.svg)
Barabás Zsolt fotója
Mindannyiunknak megvannak a titkaink – hangzik el többször is Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadásában (március 25.). A nézőtéren szorongó közönség tagjainak, az előadás szereplőinek, a szereplőket játszó színészeknek, a színészeket eligazgató rendezőnek, a dramaturgnak, a hangosítónak, a világosítónak és a műszak minden tagjának is megvannak a saját titkaik, ahogy magának az előadásnak, az előadásoknak is. A kérdés csak az, hogy ezek a titkok kit és mennyire érdekelnek.
Barabás Zsolt fotója
Az előadás végi tapsból ítélve, úgy tűnik, hogy Silviu Purcărete és a Moliendo Café (március 24., Temesvári Csiky Gergely Színház) titkai vagy nem tűntek elég izgalmasnak, vagy kifogtak a nézőkön, ahogy – minden bizonnyal – az előadásban szereplő színészek közül is néhányon. Cserébe Pintér Béláék nyílt titkokból szőnek a pacal szagától, tritamin-származékoktól és pedofil könnyektől ragacsos hálót, amiben az ismerős népzenétől bódult néző menthetetlenül fennakad. A Moliendo Café-val ellentétben a Titkainkat hosszas, hangos taps követi. Kinek a pacalt, kinek a kávét nem veszi be a gyomra.
Barabás Zsolt fotója
Una pena de amor, una tristeza, / lleva el zambo Manuel, en su amargura / pasa incansable las noches moliendo café – így szól Javier Solis Moliendo Café című dalának refrénje, ami nagyjából annyit tesz: Valami szívfájdalom, valami szomorúság, / amit keserűen cipel a félvér Manuel. / Kávét zúz rendületlen egész éjszaka. Mindkét előadás után disznókkal álmodom. Szétszórt kávészemeken táncolnak, az egyik szem – Manuel – én vagyok, és paták közé szorulva pörgök velük, amíg szét nem zúznak egy kalotaszegi legényes közepette.
Barabás Zsolt fotója
Őrölni, többek közt ezt jelenti a moliendo, és mindkét előadás a nézőt őrli fel – a figyelmét, a türelmét a nyugalmát. Akárcsak a súlyos titkok cipelése. Mindannyiunknak megvannak a magunk titkai, s hogy ezek pontosan mik, az végső soron pusztán ízlés kérdése, gyomor dolga.
