.svg)
Huntsman
Újra és újra megnézem a hatalmas pókot, google-lel
kikeresem a fotót, amin a sarokban ül egy csőnél, összehúzva
lábait potroha körül. Harminccentis átmérőjű is lehet. Mintha
készülnék a találkozásra, pedig Ausztráliában él, én meg
itt. Szoktatom magam a félelemhez, de nem tőle kell félni, hanem
attól, aki befogja, vadász- vagy katonai késsel
levagdossa arasznyi lábait. A pengén bemélyedés – vércsatorna,
mondta apám. Szúráshoz, vágáshoz készült, kidolgozott
acél. Elviselem, sőt, élvezem a borzongást, tudom, nem tőle
kell félni. Micsoda szépség, óriási, gubbasztó pók a sarokban. Szép
a kés is, precíz, ívelt, kézhez áll. Erőt kell kifejteni, hogy a tokból
kihúzzák. Így lesz jelentősége annak, ha már kinn van.
2022. március 1.
Utolsó szó jogán
Mondd meg a férjednek, neked
volt igazad. Mielőtt megszólal
a sziréna, egy mondatnyi idő
lesz. De nem ezt fogod mondani,
tudom. Milyen sokáig kitartott
a tagadása! Még a kazettás
bombán is túl. Máshol
kell építkeznie, nem foghíj-
telekre, nem betonalapra. Talán
majd a háború után? A vagyont
mozgathatóvá kell tennie, szilárdból
likviddé. Induljunk, kedvesem,
súgod a szoros ölelésben, lemondva
az utolsó szó jogáról örökre.
2022. március 1.
Elnyeletés
Hogy a bordakosár ne roppanna
össze könnyen, tévhit. A hónalj finom
bőrénél, ahol megmelegszik az odacsúszó
kéz. Vagy a mell alatt. Hogy a lábakat
ne volna könnyű szétfeszíteni – de ezt
tudtuk eddig is. Nem óvnak a comb
izmai. Minél több héjat ölt
a katona, annál csupaszabb
a hús, leolvad a csontról. Megették
az éhezőket, faggyús könnyeket ontottak,
csorgott szemükből a sós, füstös lé. Köpni
nem lehet, emésztetlenül fekszenek azóta.
2022. április 13.
Szűcs Teri (1975) irodalomtörténész, kritikus, Budapesten él. Legutóbbi könyve: A felejtés története. A Holokauszt tanúsága irodalmi művekben, Kalligram, 2011.
