Jókait úgysem tudjuk meghaladni - a Magyar Széppróza Ünnepe Sepsiszentgyörgyön

A Magyar Írószövetség választmányának kezdeményezése értelmében 2018. február 18-án először került sor Jókai Mór születésnapjának, mint a Magyar Széppróza Napjának a megünneplésére. Ebből a kitüntetett alkalomból az Erdélyi Magyar Írók Ligája február 19-én három Kárpát-medencei városban szervezett felolvasó-estet. A sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban Bogdán László, Serestély Zalán és Vida Gábor osztották meg gondolataikat a Jókai-életmű kapcsán, illetve saját prózáikat a jeles kultúrnap keretében.
A mai szerzők Jókaihoz való viszonya nagymértékben különbözik egymástól, azonban mindannyian egyetértenek abban, hogy egy magyar prózaírónak lehetetlen volna nem viszonyulnia hozzá, ahhoz az írónkhoz, aki egyfajta előképe minden kortárs szerzőnek.
Vida Gábor szerint a 114 kötetet jegyző Jókai az egész magyar glóbust egy nyelvbe szedte: Jókai nélkül magyar irodalomról lehetetlen beszélni, és aki nem olvasott sok-sok Jókait, az ne akarjon író vagy költő lenni. Jókainak a sok ezer tonnába szedhető szövegét igenis érdemes végigolvasni, mert minden regényében van néhány fontos passzus, minden írásában fellelhetőek gyöngyszemek.
Serestély Zalán kezdetben a kötelező olvasmány-státus miatt nem tudott Jókai mondataihoz közel kerülni, viszont az egyetemi évei alatt rájött, mekkora tétje és radikalitása van a tájleírásoknak, a tér konceptualizálásának és a médiumok egymásba játszásának. Jókai az a szerzőnk, aki a képet az írásba, az írást a képbe tudja átjátszani.
A Jókai-művek korunkra való hatásának fejtegetéséből a három jelenlévő szerző is megfogalmazta a történetmondáshoz való viszonyát. Bogdán László egész életében történetírással foglalkozott, és bevallása szerint magát a valóságot nem lehet megírni, továbbá pedig nem is a történet a lényeges, hanem ami mögötte felsejlik. A leírásban mindig a leírtnak a stílusjegyei és érzelmei mutatkoznak meg. Serestély Zalán azért írja meg a történetet, hogy legyen, amit felbontson, szétkapkodjon, tudniillik nem hisz a kerek történetekben, inkább csak a játékban. Mindezeket Vida Gábor azzal egészítette ki, hogy ő úgy látja, semmi más nincsen, mint amit elmeséltünk, amit leírtunk, közöltünk. Az marad meg valóságként: „hogy mi az igazság és az hogyan történt? Hát úgy történt, hogy ott volt a toll.”