.svg)
Vörös István gyakran megfordul Erdélyben. Ez alkalommal, ahogy ő fogalmazott, többek közt azért, mert bemutatták az általa lefordított (és Kafka regénye nyomán színpadra átírt) Amerikát a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Michal Dočekal rendezésében, és előtte eljött beszélgetni a Bulgakov kávéházba, a Helikon Estek legutóbbi kiadásán. A tömeg nem tolong, nincs nagy távolság meghívott és közönség között, olyan az egész, mint egy jó hangulatú kocsmai beszélgetés. Vörös István úgy mesél, mintha regényt írna: életre kel előttünk a '90-es évek erdélyi hangulata, és azok a híres kolozsvári hétvégi iskolák, régi barátságok, az egyetemista Kemény István, Kun Árpád, a határon átcsempészett segélycsomagok, szentképek.
Nem ez az első olyan alkalom, hogy a szerző egy színházi előadás apropóján érkezik Kolozsvárra. Két évvel ezelőtt egy Hrabal-adaptáció, az Őfelsége pincére voltam került repertoárra, aminek fordításában szintén Vörös Istvén segédkezett, Visky András kérésére. Bevallása szerint drámát és verset szívesebben fordít, mint prózát, mert az több időt igényel, úgyhogy inkább a saját prózáira áldozza idejét.
Balázs Imre József kérdései nyomán megtudtuk, hogy a szerzői együttműködés néha olyan, mintha egy ember írna két kézzel. Ilyen például a Kafka-paradigma, amit Kemény Istvánnal közösen alkottak meg. Lackfi Jánossal pedig nem csak a közös gyermekvers-átiratok kötik össze, hanem egy közösen elkezdett egyetemi kreatív írás műhely is.
„Íróvá magunk válunk, de sokkal egyszerűbb, ha segítenek. Csak óvatosnak kell lenni. Ártani még többet lehet. És azt megmondani, hogy hogyan kell írni, lehetetlen.” – Vörös, aki évtizedek óta zsűrizik a Sárvári Írótalálkozón, fontosnak tartja az új tehetségek fejlesztését, segítését, terelését. „Ijesztő, ahogy egyetemeken kitermelik a tökéletes hollywoodi forgatókönyvírókat, lektűrszerzőket. A szájukba rágják, mit hogyan kell megírni. Hogy egy történetnek csak egy centruma lehet. De hát egy jobb Dr. House-rész is két centrumra épül. Legyen mindenkinek szíve joga. És ne legyenek elvárások. Minden magyar költő nem írhat úgy, mint Petőfi.” – mondja.
Legújabb kötete a Százötven zsoltár, amely bibliai zsoltárok átiratait tartalmazza, és ennek keletkezéséről elmondta, hogy sokat foglalkoztatta az a retorikai harag, ami ezeket a szövegeket végigkíséri, az ókori szemlélet idegengyűlölete, és alá-fölé rendelt viszonyai. Arra a kérdésre, hogy a zsoltár irodalomnak számít-e, vagy egyáltalán, mi számít irodalomnak, frappáns választ adott: „Ha akarom, irodalom, ha nem, akkor nem az.”
