Háromszázezer forintos boldogság

Babarczy Eszter: néhány szabály a boldogsághoz. Jelenkor, Budapest, 2023.

‍

Első szépirodalmi műve, 2019-ben megjelent novelláskötete után Babarczy Eszter művészetfilozófus, eszmetörténész és prózaíró két kisregénnyel jelentkezett néhány szabály a boldogsághoz című kötetében. Mindkettő mondhatni veszélyesen személyes, tabutémákat érintő, bár várhatóan utóbbinak lesz nagyobb visszhangja.

A változás kora egy középkorú nő beletörődés-történetét beszéli el, aki kénytelen megbékélni testével, társadalmi ítéletekkel és magányából anyagi hasznot remélő csalókkal. Elsőre bohókásnak tűnhet az ötvenes nő és a Tinder találkozása, amíg az olvasóban felmerül a kérdés: egyáltalán mikor tettük nevetségessé a magányt? Egy nő 50–90 éves korára tényleg már csak a halálával számolhat? Netán önkéntesmunkával leplezheti kudarcait, ez lenne a kulcs az önszeretethez? Vagy végül mégiscsak kiderül a turpisság: eltelt úgy az élet, hogy nem kezdtünk vele semmit.

A Mi ketten ezeknek a kérdéseknek egyfajta újraértelmezése. Alcímében már megjelöli a témát (rasszista történet), mintegy reflektálva Háy János Mamikám című regényének bírálataira. Ennek mentén nem is az kérdéses, hogy lehet-e kiszolgáltatott vagy marginalizált csoportokról szépirodalmat írni (sőt, szerintem ez nem is kérdés), hanem az, miért rendre kudarcként jelennek meg ezek az irodalmunkban? Akárcsak a Mamikámban, itt is egy kitöréstörténetet ígérő betöréstörténettel találkozunk: Emma, a Budapesten élő középosztálybeli nő hivatásának érzi, hogy a tőle több száz kilométerre élő cigánycsalád két lánygyermekén segítsen. Módszerei elsőre működőképeseknek tűnnek, a jól ismert hal-halászat példázatát követve igyekszik halászatra, önállóságra nevelni a lányokat, próbál iskolát, szakmát, stabil munkahelyet biztosítani nekik. A kisregény a kisebb testvér, Dalma élettörténetére élesedik ki, aki a nemes próbálkozások ellenére mégis mindig halakat kér, rövid távú megoldásokat, újabb háromszázezer forintos reményt. A pragmatikusan elgondolt támogatás végül fenntarthatatlanná válik, a fokozatosan kényelmetlen ciklikusságú ígéretek kiüresednek, a kisregény pedig olyan rendszerproblémákra mutat rá (roma szegregáció, munkalehetőség hiánya, inkompetens hatósági közbeavatkozás), amelyek nem csak korunk egy bátor prózai kísérletévé teszik, hanem problémaérzékeny, hangos és határozott felszólítássá.

‍