Humánus irodalomtörténet?

Oláh András: A spanyolfal mögött – Esszék, kritikák, recenziók. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2017.

Negyvenhárom rövid értekező szöveget tartalmaz Oláh András kötete. Kortárs szerzőkről ír, a közelmúltban megjelent kötetekről. Oláh Andrást elsősorban a művek, a szövegek érdeklik, igazi műfaja az elemző, leltározó recenzió. Éles kritikát ritkán fogalmaz meg, inkább egyfajta elfogadó, befogadó alapállásból közelít a kötetekhez. Mondanivalójának szemléltetéséhez rengeteget idéz művekből, hadd beszéljenek maguk a szövegek! Aki azt gondolná, hogy az idézés az értelmezés könnyebb útja, téved, mert a művek tömkelegéből a reprezentatívat kiválasztani maga is értelmező munka.
Az első egység, a Célkeresztben címet viselő, egy Jókai Annáról szóló esszét, valamint köszöntő szöveget tartalmaz, de ír Krúdyról, Nagy Zoltán Mihály regénytrilógiájáról, Szentmártoni János regényéről, Bakacsi Ernő történeteiről. A következő, Ami fáj a földnek című blokk a versé: Kiss Anna, Vári Fábián László, Fekete Vince, Fecske Csaba, Szenti Ernő, Benke László, Kaiser László, Farkas Gábor, Bakos Kiss Károly, Lőrincz P. Gabriella, Dienes Eszter, Szigeti Lajos, Saitos Lajos, Kürti László, Budaházi István, Jónás Tamás versesköteteiről közöl recenziókat. A harmadik egység (Tükrünk a múlt) Gálfalvi György anekdotakötetéről, Kelemen Erzsébet fiktív naplójáról, Fazekas István drámáiról ír, végül a záró Perbeszédek elnevezésű egység műfajilag a legsokszínűbb: Ködöböcz Gábor tanulmány- és esszékötetéről, Farkas Gábor tanulmánygyűjteményéről, Hamar Péter Móricz-tanulmányáról, Pénzes Ottó helytörténeti munkájáról, Sarusi Mihály portrékötetéről, Sz. Tóth Gyula naplójáról, továbbá a Sarusi Mihályról szóló portrékötetről, valamint Kaiser László interjúkötetéről értekezik.
A kötet elemzései puritán értelmezői nyelvet használnak, kijelentései a lényegre szorítkoznak, mentesek az értelmezői nyelv elvárt retorikai tartozékaitól. Stílusa ettől szikárnak, néhol hevenyészettnek tűnik. Kedveli a szintézisigényű összefoglaló kijelentéseket, és minden értelmezését belengi valamiféle humánum. A könyv legnagyobb erénye, hogy az irodalmi közbeszédbe emel olyan alkotókat, akiknek neve hallatán az átlagos irodalomfogyasztó nem feltétlenül kapja fel a fejét. Teszi ezt értelmezői alázattal, a kötetek, művek belső világához való odafordulással.