Írni, azt muszáj… (Folytatás előző számunkból)

Írói hagyatékának számbavétele csöppet sem könnyű feladat. Egy több mint félszázados írói pályafutás termékei hatalmas papírmennyiséget tesznek ki. Maga az írónő is többször utal pályarajzában a heverő, kiadásra váró kézirataira. „Nem dicsekvésből mondom, a kredenc felső részében »kilószámra« állnak az írásaim, jobb időkre várva. Számomra a kiadásuk »adminisztrációs« kérdés, de írni, azt muszáj!” – olvashatjuk a vele készült beszélgetésben.

Nem tudjuk, hány kézirata található most Kolozsváron, hány került el Csíkszeredába a kiadás reményében. Ezekből hány járta meg a kiadóhivatalok szerkesztőségeit, hány csak hányódott a kredencen. Valamennyi számbavétele, elolvasása után lehetne teljesebb képet megrajzolni. Mi is csak a megjelent műveket vehetjük számba.

Nagy Borbála költőként indult. Verseit kockás borítójú füzetekbe jegyezte le, talán a Brassói Lapok közölt is belőlük. A szélesebb közönség előtt színműíróként lépett fel, s eleinte ekként is tartották számon, sokat vártak tőle még az 1950-es években is. Első darabja, a Zeng az erdő magánkiadásként jelent meg 1935-ben Szvoboda Miklós csíkszeredai könyvnyomdája termékeként. Éppen kapóra jött az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház meghirdette drámapályázat, s erre elküldte a 143 lapos kis füzetét a darabbal. A Kós Károlyból, Járosi Andorból és Kádár Imréből álló bizottság 1936. október 24-én hirdetett eredményt.¹ A kitűzött díjat ugyan Tamási Áron Tündöklő Jeromosa nyerte el, de Nagy Borbála darabját is színpadra érdemesnek találva így méltatták: „Nemcsak tárgyánál fogva, nemcsak külsőségeiben, de sokkal inkább szellemében, művészi elgondolásában, alakjainak belső tulajdonságaiban, a Tündöklő Jeromos mellett az igazi, lélekben való transzilván színművet képviseli a drámapályázaton.” A darab bemutatására nincs utalás. Talán a pályázat eredményén is felbátorodva, a szerző még több történelmi drámát írt. Alighanem beküldte őket a színházhoz is. Egyetlenegyet vállaltak bemutatásra, a Bűn címűt. Erről így ír az életrajzában: „a Bűn című drámámat elfogadta a kolozsvári Magyar Színház, és miután Benedek Marcell Szépasszony leányára szelídítette a címét, és Poór Lili megrendezte, a darab[nak…] szép sikere volt”. A bemutatóra 1947. január 7-én került sor. A sajtóban nem találtunk méltatására.

Nagy Borbála igazi műfajának a történelmi regény bizonyult.

Első regénye, A Xántus-völgyi ütközet az Erdélyi Katolikus Népszövetség Falu-füzetek sorozatának 2. számaként jelent meg 1938-ban, mindössze 30 lapon. Akkoriban szinte észre sem vették. A kisregény cselekménye 1694 januárjában játszódik, s egy csíkmenasági lakodalom szolgál kiindulópontjául. A násznagy, Xántus Keresztes királybíró hadvezérré lép elő, mikor híre kél, hogy a nagy hó ellenére tatár sereg tört be az őrizetlen Gyimesi-hágón át, s Felcsíkban pusztítanak. A továbbiakban az alig ezerfős székely had a téli viszonyok közt leveri, megfutamítja a több ezer fős tatár betörőket. Xántus elesik, sírja fölé utóbb kápolnát emelnek. A kommunizmus bukása idején, 1990 elején a kápolnának csak a romjai látszottak, s ekkor gyors összefogással a környékbeliek újjáépítették a kápolnát, melynek ünnepélyes felszentelésére május 13-án került sor. Az egyik kezdeményezőnek birtokában volt Nagy Borbála regényének egy példánya, s elhatározta annak új kiadását, hogy azzal a résztvevőket jutalmazzák, némi tőkét is biztosítsanak. Így aztán sebtiben, magánkiadásként jelent meg a regény második kiadása 1990-ben, 40 oldalon, 2000 példányban.

Negyedfél évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy a már 15 éve nyugdíjba vonult írónőnek újabb kötete, második regénye jelenjen meg. Itt azonban nem beszélhetünk alkotási, csak megjelenési sorrendről. A pár éve megindult Kriterion Könyvkiadó a némileg enyhült kiadási tilalmakat felhasználva erdélyi történelmi regényeket is felvett kiadói tervébe. Így juthatott A csíki boszorkány kézirata a kiadóhoz, melyet aztán a román–magyar könyvkiadási egyezmény keretében 18 600 példányban sokszorosítottak, s Szőcs Ágnes illusztrációival tettek közzé.

A regény a 16. század végén, a meglehetősen ingatag jellemű Báthori Zsigmond fejedelem idejében játszódik, amikor a németek és törökök között őrlődik Erdély. A híres nemes családból származó Apor Annát boszorkánysággal vádolják, börtönbe vetik, kínozzák, végül hóhérkézre adják, de az a lehetőség is felcsillan, hogy esetleg megszökött. Anna a börtönben emlékszik vissza élete eseményeire. Nem folyamatosan, hanem töredezetten idéz fel pillanatokat. Közben körképet kapunk a korabeli fejedelmi udvar intrikáiról, a politikai életről, a közszékelyek lázadásáról, Mihály vajda pusztításairól. A csíki boszorkány könyvsikernek tekinthető. Az ifjúság olvasta, néhol még iskolai házi olvasmánynak is ajánlották. Zsúfolt történelmi vonatkozásait azonban nem mindig tudták követni. Ahhoz már magyarázatra lett volna szükségük. A népszerűségre jellemző, hogy 2016-ban egyszerre két új kiadása is megjelent. A Kriterion Könyvkiadó Történelmi Regények-sorozatában tette közzé a második kiadást. Ugyanakkor a Csíkszereda Kiadóhivatal A vén kapitányné második kiadásával együtt kolligátumként jelentette meg.

A regény sikerével megtörik a jég a már-már feledésbe merült írónő körül. A kolozsvári Dacia Könyvkiadónál egymás után négy olyan történelmi regénye jelenik meg, amelyeknek mind nő a főszereplője, s az európai történelem különböző, rég múlt korszakaiban játszódnak. Ma – a kéziratok tanulmányozása nélkül – nem lehet megmondani, hogy ezek a művek ebben a sorrendben keletkeztek-e, avagy régebbi szövegek újabb átdolgozásai voltak. Miután mindegyik más-más ország más-más történelmi időszakában játszódik, óriási munka lehetett a szerző részéről az – akkor még csak nyomtatásban elérhető – szükséges irodalmat áttanulmányozni, úgy elsajátítani, hogy abban otthonosan mozgassa hőseit.

A trójai Kasszandré című, Regény Homérosz nyomán alcímet viselő kötetet 1979-ben adta ki a Dacia. Az ókori görög mitológiába nyúl vissza témáért. Az Íliászban és több görög drámában szereplő királylány, a legszebb trójai hercegnő azt kérte a rá szemet vető Apollón istentől, hogy ajándékozzon neki jóstehetséget. Ezt meg is kapta, de még sem lett Apollóné. Úgyhogy a főisten azzal átkozta meg: senki se higgyen jóslataiban. Trója vesztét is megjósolta, s ajánlotta a faló elégetését. Nem hittek neki, s ez Trója pusztulásához vezetett. A győztes hadvezér, Agamemnón halálát is hiába jósolja meg, az belefut a kelepcébe, halálát leli. Nagy Borbála Kasszandré tudatfolyamán át ábrázolja az eseményeket. Kormos Gyula ismertetése² szerint az írónő főleg a mának üzen regényében: „Minden, ami hazugságra épül, összeomlik”. Különben Nagy Borbála ezt a tanulságot életírásában Márton Áron püspöknek tulajdonítja s a kommunizmusra vonatkoztatja. A regény 2012-ben megjelent román fordításban Nagyváradon Casandra din Troia címmel, Gabriela Gale átültetésében.

Az Őrült Johanna a Dacia kiadásában 1981-ben jelent meg. Az írónő szerint megcsonkítva, mert a vallásos vonatkozásokat mind törölték belőle. Ezúttal a spanyol történelemben kalandozik a szerző. Címszereplője II. Johanna kasztíliai királynő, aki 1479 és 1555 között élt. I. (Katolikus) Izabella lánya volt, s édesanyja halála után, 1504-ben került a trónra. Az akaratos kislányt az udvarban félreállították, őrültnek nyilvánították, hogy ne szólhasson bele a politikai játszmákba. Szép Fülöp ausztriai főherceghez adták férjhez, akitől hat gyermeke született. Köztük többen is uralkodók lettek. A királynőtől azonban elvették gyermekeit, s külön nevelték őket. Végül elszigetelve, Tordesillas várában halt meg 75 éves korában. A regényben a haldokló királynő idézi fel élete tragikus eseményeit, úgy, ahogy éppen eszébe jutnak. Rokonsága, gyermekei kapcsán betekintést nyerünk a korabeli spanyol és világpolitikába. A tépelődő királynő sokszor az írónőben is felmerülő kételyeket fogalmazza meg – más korba helyezve. Az erős egyéniségek sorsa legtöbbször a kudarc, a magány. A regényt ismertető Molnos Lajos rámutat, hogy a kronológiai sorrend felcserélését még elbírja az olvasó, de a történelmi utalásokat már csak lexikonnal a kezében tudná kibogozni.³

A Claudia című történelmi regényt 1984-ben adta ki a Dacia. Ezúttal a Római Birodalom aranykorába kalandozik az írónő. Kilenc római császár idejében, 14-től 81-ig peregnek az események. Illetve az ekkori világ cselszövésekkel és gyilkosságokkal teli történetét idézik fel egy majdnem rabszolgasorban élő nő emlékezetén át. A címszereplő, Claudia fiktív személy, Augustus császár lányának, Juliának egy feltételezett trák rabszolgától született gyermeke, tehát fattyú. Augustus felesége, Livia azért megtűri az udvarban mint masszőrt. A masszőrök, akárcsak a borbélyok, munkájuk során hallgathatják a kezelt személy történeteit, mindenről értesülnek, mindenkit ismernek. Ilyenformán Claudia monologizálva meséli újra a történeteket, elmélkedik felettük. Így sikerül belülről, az udvar szemszögéből megítéltetni a már több szerzőtől is feldolgozott, néha hajmeresztő eseményeket. Három ismertetés is megjelent a regényről, s mindegyik említi, hogy a szöveg túlzsúfolt. Annyi eseményt, jellemzést, magyarázatot illeszt bele a szerző, hogy nehéz közöttük eligazodni. A kitalált címszereplő mellett Augustus feleségének, Liviának, a háttérből politizáló nagyasszonynak az alakja sikeresen megformált.

A Dacia gondozta negyedik történelmi regénynek a megjelenését már nem élte meg a szerző: Theodora császárnő (1994). Ebben a Bizánci Birodalom az események színhelye, a császárnő kb. 500 és 548 között élt, hetérából, táncosnőből lett a későbbi Iusztinianosz császár felesége. Mikor a férj 527-ben elfoglalhatta a trónt, feleségét társuralkodóvá emelte. A császárnő nagy hatással volt férjére, s háttérből a politikát is irányította. Nagy Borbála regényében a halotti ágyán fekvő császárnő visszaemlékezik élete folyására, nagy eseményeire. „Mindent elértem, amit ember elérhet. Mindenki tanulhat az életemből” – vallja. Olyan kérdéseken rágódik, mint amilyenek a szerzőt foglalkoztatják: „Én már nem emlékszem mindenre pontosan. Minek is kell emlékezni?” 1987-ben, mikor Lászlóffy Csaba az írónőnél járt, éppen a regény átdolgozásával foglalkozott.⁴

A Pallas-Akadémia Könyvkiadó jelenteti meg Nagy Borbála családtörténeti regényét, A vén kapitánynét 1996-ban. Második kiadása is Csíkszeredában lát nyomdafestéket, ezúttal A csíki boszorkánnyal közös kötet oldalain 2016-ban. Lászlóffy Csabának adott interjújában a szerző egyik első regényeként említi, tartalmát is összefoglalja: „Dédanyám Erőss Borbála volt; tőle kaptam a nevemet. Testvére Csíkszereda polgármestere volt, a férje pedig városkapitány. A regény dédanyámról szól, valójában ő intézte a város ügyeit. 1848-ban ti­zennyolc éves volt: a cári orosz se­reget fogadta, és a háború végén, az orosz forradalom évében halt meg, 1917-ben. Ezt a történelemnyi időt fogja át a könyv.”⁵ Jórészt Csíkszeredában játszódik, ahol az írónő igazán otthon érezhette magát, dédnagyanyját személyesen ismerte. Az egész családi legendáriumot beleilleszthette a regénybe. A háttérben ott húzódik az erdélyi és a magyar történelem. A reformkort Kendeffy Ádám és Wesselényi Miklós törekvéseivel jellemzi, aztán Széchenyi és Kossuth nézetkülönbségeiről értesülünk, jönnek a forradalmi idők, a háromszékiek ellenállásával, Gábor Áron és Gál Sándor szereplésével. Gál Sándor különben a kapitányné számára a férfiideál. Még Avram Iancuról is szó esik. Aztán jön a férjhezmenetel Orbán Jánoshoz, aki ugyan nem szíve választottja, de azért hat gyermekének az apja lesz. Egyre gyorsabban peregnek az évek, s a szaporodó család kerül előtérbe. Az 1916-os meneküléssel zárul a regény. A hősnő személyesen meséli el életét. Itt is előfordul a történelem felmondása, de nem annyira erőltetett, mint a távolban játszódó regények esetében. A szerző mégiscsak számíthatott az olvasók előismereteire.

Az utolsó nyomdafestéket látott regényként említhetjük Az áruló avar kagánt. A kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg 2014-ben, s gondoskodott is bemutatóiról, ismertetéséről. Nagy Borbála korábbi regényei ugyan elég távoli időkben és helyeken is játszódnak, de azoknak mind kiterjedt irodalma létezik. Most azonban egy egészen különleges helyszínt és idősíkot választ: a honfoglalás előtti Avar Birodalom korát. Az avar kaganátus két századon át, 800 körülig uralta a Kárpát-medence területét. Fénykorában, 626-ban még Konstantinápoly ellen is hadat viselt. A regény a kaganátus bukásának idejét vázolja fel igen alapos előkészületek után. A szkíta–hun–avar–székely folytonosság kérdéséhez szeretne hozzászólni. Mivel az avarokról nem talált elég szakirodalmat, így a honfoglaló magyarság életrendjét, hagyományait, hitvilágát vetíti vissza a kipusztult népre – amely egyes feltételezések szerint nem is teljesen pusztult ki, hanem beleolvadt a honfoglalókba. A regény főszereplője az utolsó avar kagán. A regény a szerző fiának, Nagy Adorján Dánielnek a bevezetőjével és dédunokája, Nagy Zsombor illusztrációival jelent meg.

Nagy Borbála írásaiban a női főszereplőkbe nagyrészt a saját énjét vetíti ki. Ugyanolyan meditálók, tépelődők, magukkal elégedetlenek, mint a szerző. Műveit állandóan javította, átírta. Ezért sajtó alá rendezésük sem egyszerű. A véglegesnek tekinthető szöveget meg kell találni vagy éppen kiválasztani.

A regények elejét nagyon alaposan kidolgozza, jól indítja az érdekfeszítő cselekményt, de aztán a korfestés, a kibontakozás során lassul a sodrás. Gyakran nagy ugrásokkal ér el a történet végére. Néha hiányzik a történet lekerekítése, a csattanó, amit az olvasó várna. Mesélőkészsége kitűnő, láttatni tudja a cselekmény jeleneteit, jellemábrázolása is megfelel a kornak. Nem modernkedik, a hagyományos regényírás keretein belül marad. A cselekmény hol lineárisan bontakozik ki, hol alkalmazza a vágásos technikát, amikor kuszán felidézett emlékképekből kerekedik ki a történet. Ilyen esetekben néha túlfeszíti az olvasó türelmét.

Regényei olyan nagy késéssel jelentek meg, hogy lekésték korukat. Mikor sajtó alá került többségük, már más lett a stílus, más nőírók vitték a pálmát. A 30-as években színdarabjaival sikerült feltűnnie, nagy ígéretnek tartották. Aztán az 50-es években nem állt be a párthű írók sorába, nem zengett dicshimnuszokat az „új életről”, új világrendről és vezetőiről, úgyhogy kisodródott az irodalmi életből. Az 1970-es évektől megjelenő regényei már jóformán észrevétlenek maradtak a kritikusok, s még inkább az irodalomtörténészek előtt. Tulajdonképpen csak Szőcs István, Molnos Lajos és Lászlóffy Csaba ismerte és ismertette munkásságát. Nagy Borbálát mégis hely illeti meg a magyar irodalomban, annál is inkább, mert a nőírók sorát gazdagítja.

‍

Jegyzetek

¹          Jelentés a Szépmíves Céh és a Magyar Színház drámapályázatáról. Erdélyi Helikon, 1936. 653–658.

²          Kormos Gyula: Margó. Utunk, 1979. szept. 28.

³          Molnos Lajos: Egy tragikus sorsú asszony története. Utunk, 1982. aug. 6.

⁴          Lászlóffy Csaba: „Még nem végleges a kép”. Dolgozó Nő, 1987. 5. sz. 12.

⁵          Uo.

‍