.svg)
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Artes Liberales című előadássorozatának idei első vendége Gintli Tibor irodalomtörténész volt. Az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója január 16-án tartott előadást Az anekdotizmus modernsége – Kísérlet egy makacs előítélet felülvizsgálatára címmel az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházán.
Az esemény Nagy László köszöntőjével kezdődött, majd Bányai Éva röviden bemutatta az előadót, akinek főbb kutatási területe a huszadik század első felének magyar irodalma, illetve a modernség prózapoétikája.
Mielőtt kitért volna saját álláspontjára, Gintli Tibor gondosan ismertette a kortárs kritika azon meggyőződését, amely szerint az anekdotizmus szavatossági ideje lejárt a tizenkilencedik században. Az előadó kifejtette, hogy a jelenlegi irodalomtudomány hajlamos negligálni az anekdotizmust, és hogy ma már leginkább idejétmúlt, tradicionális beszédmódként tartják számon. Azt a kritikai nézetet, miszerint az anekdota nem alkalmas az összetett lélektaniság kifejezésére, Krúdy Gyula Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című anekdotikus írásának alapos lélektani magyarázatával cáfolta meg: „Az én olvasatomban a novella különböző mozzanatai tulajdonképpen arról beszélnek, hogy az ezredes, az idősödő úriember valójában tudattalan módon éli meg a halálvágyát, és a novella végkimenetele ezzel a halálvággyal függ össze.” Gintli szerint ez a nem reflektált halálvágy abban is megmutatkozik, hogy a novella során a főhős kizárólag az ételek végét fogyasztja el.
Egy rövid fogalomtisztázást követően (amely az anekdotára és az anekdotikus elbeszélésmódra éleződött ki), a jelenlévők a műfaj főbb jellemzőiről hallhattak néhány szót. Meghatározó tulajdonságokként olyan jegyek említődtek, mint az orális jelleg, a poénra hangolt előadásmód, a komikus cselekmény, a beszélőkedv, illetve az elbeszélő és a diegetikus világ familiáris viszonya. Az előadás bevezetője után Gintli a modernség irodalmi műveinek példáján mutatott rá arra, hogy az anekdotizmus valójában merőben túlmutat a tizenkilencedik századon, hiszen átnyúlik a modern (és meglátása szerint a posztmodern) időszakába is.
A hallgatóság néhány irodalmi mű példáján nyert rálátást arra, hogy a huszadik század első felében hogyan újult meg az anekdotikus elbeszélésmód. Szó esett Móricz Zsigmond prózavilágáról (ahol a nevetés és az anekdota a vitalitás és a mámor összefüggésében jelenik meg), a Tersánszky Józsi Jenő írásaiban megvalósuló alulnézeti perspektíváról (amely az anekdota noirhoz köthető), továbbá a Cholnoky Viktor Trivulzio-elbeszéléseiben felfedezhető anekdotikus komikum változatairól.
Az előadás végéhez közeledve sor került Kosztolányi Dezső Esti Kornéljának rövid elemzésére. Gintli Tibor arra világított rá, hogy az Esti Kornél valójában újszerű megoldásokat hozott az anekdotizmus terén. A mű két elbeszélője Gintli értelmezésében két elbeszélői magatartás jelölője: az egyik a normához közelítő író, a másik meg egy outsider figura. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy utóbbi azt az írót képviseli, aki már nem ír, és ebben az oralitás értékének kiemelése mutatkozik meg: „Kosztolányinál az anekdotizmus felforgató műfajként jelenik meg, olyan műfajként, amely nem hajlandó az intézményesült irodalom keretei közé belépni, ahogyan Esti már nem hajlandó írni, csak szóbeli előadást produkálni.” A két ellentétes elbeszélői magatartás mindvégig egyformán érvényben marad, így játszik a mű a viszonylagossággal. Kitérve az Elnök úr című fejezetre, Gintli megmutatta, hogy a mű felvállalja az irodalom szórakoztató funkcióját, és hogy az Esti Kornél (a két elbeszélői stratégia egyidejű müködtetésével) tulajdonképpen felszámolja azt a szakadékot, amelyet a modernség mélyített ki a magas- és a szórakoztató irodalom között.
Az idő szükösségére hivatkozva Bányai Éva kinyitotta a kört a közönség felé, így az anekdotizmus modernségét körüljáró előadás a közönség kérdéseivel zárult.
.jpg)
