Horváth Bálint és az énekhang

Előbb a német Herausforderung, majd később – és főleg! – az angol challenge közszó diadalmenete nyomán kapott lábra nyelvünkben a kihívás szó másodlagos értelme. Nincs mit csodálkozni rajta: a kihívásban tudniillik nemcsak a feladat van benne, de a kaland, a felfedezés, a teljesítmény, sőt olykor a társadalmi elvárásnak való megfelelésvágy is, együtt. Bár nem tartozik kedvenc szavaim közé, elsőként mégis ez jutott eszembe, amikor a Budapesten élő (korábban Kolozsváron is tanult, jelenleg Nagyváradon is oktató) Horváth Bálint ének-szólókompozícióit hallgattam. A nyári napfordulóhoz közeledve volt alkalmam rá – több kíséretes és szóló-zongoradarab mellett – Kolozsváron a szoprán Juhász Orsolya Anna előadásában, egy olyan szerzői-előadói est keretében, amelyen jórészt a zeneszerző utóbbi években írt művei szólaltak meg (ezen Horváth maga is zongorázott, és Réman Zsófia játszott fuvolán).
A nagyzenekari vagy kamarazenei művekhez képest az énekhangra írt szólódarab azért kihívás, mert a két művészi vízió – szerzői és interpretátori –, a két temperamentum, a két önmegvalósító kiállás a minden instrumentumnál kifejezőbb, legsokszínűbb, leghajlékonyabb és ezért meghaladhatatlanul személyes hangkeltő eszközön mint „ütközőfelületen” válik hallhatóvá. Olykor frenetikusan egyértelművé és átütő erejűvé, máskor vitathatóvá.
Két unisono darabról van tehát szó. Mindkettő azt a benyomást keltette (de erre a legkevésbé sincs bizonyítékom), mintha komponálásukkor Horváth Bálint mintegy „személyre szabta” volna – tudniillik a Juhász Orsolya Annáéra – őket. Az egyik a Weöres Sándor Kockajátékára írt dal (2010), a másik a Serfőző Simon Távcsövek se című verse által ihletett darab (2014).
Sokszor idézett vers a Kockajáték, a Weöres mikrovilágában leképeződő univerzális/ egzisztenciális érzés játék formájában testet öltő csodájára szokták leginkább példaként citálni. Négy verssor négy versszakban változtatott-kombinált sorrendje adja a játékot. Horváth Bálint persze nem egyszerűen „megzenésíti” a verset. Jóval tágasabb-mélyebb feladatot vállal, kivált azáltal, hogy bizalommal ráhagyatkozik az énekes előadó (érzelmi) tapasztalathátterére, technikai tudására, a sorok, versszakok tagolása révén hangulatba jövő versritmus megalkotásának képességére. Izgalmas hallani, ahogy az embermeleg Weöres-tűnődés szinte slágeri egyszerűségű hangzást kap, amelyben versszakonként csupán egyetlen sorban fogalmazódik a dallam nagy hangközökbe („ez volt teljes életem”), sőt ez a kontrasztív sor a darab vége felé mintegy megülepedve alsóbb regiszterbe költözik. Juhász Orsolya Anna előadásában e négyszer négy sor az életnyi visszatekintés jelentésszövevényét tűnődő, ízlelgető, mérlegelő, dinamikusan értelmező nyugalomban teszi ráérve követhetővé. Magasztos pillanat, amikor a vers és a külleméül választott zene kollegiális egyenrangúságban érthető!
Szólnom kellett volna, / amikor nem szólhattam. / Meghallanom azt is, / amit nem hallhattam. // Megéreznem jó előre, / amit nem érezhettem, / mi készül ellenünk: / mindenre fölneszelnem. // Látnom kellett volna, / amit távcsövek se láttak, / eltakarták homállyal / eltájolói a világnak. – Serfőző Simon verse (a Weöreséhez hasonlóan) az énbeszéd és a múlt idő miatt ugyancsak a személyes retrospekció hangnemében szól. De a kétségbeesés, a bánat, a visszafordíthatatlanság riadalma fegyelmezett ritmusú. Horváth Bálint énekváltozatában viszont az itt ugyancsak egyszerűen kifejlő, könnyen elfogadható dallam már a második versszakban elbonyolódik. Váratlan, az atonalitást kísértő hangköz-sorozattá alakul, amit korábban a szokványos-otthonos dallam szóval jelöltünk, és csak a harmadik versszak első sorában tér vissza (átmenetileg) a komfortérzet.
A kolozsvári minikoncerten persze kíséretes szövegzenék is elhangzottak. Orbán Ottó Gyere, súgja Schubertnek a Halál című verséből prozódiailag nagyon gondos, tonális biztonságot sugalló Horváth-darab lett (2017), az altfuvolával mint kontrasztdallammal megtámasztott Károlyi Amy-vers, a Vízbe dobottkő ellentétek sorozatában érzékíti meg az életbölcsességet (komponálva ugyancsak 2017-ben), száműzetés, honvágy, hűség szólal meg a kazak népköltési anyagban (Szél fölöttünk, Buda Ferenc fordítása, a zene 2009-es), továbbá Szepesi Attila Vándoréneke és Tornai József Világtojásban című verse nyomán 2016-ban kelt két darabot is hallhattuk.
Legyen máskor is szerencsénk!