kábé egyharmada magyar. Nem rossz. Na és akkor megnéztem még három Semmelweis-filmet, már csak a viszonyítás végett is. A filmtörténet első Semmelweis-opusza nem magyar. És nem akárki rendezte, igaz, a karrierje elején. Fred Zinnemann nevét leginkább a Délidő, a Most és mindörökké vagy az Egy ember az örökkévalóságnak című alkotások kapcsán szokták emlegetni. Pedig a nevéhez fűződő egyik Oscar-díjat 1939-ben adták át, mégpedig az egytekercses rövidfilm kategóriában. A film címe Hogy élhessenek az anyák, és Semmelweis Ignác korszakalkotó orvosi felfedezéséről szól. Inkább filmtörténeti jelentősége van a tízperces filmnek (őszintén, gőzöm nincs, mivel érdemelte ki az Oscart), viszont egy dologra felfigyeltem: a Koltai Lajos-film Semmelweisát alakító Vecsei H. Miklós leginkább Shepperd Strudwickra, Zinnemann filmjének főszereplőjére emlékeztet. Ha már itt tartunk: a 127 perces Koltai-dolgozat egészében a klasszikusnak nevezhető hollywoodi recept szerint épül fel. Az amerikai filmritmushoz és -dramaturgiához valamennyire hozzászokott néző elégedetten sóhajt, amikor az egyes fordulópontok menetrendszerűen érkeznek a cselekmény során, pont akkor, amikor a figyelem lankadna.

A második – és egyben az első magyar – film a nagyon rövid (egyéves) magyarországi, ám annál hosszabb amerikai karriert befutó Tóth Endre (André de Toth) 1940-ben (tehát a Horthy-korszakban) bemutatott alkotása volt. (Mindenki nyugodjon meg, nem kurzusfilmről van szó.) Megjegyzem, az összes általam ismert Semmelweis-dolgozat közül ez a kedvencem. Azon túl, hogy a szakma az első magyar életrajzi filmként jegyzi, a korszakra jellemző bűbájos alkotásról van szó: Tóth kiváló arányérzékkel építkezik a komédia, a melodráma, a tragédia, a zenés film, sőt, időnként a horror alkotóelemeiből. Imádni való az a jelenet, amikor Semmelweis, annak örömére, hogy rájött a gyermekágyi láz legyőzésének titkára, felpofoz egy csontvázat, amely ez esetben nem az orvosi világ anatómiai segédeszköze, hanem az anyákat és gyermekeiket tizedelő halál jelképe.

A következő magyar Semmelweis-nagyjátékfilm rendezője Bán Frigyes volt. Az alkotás 1952-ben került a mozikba (Rákosi-korszak), és bátran nevezhető kurzusfilmnek. A rendelkezésre álló források szerint Semmelweis Ignác nem igazán vett részt az 1848-as bécsi forradalmi megmozdulásokban. Bán Frigyes filmjének főhőse viszont annál inkább. A kor ideológiájának megfelelően afféle protoforradalmárt kellett faragni a derék orvosból. Ettől eltekintve viszont ez a film is teljesen rendben van, a kor mércéje szerint. Itt jegyzem meg azt is, hogy (a forradalmi túlkapástól eltekintve) mindhárom film alkotói a tényekhez való maximális ragaszkodással vitték filmre Semmelweis Ignác életének fontosnak tartott epizódjait.

Na és akkor nézzük Koltay Lajos filmjét (ha tetszik, Orbán-korszak). Mint már jeleztem, a három nagyjátékfilm történetének gerince ugyanaz. A bécsi közkórházban dolgozó magyar orvos megszállottan kutatja annak okát, miért hal meg annyi anya és gyermek egy ijesztő kórban, melyet ragályos betegségként kezel (illetve nem kezel, mert nem ismeri se a kórokozót, se a gyógymódot, se a megelőzést) a kor orvostudománya. Aztán rájön arra, hogy a klórmeszes kézmosás eltávolítja a hullamérget az orvosok kezéről, akik boncolás után egyenesen átmennek a szülészetre és megvizsgálják a várandós asszonyokat, sőt, szüléseket vezetnek le, miáltal gyakorlatilag a saját kezükkel fertőzik meg (és, ha tetszik, küldik halálba) az anyákat és a gyermekeket. (Semmelweis nem ismerhette a kór okát, hiszen Louis Pasteur csak az 1860-as években fedezte fel a baktériumokat.) Mindhárom film egyik narratív vezérfonala a tapasztalati alapon újítani akaró Semmelweis és a kórház hitetlenkedő, maradi vezetői között feszülő ellentét, viszont Koltai alkotásában ez a szál fordulatosabb, de ebben nincs semmi rendkívüli, egyszerűen megfelel a 21. századi néző elvárásainak. A szerelmi szál is Koltainál a legerősebb, a rendező vállig belenyúl a vonatkozó hollywoodi hagyományzsákba, biztos sok könny elmorzsolódik, míg végül lepereg a szemek előtt a boldog vég. Koltai Semmelweisára szokták mondani, hogy nyugatellenes retorikát alkalmaz (ezért is kurzusfilm). Mert az osztrák orvosok taplónak nézik a magyarokat, a magyarok pedig nem tekintik lieblingnek a bécsieket. Nos, nem tudom, milyen volt a korszak orvosainak viszonya a Monarchia fővárosában, de az tény, hogy Semmelweist és körét (mert a róla kialakult mitológiával ellentétben nem volt afféle szikés Don Quijote, aki egy szál maga vívta harcát a betokosodott elmék ellen) erősen utálták a bécsi közkórházban, hiszen a klórmeszes bemosakodás egyrészt jó hosszú procedúra volt, másrészt pedig a lúg könnyen kimarhatta bárki orvos kezét, akárcsak a kor mosónőiét. És ilyenkor könnyen előkerül az „idegen” leminősítése, a saját igazság mellett való kardoskodás mellett. Tehát egyszerűen nincs okunk feltételezni, hogy Koltai Lajos bármiféle kurzus szája íze szerint meghajlította filmjében a történelmet, ahogy azt például Bán Frigyes tette Semmelweis Ignác forradalmárosításával. Ez az alkotás nem több és nem kevesebb pazar környezetben kibomló, izgalmas, magával ragadó közönségfilmnél. Annak viszont jó. (Akkor is, ha a szereplők képtelenek lejönni a modorosan szabványszerű színházi beszédmódról.) Ez van, ha tetszik, ha nem.

‍

Semmelweis, színes magyar film, 127 perc, 2023. Rendező: Koltai Lajos. Forgatókönyvíró: Maruszki Balázs, Kormos Anett. Operatőr: Nagy András. Vágó: Kovács Zoltán. Zene: Pacsay Attila. Szereplők: Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Lajos, Lengyel Ferenc, Elek Ferenc, Simon Kornél, Szűcs Nelli, Mészáros Blanka, Znamenák István, Kizlinger Lilla.

‍