Hamasyan – kilenc évvel ezelőtt

A 2024-es kolozsvári Jazz in the Park fesztivál több nagy neve mellett (például az Orchestra Baobab vagy az Avishai Kohen Trio) a nehéztüzérséget kétségtelenül a Tigran Hamasyan Trio is erősítette. Bár az örmény Hamasyan sok éve játszik világszerte klasszikus hármas formációban, gyakran váltakozó partnerekkel, alább mégis valami másról lesz szó, nem a kolozsvári koncertjéről.

Még 2015-ben történt – vagyis a törökországi örmény genocídium századik fordulóján –, hogy Hamasyan és népes együttműködői köre világméretű projekttel emlékezett meg a hatszáz- és nyolcszázezer közötti áldozatot követelő népirtásról. A Luys i Luso (Világosság a Világosságtól vagy Fény a Fénytől) alapja Hamasyan zeneszerzői (-szerkesztői) és előadói munkája volt: az 5. és 20. század között született örmény szakrális zene részint hűséges, részint pedig vonzóan fiatalos, 21. századi megjelenítése sajátosan hamasyanos hangvételben. A tizennégy „tételt” tartalmazó ciklus a lenyűgöző óörmény himnuszoktól és sarakánoktól Grigor Narekatszi, Nerszesz Snorhali, Meszrop Mastotsz, Mkhitar Ajrivanetszi, Grigor Pahla­vuni, Komitasz, Makar Jekmaljan lélegzetelállító énekszövegeiig terjed a Jereváni Állami Kamarakórus (JÁK, valójában vokáloktett) hangján, zongorás partnerséggel – természetesen hamasyani újraharmonizálással. A Hayrapetakan Maghterg vagy Pátriárka-óda kivételével az összes kompozíció grabar (óörmény, liturgikus örmény) nyelven hangzik fel, ez a mai örmény legrégebbi dokumentált formája.

A Luys i Luso projekt turnéja 2015 márciusában jereváni premierrel kezdődött, majd Grúzia, Törökország, Libanon, Franciaország, Belgium, Svájc, Csehország, Anglia, Németország, Luxemburg, Oroszország és az Egyesült Államok következett. Összesen száz templomban szólalt meg Hamasyan saját zenei nyelvre alkalmazott kompilációja. A teljes turnét és a koncerteket Emily Mkrtichian rögzítette, és 2016-ban dokumentumfilmmé szerkesztve jelent meg. Természetesen hanglemez is készült a produkcióból – Tigran hetedik albuma (e tárca írásakor már a tucat az aktuális mérték!) –, az EMC 2015 szeptemberében mutatta be.

A Luys i Luso legfőbb vállalása az volt, hogy folytassa, amit az örmény szakrális és népzene óriásai, Komitasz Vardapet (eredeti nevén Szoghomon Gevorg Szoghomonjan) és Makar Grigori Jekmaljan a 20. század elején elkezdett – az ó- és középkori örmény liturgikus énekhagyaték módszeres feltárását, megismertetését, feldolgozását. Ugyanakkor azonban az örmény himnuszok és szent énekek ősatyái előtt is tisztelegtek Hamasyan és társai, mint ahogy azokat a jobbára rommá vált templomokat és kolostorokat is megidézték, ahol ez a zenei állomány egykor született. Nem hagyhat közömbösen a tény, hogy a nagyszabású turné törökországi szakasza során Tigran és a JÁK a történelmi Vaszpurakan tartományban is fellépett, ott, ahol egykor Grigor Narekatszi élt, csakhogy nem a tényleges Nareavank kolostorban, hiszen az már elenyészett. (A kolostoregyüttes a középkori Örményország egyik legkiemelkedőbb épülete és jelentős iskolája volt. 1915-ben a mészárlások idején az örmény szerzetesek elhagyták, majd 1951-ben a törökök lebontották. Ma mecset áll a helyén.)

Meszrop Mastotsz Örményország történetének másik kulcsfigurája, akinek szent himnusza, az Ankanim Araji Qo (Előtted leborulok) is megtalálható a Hamasyan-ciklusban. A jól ismert teológus, zeneszerző, himnológus és nyelvész dolgozta ki az új örmény írást az 5. század elején, elindítva ezzel az örmény keresztény irodalom aranykorát. A nyolc zenei módusra (hangsorra) épülő bibliai kommentárok, liturgikus imák és sarakánok gyűjteményét neki tulajdonítják. Az egyik leghíresebb, nevéhez köthető bűnbánati himnusz és az Ankanim Araji Qo ennek a gyűjteménynek a része.

Bár egyfelől a feloldódni képtelen gyász és fájdalom, másfelől meg az örmény nagyok előtti komoly tisztelgés adja meg Hamasyan Luys i Lusójának alaphangjait, a ciklusban a remény és derű szólamai is feltörnek. Ami (számomra legalábbis) a legvonzóbb benne: úgy érintenek meg ezek az énekek – és a zongora hol szerényen szolgáló, hol meg önálló életre kelő vörös fonala –, hogy közben az évszázadok patináját, hangulati „konzervativizmusát” nem színezi át tetszeni akaró romantikuskodás, sem erőltetett előadói virtuozitás. Tigran Hamasyan szellemi, lelki és művészi elmélyülése maradéktalanul meggyőző. 2015-ös ciklusának arányai és fényei (Világossága!) meggyőző szeretettel derengenek át sorról sorra, frázisról frázisra.

‍