Halál, hol vannak a te fogaid

Halál, hol vannak a te fogaid? – hangzik el a kérdés a litván Klipedé Dráma Thétára Sons of a Bitch című előadása kezdetén. Ettől a kérdéstől feltartóztathatatlanul egymásba torlódik a néző- és a játéktér valósága. Az előadás eseményeinek apropója Kristijonas, egy 18. századi, porosz uralom alatt álló litván falu lelkészének halála. A lelkészt ért vádak kivizsgálására küldött bizottság és az őket fogadó, Kristijonashoz különböző szálakkal kötődő szereplők között kialakuló interakciók során Kristijonas és az előadás szereplőinek történetén túl a 18. századi Kis-Litvánia, illetve a litván hiedelemvilág egy-egy töredéke is felsejlik előttünk.
A 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében látott előadás során nem csak a szereplők gyászoltak. Eimuntas Nekrošius, a 20. századi és a kortárs litván színház legnagyobb alakja, a Sons of a Bitch nemzetközi hírnévnek örvendő rendezője alig egy héttel a kolozsvári előadás előtt távozott az élők sorából. Eimuntas Nekrošius halálával a Sons of a Bitch alatt a hiány és a jelenvalóság egyidejűségének feloldhatatlan paradoxona töltötte be a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermét. A nézőtér valóságából immár véglegesen kiírt rendező hiányának tudata ütközött a játéktér valóságának minden pillanatát meghatározó Nekrošius-i kézjegyekkel. Amennyiben a „hiszem, ha látom” irányelvéhez ragaszkodunk, teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy 2018 november 28-án Eimuntas Nekrošius bizony velünk, nézőkkel együtt volt Kolozsváron.
A Sons of a Bitch alapjául a litván író és politikus, Saulius Šaltenis 1990-ben megjelent, a litvánul Kalės vaikai címet viselő regénye szolgált. Az előadás színlapján többször feltüntetett Kurafiak helyett a regény (és az előadás) címe leginkább a litván mitológiában az erdők és a vadászat istennőjeként szolgáló Žvoruna/Medeina-t megidéző A szuka gyermekeiként fordítható. Ugyancsak ide kapcsolódik a színlapon Fehér kurvaként feltüntetett szereplő helyzete. Alighanem szerencsésebb lett volna a fehér nőstény kutya formájában megjelenő Žvoruna istennőt jelentő Fehér szuka megnevezés.

Nekrošius és a regény színpadi adaptációját is jegyző Šaltenis közös munkája nem csak lenyűgöző előadást, de remekbe szabott regényfeldolgozást is eredményezett. Igaz ugyan, hogy az előadás sok és meglehetősen gyorsan pörgő szöveggel dolgozik, de a legkevésbé sem próbálja a teljes regényt elmesélni. A jelenetek nem illusztrálják, hanem kiegészítik és tovább gondolják, új rétegekkel vonják be az előadás narrátorául szegődő, folyton tuskót görgető, cipelő Karvelis harangozó (Darius Meškauskas) monológjait, így a közönség figyelme egy pillanatra sem lankadhat. Minden mondat, minden gesztus tovább rajzolja a szereplők egymáshoz és a történethez fűződő viszonyát.
Karvelis harangozó a frissen elhunyt lelkész, Kristijonas történetének elmesélésére vállalkozik. Az általa elindított történetszálakat Marija, Kristijonas özvegye, Lotė, a fehér szuka egykori gazdája, a levágott ujjú tanító, illetve Abelis tanácsnok és Zaksas doktor, a Kristijonast ért vádak kivizsgálására érkezett bizottság tagjai viszik tovább és bontják ki saját jeleneteikben. A közösen elmesélt történetből egyszerre lesz sokkal több és sokkal kevesebb Kristijonas történeténél. A Sons of a Bitch a litván nép, a fehér szuka gyermekei történelmének egy szilánkját választja kiindulási pontjául, hogy azon keresztül beszélhessen szeretetről, bűnről, bűnhődésről, megbékélésről és az élethez, illetve a halálhoz való viszonyulásról.
A töredékesen elmesélt történet színpadi világa a Nekrošiusra jellemző összes elemet felvonultatja. A viszonylag kevés, ám összetett szimbolikájú elemből alkotott díszlet (díszlet- és fényterv: Marius Nekrošius), a mindent belengő, erős és repetitív hanghatások (zene: Antanas Jasenka), az egyszerű, mégis kifejező jelmezek (jelmez: Nadežda Gultiajeva) mind ismerősek lehetnek Nekrošius korábbi előadásaiból. Ahogy a Hamletben egy körfűrész, a Macbethben pedig egy mestergerenda függ a játszók feje fölött, itt egy kivágott fa két ága emlékeztet folyton az elbeszélt történet mögött rejlő bűnökre. Ahogy Macbeth hordozza a királytól kapott téglákat, Karvelis harangozó úgy cipeli, görgeti elszáradt tuskó alakjában az árulás bűnét és az érte kapott szabadságot.
Ebben a történetben minden szereplőhöz hozzánőtt saját tragédiája. Kristijonas minden igyekezete ellenére sem tudta megváltani a híveket, akiket szolgált. A harmadszorra is megözvegyült Marija a számára épített özvegyi ház mellett végül egyetlen vigaszát, az ujjtalan tanítót is elveszíti. Az egykor tehetséges író, az ujjtalan tanító lábával körmöli a Püspöknek küldött vádaskodó leveleket. Zaksas doktor lányai sosem szépülnek meg, Abelis tanácsnok sosem juthat el Amerikába, hogy új életet kezdjen Lotė-val. Talán csak Menyasszony Lotė szabadulhat meg gúnynevétől, ha beteljesedik a jóslata, és az őt megbecstelenítő porosz földesúr valóban belepusztul betegségébe, mielőtt kivirágoznának az almafák.
A mese közben Karvelis harangozó néha elkalandozik, olykor téved, sőt az is előfordul, hogy Kristijonasnak az előadás teljes időtartama alatt színen fekvő teteme kénytelen talpra állni, hogy rendre utasítsa a narrátort. Karvelis valahogy mégis a történet végére ér. Minden feltárt bűn új bűnhődést von maga után. Ahogy egyre tisztábbá válik a történet, úgy romlik a harangozó fizikai állapota, míg végül nem marad más hátra, mint az, hogy bűneit meggyónva, lelkét a Fehér szukára bízva, ő is beletörődjön a sorsába, és elinduljon a túlvilági utazásra.
A Sons of a Bitch hóviharral körülzárt világában kivágott almafákból rakott máglyák világítják be a Kristijonas özvegyének összedőlt háza fölött egymásnak feszülő litván és porosz szellemektől megzavart éjszakát. A Šaltenis és Nekrošius világát életre keltő tíz színész játéka mindvégig óramű pontosságú. Jelenlétük úgy tölti csordultig a játék terét, hogy közben a néző úgy érezheti, a színészek valódi erejéből, a szereplők teljes történetéből éppen csak annyit sejt meg, amennyit a hóviharról árul el az előadásban hallható mennydörgés, amennyit az almafákból rakott máglyákból sejthetünk meg Lotė távolba meredő tekintetéből.
A Sons of a Bitch befogadásának, ahogy általában a Nekrošius-előadások befogadásának, ára van. A kibonthatatlan, gyakran önmagukba csatlakozó szimbólumrendszerekkel, a visszafogottság mögött mindig túltöltéssel, a megkérdőjelezhetetlen erejű természeti jelenségekkel operáló előadások minden alkalommal megdolgoztatják a nézőt (a litvánul nem értő nézőt annál is inkább). Mégis, öröm ezekben az előadásokban, ezekben a világokban elmerülni. Talán Eimuntas Nekrošius is egy ilyen világban van most. Talán mi magunk is egy ilyen világban vagyunk – éppen csak az hiányzik november óta ebből a világból, aki segíthetne eligazodni benne. Mindannyiunknak jó utat!


Klipedé Dráma Thétára, Litvánia. Saulius Šaltenis: Sons of a Bitch. Rendező: Eimuntas Nekrošius. Szereplők: Darius Meškauskas, Karolina Kontenytė, Edvárdas Brazys, Regina Šaltenitė, Igoris Reklaitis, Vaidas Jočys, Vidas Jakimauskas, Jonas Baranauskas, Nijolė Sabulytė, Sigutė Gaudušytė. Színpadi adaptáció: Saulius Šaltenis. Díszlet- és fényterv: Marius Nekrošius. Jelmez: Nadežda Gultiajeva. Zene: Antanas Jasenka.