Irodalmian hétköznapi

Jegyzeteket, glosszákat, tárcákat, vagyis publicisztikai írásokat tartalmaz Borcsa János tizenegyedik kötete, az Örökségem. A közéleti jelleg tehát végig meghatározó, a szerző többnyire adott helyzetekre, alkalmakra reflektál, ugyanakkor a mirőlnél talán fontosabb a hogyan. Borcsa János stílusa markánsan egyedi: a klasszikus irodalmi és publicisztikai örökséget éltető/működtető manír ez, mely mögött tartás, józanság, egyenesség lelhető fel.
Fekete Vince a fülszövegben így sommázza a szerzői attitűdöt: „dohog, zsörtölődik, csodálkozik, gyönyörködik, értékel, és rakja-építi tégláról téglára, kőről kőre magamonológját, ha úgy tetszik: rózsafüzérszobrát…”
A hét ciklusból négy az évszakok váltakozását követi (à la Vivaldi), ezzel is jelezve a ciklikusságot, az élet mindennapiságához való kötődést. Érdekes feszültség tapintható a közéleti jelleg és a cím – Örökségem – szubjektív önreflexivitása között: ez részint azzal magyarázható, hogy jó néhány írás személyes emlékekre, élményekre épül, részint pedig talán azzal, hogy a szerző az irodalmi hagyomány továbbéltetőjeként tételeződik.
Borcsa János írásai nem alapértelemben vett újságcikkek, inkább irodalmi morfondírozások, melyek az összefüggéseket, az általánosabb igazságot keresik, a morálist. Van perlekedés, kritika is, de van pozitív példa, felemelő erő is. Érdekes színfoltjai a kötetnek azok a teoretikusabb írások, melyek az irodalom, a kritika működéséről arspoetica-szerűen szólnak: a kötet elejére súlyozott Szövegektől a körülményekig című, a Kritikát portugálul és A kritika súlyáról.
Borcsa János elsősorban kritikus, irodalomtörténész, s bár ebben a kötetében nem műelemzések sorjáznak, áttételes módon nagyon is jelen van az irodalomkritikus: ha nem másként, a hétköznapi életesemények irodalmi regiszterbe való emelésével. A kötet egyik ciklusa, a Művek időbenés térben egyébként könyvekre, szerzőkre reflektál, a közéleti műfajnak megfelelően ezúttal nem annyira elemzően, inkább személyesen, empatikusan. Borcsa a helyi hagyományokat is élteti: szűkebb pátriája – Kézdivásárhely és környéke – értékei, kiemelkedő személyiségei is felbukkannak.
Borcsa János teljes világot alkot Örökségem című könyvében, mely ugyan olykor nem „evilági”: klasszicizáló, értékközpontú, morális, veretes – ezek olyan minőségek, melyek első hallásra avíttnak tűnnek, de a kötet struktúrájában működnek és hitelesek.

Borcsa János: Örökségem. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2018.