Jancsó Elemér, a Nyugat és Babits (Folytatás előző számunkból)

Soó Zöld Margit: A gép I
I. rész
A főbb bírálatok egyik sarokpontja az irodalom társadalmi funkciójának a kérdése: az új élet „költői” programját az irodalom adja – fogalmaz végül Jancsó. Majd cáfolja az irodalom csakis esztétikai szempontok szerinti megítélését, jogot kér az irodalomfogalom kiterjesztésének lehetőségére, amely az irodalom fogalmát mint az egy nyelvet beszélő közösség lelki kivetülését értelmezi: „Vajjon hiba-e és éppen tudományos szempontból bűn-e az, hogy egy irodalomtörténész az esztétikai értékelés tiszteletben tartásával és felhasználásával meri az irodalom és társadalom viszonyait vizsgálat tárgyává tenni? És vajjon nem különös és ellenmondó dolog-e az, hogy az általam »megtámadottnak« vélt erdélyi írók »védői«, akik mind hisznek a transzilvánizmusban és fennen hirdetik »erdélyi« voltukat, éppen ennek az »erdélyiségnek« a mai élő és való Erdélynek szemszögéből nem akarják bírálat alá bocsájtani »sajátosan erdélyi« irodalmukat?”1 Jancsó Elemér irodalomtörténészi kötelességének tartja az író és közönség viszonyának vizsgálatát, az erdélyi irodalom esetében ez azért kap különös jelentőséget, mert itt a múltjával teljesen ellenkező feltételek közé került közösségről, annak irodalmáról van szó, ez az irodalom pedig a társadalmi, politikai események eredménye is bizonyos mértékig. A Néhány szó a „megtámadott erdélyiirodalomról” című írásában elismeri, az esztétikai szempontok hangsúlyozása és az egyes jelenségeket képviselő írók egyéniségének, lelkialkatának, művészi értékeiknek erősebb vizsgálata helyesebb lett volna a szociológiai nézőpont mellett.2 Szenczei László ,,rövidlátóság”, ,,áltudományos társadalomtudományi kenetesség”, a művészet ,,szabadságát” kétségbevonó vádjait elutasítja azzal, ,,[…] hogy az irodalom körébe csak az tartozik, ami a művészi kifejezés bizonyos mértékét megüti. Az írnitudás éppolyan kelléke a Parnasszusra vágyóknak, mint az olvasni és megérteni tudás azoknak, akik mások felett ítéletet mondanak.”3 Jancsó szerint az olvasóközönség ízlése a világirodalom és a modern magyar irodalom klasszikusain fejlődött ki, az új erdélyi irodalom azonban nem tett eleget erdélyi kötelességének, ezért nem vette meg a gyenge kiállítású „erdélyi könyveket”, de az Erdélyi Szépmíves Céh megalakulása létrehozta a közönség és írók egymásra találását. Jancsó a közönség- és ízléstörténet, az intézmények és tudományosság történetét értelmezve az irodalomtörténet-írás oldaláról a kánonképzési folyamat tényezőit vizsgálta, olykor annak problematikusabb kérdéseit is felvetette. A vita annak a lenyomata, hogy a közösségi kívánságok a korabeli irodalom célkitűzéseit illetően semmiféle kritikát nem tűrtek meg, ezért Jancsót megpróbálták mellőzni.
Jancsó Elemért azonban a Babitscsal folytatott beszélgetései meggyőzték arról, hogy ,,[…] minden irodalmi jelszót alkotásokkal kell igazolni, s ha megszülettek a nagy alkotások, akkor véget kell érjen a kritika nélküli dicséretek kora. Vallani és vállalni kell a harcot nemcsak kifelé, hanem befelé, saját hibáink felszámolására is.”4 Jancsó Elemér számára a tanulmányát kísérő vita termékeny volt, mert az „[…] Új arcvonal és a Vásárhelyi Találkozó közötti időben, hozzájárult az erdélyi irodalom, főleg a fiatal írónemzedék haladó5 irányba való tájékozódásához […],”6 az erdélyi irodalom alakulásának egy olyan szakasza volt ez, amely az irodalom és társadalom viszonyának újragondolásához vezetett.
Amikor Jancsó Elemér 1935. július 13-án látogatást tett Babitsnál Esztergomban, az erdélyi irodalom feladatairól, aktuális helyzetéről, értékeiről és hiányosságairól beszéltek. A találkozás idején talán éppen a legélesebb vita zajlott tanulmányával kapcsolatban. Ekkor fejtette ki Babits személyesen is véleményét, ez a vélemény egyben az erdélyi irodalomról is szólt: „Elmondta, hogy hosszú időn át az erdélyi irodalommal szemben tanúsított fenntartásának oka annak provinciális jellege volt. Első pillanatban meghökkentett a »provinciális« jelző, de Babits elmagyarázta, hogy mit ért ezen. Kifejtette azt a szilárd és mindvégig következetes nézetét, hogy erdélyiség és európaiság egymástól elválaszthatatlanok.”7 Felmerülő ellentétes nézeteik ellenére egyetértettek abban, hogy az erdélyi irodalom néhány nagy tehetsége és azok kiváló művei teszik szükségessé a fejlődést gátló tényezők bírálatát. Kuncz Aladár Fekete kolostorában8 érezte Babits megszületettnek azt a művet, mely már európai mércével mérhető. „Az ilyen művek segítik elő a népek közötti megértést, rangsorolják a provincializmustól megszabadulni tudó írók műveit a nemzeti irodalom egészének klasszikusai, egy részüket pedig az európai literatúra maradandó értékei közé. […] A velem folytatott beszélgetése azért volt számomra maradandó értékű, mert egy sok tekintetben ellenkező nézeteket valló fiatal irodalomtörténészre is meggyőzőleg tudott hatni. Abban is egyet tudtunk érteni, hogy éppen az erdélyi irodalom néhány nagy tehetsége és kiváló műveik teszik szükségessé a további fejlődést gátló tényezők szigorú bírálatát.”9 Az erdélyiség kérdésének ügye ezen a ponton nem zárult le teljesen. Babits a Nyugat 1940. augusztusi számában Az erdélyi költő címmel írt tanulmányt Reményikről, amikor Erdély Reményik ötvenedik születésnapját ünnepelte.10 Babits cikke ismét feleleveníti az erdélyiség kérdésének mibenlétét az irodalomban. Reményik ötvenedik születésnapját Jancsó Elemér, Reményik első monográfusa Az ötvenéves Reményik Sándor című cikkével köszönti.11 Jancsó írása ebben a kontextusban azért kap különös hangsúlyt, mert a Nyugatban megjelent cikkében foglaltakat12 újragondolta. Jancsó Reményik költészetének sajátosan erdélyi jellegét váltja kérdésre: „Lehet-e Áprily és Reményik költészetét »erdélyinek« nevezni? Vajjon azon a tényen kívül, hogy köteteik Erdélyben láttak napvilágot, van-e olyan vonás verseikben, ami »erdélyi« és elütő az »általános magyartól« ? […] A transzilvánizmus költői értelmezése tőlük ered és hatása letagadhatatlan […]. Ez az erdélyiség azonban még náluk sem állandó fogalom. Áprily verseiből inkább mithologikus és parnasszista köpenyben lép elénk, Reményiknél egy »új lelkiség« humanista bélyegét hordja.”13 Ebben a megközelítésben „az erdélyi irodalom” az általános magyar irodalom „provinciális elágazása”. A közös ős Jancsó szerint, ami a széttagolt lelkiterületet összefogja, Ady Endre és a Nyugat. Jancsó 1935-ös álláspontján, majd Reményikről írott monográfiájában14 a babitsi egységteremtő gondolat érvényesült, amelyet kortársai erős vehemenciával transzilvanizmus elleni támadásnak véltek.
Mindezen közben éles fordulatot vett az európai és a magyar történelem. Az első bécsi döntéssel Észak-Erdély ismét Magyarország része lett. A Nyugat, Babits, Reményik, Schöpflin, a folyóirat szerkesztésébe bekapcsolódott Illyés Gyula számára, a Budapesten, Kolozsvárt és a korábbi egész Romániában az új helyzethez igazodó szellemi megújulás lett a legfontosabb probléma. Ebben az ügyben 1940. november 4-én a Nyugat az alábbi levelet küldte Reményik Sándornak:
Kedves Barátunk,–
felhivjuk szives figyelmedet arra a körkérdésre, melyet folyóiratunk az egységes magyar szellemről rendezett novemberi számában.
Nagyon örülnénk, ha decemberi számunkban a Te hozzászólásodat is közölhetnőnk s ha kéziratodat – egy-két Nyugat oldalra gondolunk, de tetszésed szerint kisebb terjedelmü is lehet – legkésőbb december 15-ig hozzánk juttatni szives lennél.
Tisztelő igaz hived
Babits Mihály Schöpflin Aladár Illés [!] Gyula15
A folyóirat decemberi száma a budapesti Lórántffy-kórházban fekvő Reményik azonnali, Babitsnak címzett válaszlevelét közli.16
Az európaiság és erdélyiség fogalmairól zajló viták ugyan elcsendesedtek, tisztázódtak a vitában a gondolatok, a Pásztortűz szerkesztői azonban úgy érezték, hogy egyoldalúan záródtak le ezek a viták és sok feszültség maradt körülöttük. Tamásit azért szólaltatták meg e kérdésben, mert ,,az ő írói bátorsága és nyíltsága mindenkor súlyossá tette szavát és megnyilatkozásait.”19 Tamási e két fogalmat a hit kérdéskörébe vonva definiálja: „[…]az európaiság számomra, az író és a szellemi ember számára, semmi egyéb, mint érték és szellemi magatartás. Az értéket mindenekelőtt a művészi forma adja meg, a szellemi magatartást a nemes mondanivaló. De nem ismerem el a forma művészi értékét nemes mondanivaló nélkül, és a mondanivalót nem ismerem el nemesnek a forma művészi értéke nélkül. Együtt állnak, vagy együtt buknak. Az alkotásnak ez a színvonalas összhangja az európaiság. A transzilvánizmus pedig számomra egyáltalában nem jelenti azt az írói magatartást, amikor valakinek csak olyan mondanivalói vannak, amelyeket kizárólag transzilván ember mondhat erről a földről. Hanem mindenekelőtt és mindenekfelett formát jelent. A művészi alkotás gondolkodásmódját és hanghordozását. Aki tájszavakkal akarná bizonygatni, hogy ő milyen székely vagy erdélyi, az úgy járna énelőttem, mint aki cipő helyett csak cipőfűzőt venne fel egyedül. Ez is érdekes lehet, de egy kicsit feljebb, ahol az irodalom levegője élesebb, ott már megfázik a lába és a zsebébe teheti. Az alkotás gondolkozásmódja a lélek nyelve: logika, esztétika és mindenféle szellemi mozdulat. Mindez egyetlen tájszó nélkül is megtörténhetik, sőt a fejlődés arra vezet, hogy meg kell történnie. Csak egyetlen baj van ezzel az úttal: az ugyanis, hogy nagyon nehéz. Aki nem igazi író, hiába is vállalkozik rá, mert rövidesen felszáll, mint a köd és mi hiába keressük.”20 Ezek után Tamási utal arra, hogy az irodalomban is mérhetetlen szakadék van a nép és középosztály között és ez az erdélyi és a magyarországi népi irodalom áttekintése során egyértelműen kiderülhet, mert kevés olyan író van, aki valóban a népből való és nem a középosztályból. Tamási szerint egyetemes emberi látásmódja csak a nép fiának van és európai színvonalra is az törekszik. A fiatalabb nemzedéket kötelességszerűen arra figyelmezteti, hogy ne kövessék mindenben elődeiket, hanem keressék a szerves és szellemi kapcsolatot a néppel, és éljenek vele lelki közösségben. A transzilván irodalom fejlődésének útját teljes mértékben irodalomellenesnek látja: „A falukutatás és a köréje fújt új irodalmi reálizmus, ahogy ma Transzilvániában felállítják és fejtik ezt a kérdést: irodalomellenes. A falukutatás u. i. nem irodalom, hanem tudomány. Nincs több köze az irodalomhoz, mint bármelyik más tudományhoz, sőt kevesebb, mint például az esztétikának, az emberismeretnek, vagy a biológiának. Szükséges és csinálni kell. De aki ezt csinálja, számoljon le azzal, hogy nem író. És ne rontsa se a tudomány hitelét, se az irodalom hitelét azzal, hogy a szépirodalom igényeivel működik.”21
Ezen a ponton vissza kell utalnunk Tolnai Gábornak a Nyugatban megjelent, Schöpflin Aladár és I. Szemlér Ferenc po­lé­miáját követő írására.22 Tolnai az erdélyiség fordulóját 1934-ben ahhoz a tapasztalathoz köti, hogy az ,,elszakítás” után Erdély minden szellemi produkciója az irodalom területén mutatkozott meg, azonban az 1929-ben fellépő nemzedék – bár dolgozott irodalmi területen is – kezdett tudatára ébredni a román uralom alatt a magyarság sajátos szellemi kötelességeire, így az első nemzedék romantikus transzilvanizmusához képest egy objektívebb transzilvanizmust képviselt. Az új nemzedék tagjai között több volt a ,,tudományos hajlandóságú”, mint a ,,vérbeli író,” vagy az írók az irodalom mellett kulturális és tudományos munkát is végeztek. Erdély igazi megismerése számukra az ott élő magyarság népi kincseinek a megmentését jelentette, tudományos, szociográfiai munkákban vették számba a történeti Erdélyt. A ’20-as évekre jellemző irodalmi szellemi erőteret a ’30-as évek első felében meginduló kulturális és tudományos jelleg erősebbé válása veszi át, ez összefüggésben áll az Erdélyi Múzeum 1930-as újraindulásával és az Erdélyi Fiatalok tevékenységével is. Ez a kánonváltás magyarázatot ad Jancsó álláspontjára, aki olyan kortárs erdélyi irodalom követelményét fogalmazta meg, amely úgy fejezi ki a jelent, hogy a művészi kifejezés formáit nem kell feláldoznia. Jancsó szintetizáló attitűdöt érvényesített, a művészi tapasztalat integrálását a társadalmi valóságba, az erdélyi irodalomról kialakított álláspontja a harmincas évek végére Tamási Áron és Kós Károly nézeteivel mutatott szellemi rokonságot. A fiatal – azaz háború után kibontakozó tehetségű vagy akkor induló – erdélyiek részéről a szintetizáló modernség elveinek az érvényesítése az esztétizáló modernek és a konzervatívok körében nem talált megértésre, ezért érte Jancsót annyi vád a Nyugatban megjelent tanulmánya kapcsán.

Jegyzetek 1 Jancsó Elemér: Néhány szó a „megtámadott erdélyi irodalomról”.Nyugat, 1935/8., 136–140.2 Uo., 137.3 Uo., 137.4 Jancsó Elemér: Babits és az erdélyi irodalom. Utunk, 1971/32., 2.5 A ,,haladó magyar” jelzős szerkezet értelmét Cseke Péter Balogh Edgárról szóló tanulmányában egyértelműsíti, ennek alapján Jancsó Béla, Balogh Edgár, Buday György, Fábián Dániel, József Attila következetesen elhatárolták magukat a hazafiaskodó bajtársi tömörülésektől. Jancsó Elemér, mint az Erdélyi Fiatalok főmunkatársa is hasonló értelemben használta a fogalmat. Vö. Cs. P., Balogh Edgár Duna-konföderációs álma. In Cs. P.: Védjegyek. Íróportrék–­ellenfényben. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011, 76.6 Jancsó Elemér, Utunk, 1971/32., 2.7 Uo.8 Kuncz Aladár irodalmi hagyatékát részben az író unokahúga, Jancsó Elemér felesége, született Máthé Szabó Magda őrizte meg. Ez az irodalmi hagyaték Kuncznak a fogsága után Kolozsvárra vitt csaknem kizárólag családi vonatkozású levelezését, egy-két kéziratát és a hazatérése után hozzá írott leveleket, néhány nyomtatásban megjelent tanulmányát és elbeszélésének kéziratát tartalmazta. Jancsó Elemér a nála megőrzött Kuncz-anyagból több levelet jelentetett meg a Nyelv és Irodalomtudományi Közleményekben, az Igaz Szóban, az Utunkban.9 Jancsó Elemér: i. m.10 A második bécsi döntést 1940. augusztus 30-án jegyzi a történelem. Ezért teszi Babits a tanulmányhoz írott jegyzetében a következő megjegyzést: „A költő hazája nemsokára visszakerült az anyaországhoz.” In Babits Mihály: Írók a két háború közt. Nyugat Kiadó, Bp., 1941, 285. Babitsnak 1940. szeptember 27-én a Hídban jelent meg Erdély című verse ebből az alkalomból.11 Jancsó Elemér: Az ötvenéves Reményik Sándor. Református Élet, VII. évf., 31. sz., 1940.szept.7.12 A cikk és általa kiváltott vita részletes feltárását lásd: Molnár Ildikó: Az irodalom társadalmi funkciójának esete a transzszilvanistákkal. Jancsó Elemér erdélyi irodalom-képéről. Korunk, 2011/7., 68-77.13 Jancsó Elemér: Erdély irodalmi élete 1928-tól napjainkig. Nyugat, 1935/8., 288.14 Jancsó Elemér: Az ötvenéves Reményik Sándor. Református Élet, VII. évf., 31. sz., 1940.szept. 7.Jancsó Elemér: Reményik Sándor élete és költészete. Lyceum Nyomda, Kolozsvár, (Erdélyi füzetek 1.), 1942. Az Erdélyi Füzetek Jancsónak, akkor az Erdélyi Tudományos Intézet tanárának saját vállalkozása volt, egy olyan népszerű kiadványsorozat elindítását határozta el, amely évente 4-5 szaktanulmányban tervezett foglalkozni Erdély történelmi, irodalmi és művelődéstörténeti kérdéseivel.15 Babits Mihály levelezése 1939–1941, s. a. r. Molnár Ildikó, Magyar Napló Kiadó, Bp., megjelenés előtt.16 Nyugat, 1940/12., 532., kötetben Babits Mihály levelezése 1939–1941, s. a. r. Molnár Ildikó, Magyar Napló Kiadó, Bp., megjelenés előtt.17 Babits Mihály levelezése 1918–1919, s. a. r. Sipos Lajos, Argumentum Kiadó, Bp., 2011, 154.18 A levélből részleteket közöl Pomogáts Béla, Reményik Sándor és Babits Mihály című tanulmányában. https://www.eirodalom.ro/irodalom/tanulmany/item/918-remenyik-sandor-es-babits-mihaly.html letöltés dátuma: 2018. 10. 23.19 Időszerű írói vallomás. Tamási Áron nyilatkozata új regényéről, az európaiságról, a transzszilvánizmusról és az ,,írói” falukutató mozgalomról. Pásztortűz, 1938. márc. 162–163. Tamási szerkesztőségi kérdésekre válaszolt újonnan megjelent regénye, a Ragyog egy csillag kapcsán.20 Uo., 163.21 Uo.,164.22 Tolnai Gábor: Az erdélyiség fordulóján. Nyugat, 1934/6., 345–346.

Melléklet 1.

GELLÉRT Oszkár – JANCSÓ Elemérnek
[Budapest, 1934. dec. 24.]
Kedves Barátom!
Tanulmányodat köszönettel vettük, közölni is fogjuk, de nagy terjedelme miatt egyelőre nem tudjuk megjelölni a közlés időpontját.
Szives üdvözlettel igaz hived
Gellért Oszkár
[Címzés:]
Dr. Jancsó Elemér, Cluj,
Calea Motilor 16.
GELLÉRT Oszkár – JANCSÓ Elemérnek
[Budapest, 1935. jan. 10.]
Kedves Barátom!
Brüll dr. ur volt szives átadni leveledet, melyben az erdélyi irodalomról irott tanulmányod sorsa iránt érdeklődöl. Ugy látszik soraink keresztezték egymást, én a mult év utolsó hetében már közöltem Veled, hogy tanulmányodat mindenesetre ki fogjuk adni, de nagy terjedelme miatt magunk is gondolunk arra, hogy helyes volna (betoldással kézírás: valamennyire) leröviditeni. Mihelyt sorát ejthetjük, értesiteni foglak s korrektura-levonatot küldünk.
Szivesen vesszük, ha Goga Madách-fordításáról s a többi magyar könyvről, mely ujabban románul jelent meg, irsz a Nyugatnak. Leveled egyéb tartalmára a kiadóhivatal részéről kapsz választ.
Szeretettel üdvözöl igaz barátod
Gellért Oszkár.
GELLÉRT Oszkár – JANCSÓ Elemérnek
[é.n. 1935. jan.–febr.?]
Kedves Barátom,–
Küldöm tanulmányod levonatát– sajnos még mindig túl hosszú ahhoz, hogy egy számban kihozhassuk. Akkor viszont ragaszkodnunk kell, hogy a tanulmány egy számban jöjjön, mert – mint a Nyugatban láthatod– január óta le kellett mondanunk a folytatólagos közleményekről. Arra kérlek tehát, hagyj ki amennyit csak lehet; én ceruzával ott csak megjelöltem azokat a részeket, amelyeket mellőzhetőnek érzek – de ez még mindig kevés. A levonat igy kb. 24 Nyugat-oldalt tenne ki, már pedig legfeljebb 16-17 oldal az, aminek helyet tudnánk szoritani. A kötéseknél természetesen <olvashatatlan áthúzás> külön kikezdésekre kell gondolnod s nem sorokra, mert akkor a nyomdának ujra végig kellene szedni az egészet, s ez dupla költség lenne.
Nagyon kérlek csináld meg e hó közepéig ilyen értelemben a korrekturát, s akkor remélem, hogy a tanulmánynak nem kell már sokáig a megjelenésre várnia.
Melegen üdvözöl
Igaz hived
Gellért Oszkár
GELLÉRT Oszkár – JANCSÓ Elemérhez
[Budapest, 1935. márc. 13.]
Kedves Barátom!
Köszönöm, hogy tanulmányodat leröviditetted; már tegnap meg is csináltattam a nyomdával a végleges korrekturát. Ez, sajnos, azt jelenti, hogy a kihagyott sorokat már eldobták. Igy ma érkezett levelednek az a kivánsága, hogy az eredeti szedés alapján csináltassunk külön lenyomatokat, teljesíthetetlenné vált. Különben is le kellett volna, hogy beszéljelek erről, mert a kétféle szedés alapján tetemesen drágább lett volna a külön nyomás. Igy is nem tudom érdemesnek tartod-e: ez a nyomda a 16 oldalas lenyomatért/külön boritékolva/ 50 pld-ban 30P-t kér. Ha kivánod megcsináltathatjuk, de nem kerülne többe az sem, ha abból a Nyugat-számból, amelyben tanulmányod meg fog jelenni, 50 drb-al többet nyomatnánk.
Kérem szives válaszodat, melyik megoldás kedvesebb Neked.
Meleg üdvözlettel tisztelő hived
Gellért Oszkár

Melléklet 2.

BABITS – Jancsó Elemérnek[Budapest,1935. október 26.]Kedves tanár Úr!nagyon köszönöm szíves sorait és a lappéldányokat, amiket oly kedves volt címemre megküldeni. Kedvessége nélkül ezek a cikkek – melyek pedig engem oly közelről érdekelnek – nyilván teljesen ismeretlenek maradtak volna előttem.
Bizony én is nagyon fájlalom, hogy a tervezett erdélyi út elmaradt. Csak az vigasztal, hogy alkalmasabb időben talán sikerülni fog még, ami most nem sikerült.
Ami a polémiára vonatkozó feleletet illeti: sajnos, levele már későbben érkezett, hogysem akár a novemberi számban való feleletre is gondolni lehetett volna. Az az érzésem, hogy a vita már nagyonis elvesztette virulenciáját, s a decemberi válasznak már nem sok különös értelme volna. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha Ön más véleményen van s még valami lényeges és közérdekű dolgot tud ebben az ügyben mondani, annak ne adnék a Nyugatban szivesen helyet.
Még egyszer megköszönve sok
szivességét üdvözli kész hive:
Babits Mihály
BABITS – JANCSÓ Elemérnek
[Esztergom, 1935 vagy 1936/?/ ]
Kedves Tanár ur, nagyon fogok örülni ha szombaton vendégül láthatom. Gondolom, avval a vonattal fog jönni amely reggel 8-kor indul és 1⁄2 10 kor ér ide Esztergomba. Minthogy hozzám kissé nehéz föltalálni, engedje meg hogy a következő tájékoztatást adjam: Tessék az állomásnál autobuszra ülni és arról a Központi Kávéháznál leszállni. Itt valaki fogja várni tőlünk: ha én magam nem jöhetek, leküldöm a kislányomat a nevelőnőjével. Ők majd fölkalauzolják.
Viszontlátásig üdvözli
Babits Mihály Esztergom Előhegy
[Címzés:]
Nagyságos dr. Jancsó Elemér tanár úrnak Budapest,
Hungária Körút 8o.
Dr. Zsakó István leveleivel

Melléklet 3. JANCSÓ Elemér – BABITSNAK
[Kolozsvár, 1936. okt. 18.]
Kedves Szerkesztő Ur!
Már a mult hónap folyamán elküldtem Önnek és külön a Nyugatnak is legujabb könyvemet a 18-ik századi magyar szabadkőmüves irókról. Sajnos értesitést nem kaptam megérkezésükről. Ha a könyvem elveszett volna ugy ujból fogok küldeni tiszteletpéldányt. Nagyon szeretném ha pár sorban a Nyugat is megemlékezne munkámról. Az iró ur véleményére pedig különösen kiváncsi vagyok. A Nyugat számára most fejeztem be egy tanulmányt a 18-ik századi Erdély magyar irodalmi életéről… Közelebbről el fogom küldeni. Még a tavasszal irtam a szerkesztő urnak egy hosszabb levelet, amelyben szives tanácsát kértem a már elkészült erdélyi irodalomtörténetem kiadási lehetőségeiről. Sajnos valószinüleg ez <t> a levél is elveszhetett, mert rá <sem> |:nem:| kaptam választ.
Szives értesitését várva tisztelettel üdvözli
Igazhive
Dr. Jancsó Elemér
JANCSÓ Elemér – BABITSNAK
[Budapest, 1937. ?? ??]
Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr!
Néhány napig (január 8.) Pesten vagyok. Nagyon szeretném ha a Szerkesztő úr alkalmat adna, hogy ezalatt pár percig találkozhassunk és a már mult levelemben is emlitett „erdélyi irodalomtörténetem” ügyét megbeszéljük.
Szives válasza reményében tisztelettel ­köszönti
igaz hive
Dr. Jancsó Elemér
Címem: Bp. Nagyboldogasszony utja 11–13. Eötvös kollégium

Melléklet 4.

TOLNAI Gábor – JANCSÓ Elemérnek
[Budapest, 1931. dec. 22.]
Kedves Tanár Úr!
Köszönöm szíves értesítését és igazán hálás leszek, ha ismertetni fogja tanulmányomat az ,,Erdélyi Muzeum”-ban. Jelenleg Pesten vagyok. A Studium könyvkereskedésben megfordulva láttam a pulton azt a most kiadott gyűjteményt, melyben Öntől is van, mint láttam, egy tanulmány. Ha megvan rá a lehetőség küldjön belőle egy példányt Tanár Úr. A Protestáns Szemlében örömmel írnék róla, hisz eddig is sokat foglalkoztam az erdélyi irodalommal s mondanom se kell, hogy a legfiatalabb generáció működése mennyire érdekel. Sorozatunk jövő évfolyamában, ha minden jól megy, egyébként is az új erdélyi irodalommal foglalkozó monográfiám fog megjelenni.
Értesítését még egyszer köszönöm.
Őszinte tisztelettel üdvözli:
Tolnai Gábor
Címem: Szeged, Tisza Lajos krt.37. (Bethlen Gábor-kör)

*

Levelezőlap, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma
Szeged, Tisza Lajos körút 37
Tolnai Gábor, szeged, Egyetem, Bölcsészeti Kar]

Tolnai Gábor – Jancsó Elemérnek
Szeged,1933. máj. 4.
Kedves Barátom, annak idején, midőn szabadvers tanulmányomat elküldtem Önnek, levélben megígérte, hogy viszonozni fogja alkalomadtán. Bocsásson meg, hogy zavarom, de épen akkori ígérete alapján kérem most arra, ha még van az Új arcvonal-ban megjelent tanulmányából, melyet annak idején igen nagy gyönyörűséggel és eszméink találkozásának örömével olvastam, küldjön egy példányt cimemre. Egy hónap múlva újabb munkámmal fogom szívességét viszonozni, mely most van sajtó alatt a M. K.[?] kiadásában.
Üdvözli, barátsággal:
Tolnai Gábor Címzés: Dr. Jancsó Elemér tanár úrnak, Cluj-Kolozsvár, Str. Motilor 16

*

Tolnai Gábor – Jancsó Elemérnek

1935. április 17. Budapest

Kedves Elemér, – bocsáss meg, hogy most irok csak. Jó egy hónap [vagy talán több is] eltelt már azóta, midőn a disszertációdat megszereztem és leküldettem. Halogattam az írást, csak akkor akartalak zavarni, midőn már konkrét formában kérhettem volna Tőled a megbeszélt Aranka levelek lemásolását. Témámat más munkák miatt egy időre félre kellett tennem s egy időre így nem is zaklatlak ezzel a fárasztó müvelettel. Lapomat most tulajdonképpen más célzattal irom. Arra kérnélek, hogy küldj egy példányt az erdélyi lira tanulmányodból. Szeretném elolvasni. Pesten sehol sem leltem mindeddig nyomára. Irni is fogok róla. Hogy hol, azt még nem tudom. Mi van nagy müveddel? Remélhetőleg hamarosan kijön már? A nyár elején, ha sikerül lemegyek Kolozsvárra. Olyan régen tervezem, hogy már valóban illő volna.
Szivességed előre is köszönöm,
sokszor üdvözöl
Tolnai Gábor