Írott „láttamtánc” – Bemutatták Dáné Tibor A Tatár-hágó előtere című kötetét

Április 20-án délután fél hétkor a Dáné Tibor-emlékév jegyében (születésének századik évfordulójára emlékezve) az író háborús emlékiratait összefoglaló kiadványt mutattak be Kolozsváron, az EMKE Györkös Mányi Albert emlékházában. A Tatár-hágó előtere című válogatást Vallasek Júlia szerkesztő, irodalomtörténész és Berekméri Árpád-Róbert hadtörténész méltatták.

„Visszaemlékezéseim négy külön történetbe kerekített kéziratát el-elküldözgettem a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Honvédelmi Minisztérium által közösen kiírt pályázatokra, ahol becsülettel helyt is álltak. Most már zavartalanul gyönyörködhetem bennük, mint agg apa a kidiplomásított, de egyébként tétlenül lézengő fiaiban. […]  Szerencsére vér szerinti gyermekeim derűlátásából és bátorságából hat unokára futotta. Tehát bizonyára néhány dédunokát is remélhetek. Köztük talán olyat is, aki kíváncsi lesz egyszer dédapja ifjan viselt dolgaira.” – írta Dáné Tibor levélben Fodor Sándornak. Ennek ismeretében kifejezetten megható volt az író háborús emlékeit unokája (Vallasek Júlia) szerkesztésében, illetve dédunokái (Balázs Hanna Imola és Balázs Blanka) közreműködésével megismerni – a teltházas esemény pedig arról árulkodott, hogy nem csak a család kíváncsi az író „ifjan viselt dolgaira”.

Vallasek Júlia a könyvbemutató elején megjegyezte, a szomszédban dúló orosz-ukrán háborúval sajnos ismét aktuális lehet a Dáné Tibor háborús emlékiratait összefoglaló kötet. Az elsősorban gyermekirodalmi szerzőként ismert író emlékiratait nem csupán családi vonatkozásukat tekintve volt nagy kihívás megszerkeszteni: a gazdagon hömpölygő szöveget olvasva könnyen a negyvenes években ragadhat még az olvasó(szerkesztő) is. A kötet első két fejezete ugyan megjelent a kétezres években, a teljes anyag azonban csak most, az író születésének századik évfordulójára jelent meg a marosvásárhelyi Lector kiadó gondozásában.

Az író katonaként is író, derült ki a kötet történelmi hátterét ismertető Berekméri Árpád-Róbert összegzéséből, aki műfaji szempontból nem hadinaplóként vagy memoárként, hanem hadtörténeti vonatkozásokkal ellátott irodalmi műként határozza meg A Tatár-hágó előterét. Dáné Tibor leírásai (például az öreg hegyi vadász frappáns válasza) magával ragadóak, a „puritán” leírásokat megszakító anekdoták, „ízes, hömpölygő írások” kifejezetten olvasmányossá teszik a kötetet – és bár az olvasottakból nem biztos, hogy kiderül, igen veszélyes volt a negyvenes években a Magyar Királyi Honvédség hadapród őrmesterének lenni. Ha szigorúan történészként szemléli az írottakat, a visszaemlékezések közel háromnegyede pontos: tévedések lehetnek például abban, hogy ki esett el az ütközetekben, kik azok, akik csak megsebesültek, továbbá abban, mennyire lehetett a negyvenes években nyíltan beszélni a „zsidó-kérdésről”, mi számított igazán tabunak, és milyen kritikus hangnemet engedhettek meg maguknak akkor. Ami rendszerint alapeleme a katona-emlékiratoknak, ezekből a feljegyzésekből sem maradt ki: a bajtársiasság, katonatársak iránt viselt felelősségérzet teljesen valószerűen leírt aspektusa a katonaéletnek, akárcsak a szembenézés a halál rettentő közelségével. Ahogy Berekméri Árpád-Róbert fogalmazott méltatása végén: az számított a jobbik esetnek, ha valaki hősi halált halt és nem hadirokkantként vagy katonai fogolyként kellett tovább éljen. Még szerencsésebb eset, ha emlékeit írásban rögzíteni is tudta – egészíthetjük ki.

A könyvbemutatót újabb háborús visszaemlékezés zárta, ezt követően a Györkös Mányi Albert Emlékház protokollal fogadta vendégeit. A tudósítás szerkesztése közben kinézek a szerkesztőség ablakán. Elképzelem, ahogy a negyvenes években járok, előttem egy „ruszki Ford” hangos köhögésbe kezd és megáll a Központi Egyetemi Könyvtár előtt, hogy egy hadba vonuló ifjú el tudjon búcsúzni édesanyjától…

‍