Frissen a múltból

A 60-as és 70-es évekbeli kolozsvári pezsgő művészeti élet két jelentős alakjának, T. Szűcs Ilona (1930–1990) és Tóth László (1933–2009) festőművészek életművének emlékére rendezett kiállítást a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ. Megnyitójára április 19-én került sor. A művészházaspárnak ez az első olyan közös kiállítása (és ez is posztumusz), amely egyszerre mutatja be kettejük száznál is több alkotását.

Ugyan felfedezhetünk a képeken közös témákat vagy közös gondolati hátteret – mint például a számos modern izmus hatásainak visszaköszönése –, a két festő stílusa mégis különbözik egymástól.

T. Szűcs Ilona életművét leginkább metaforikus alkotások, főként furcsa társításokra épülő csendéletek jellemzik. Visszafogott, egyszerű, mégis szürrealista, metafizikus munkák ezek, amelyek a hétköznapi dolgok köznapiságára kérdeznek rá. A tárgyak rendezetlen rendje gyakran a törékenység tudatát és a nyugtalanság érzését kelti, amelyet a növények, különböző ételek és órák motívumai is erősítenek. Kaktuszos önarcképén, amelyet a plakát is kiemel, a pillanatnyiság, a mozdulat időbelisége kap hangot, bár talán még jelentősebbé válik a portré szelíd, kimért, ám mégis lágy, melankolikus, érzelemdús magatartása.

Tóth László munkáin talán legelőször az erős színvilág lepi meg a befogadót, majd a különös formavilág vonja magára a figyelmet. Témái szintén sűrűn merítkeznek a hétköznapi életből, de azok egy sokkal torzítottabb világ kialakításában vesznek részt. Szürrealistának és akár szimbolistának nevezhető kompozícióit gyakran erős körvonalak szabják meg, kiszakítják a szocialista realizmus kötöttségéből. Gyakori életképei is ezt a gondolatmenetet jelenítik meg. Az életmű mintha a teljességre törekedve szemelgetne a huszadik század valamennyi irányzatának gondolati és látványelemeiből, s átültetné azokat egy személyes síkba. A sokszor apokaliptikus hangulatot árasztó képek stilizált emberalakjai, egyszerre jelenítenek meg indulatokat és visszafogottságot, színházi, drámai, de mégis fenyegető légkört teremtve. Így például az Egy forró nyári estén ülünk és beszélgetünk (Alternatívák) című festmény három gépszerű, de mégis emberi figurája a beszélgetések elmélyültségét s a modernség kaotikusságát egy időben idézi fel. A széteső vagy éppen különös formákból építkező szereplők és háttérformák lebontják és újraépítik az egyszerű mozzanatot, akárcsak a Tárgyalás IX. című darab, amely abban is hasonlóságot teremt az előbbivel, hogy alakjai ugyancsak egy asztalt körülülve beszélgetnek. Bár itt a baráti vitát a tárgyalások sokkal kevésbé békés, kétségbeesettebb zavara váltja fel. A darabjaira hulló, részleteiben kivehetetlen, heves szóváltást mind a formák rendszere, mind a színhasználat alátámasztja. Az alakok az ókori filozófusok megjelenését is eszünkbe juttathatják, kézmozdulataik tanító mozdulatokat, földre mutatást vagy éppen feladást idézhetnek fel. A szürkés pasztellszínek az antik szobrokat elevenítik fel.

Jelen kiállítás a kisméretű, akár illusztrációszerű grafikáktól a nagyméretű látomásos festményekig rengeteg munkát sorakoztat fel mindkét festőtől, s amint már említettem, a maga nemében első ilyen retrospektív tárlata a művészpárnak. Az elképesztő mennyiségű és minőségű gyűjtemény úgy repít vissza a 20. századba, hogy ugyanakkor rendkívül friss és aktuális.

‍

T. Szűcs Ilona – Tóth László. Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy, 2024. 

‍