Friss levegő sok évtizednyi titok és hallgatás után – Visky András és Orvos-Tóth Noémi közönségtalálkozójáról

Március 28-án a Planetariumban rendezték meg Visky András közönségtalálkozóját, ami legújabb regénye, a Kitelepítés köré szerveződött. Az íróval Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus beszélgetett érintve azokat a fontosabb társadalmi kérdéseket, amelyek a regény témájából következhetnek.

Első gondolatom a rendhagyóság, hisz Visky András indította a kérdések sorozatát, és szinte végig ki is tartott szerepe mellett. Egyből a közepébe vágott és a túlhasznált szavaktól való félelemre tért rá: a traumához hasonló szavak azt a látszatot keltik, hogy mindent megmagyaráznak, miközben inkább elfednek, míg egy olyan generáció és közösség tagjaként használjuk a szót, ahol rácsodálkozunk a trauma nélküli élet lehetőségére. Az est során gyakran terítékre került a kollektivitás, a markáns hiányosságok bizonyos közösségekben, valamint a kultúrkörök egyfajta rákényszerítése a dolgokra, akár a traumára. Elképzelhetetlen a trauma nélküli boldog naivitás, viszont a traumához való viszony az olvasói tapasztalatainkat is befolyásolja. Visky beszámolt a két legszélsőségesebb és leggyakoribb visszajelzésről az általa elmondott történet kapcsán: véresnek vagy már-már idillinek titulálták. Orvos-Tóth Noémi az áldozati identitás meglétét vagy hiányát tartja a két jelző forrásának.

A regény történetéből adódóan egyértelmű, hogy a trauma mellett a megbocsátás és a bosszú is fontos szerepet kapott a beszélgetés során, és ezek identitásformáló erejükben találkoztak. Elhangzott, hogy a megbocsátás nem abból áll, hogy már nem fáj vagy nem volt rossz, hanem azáltal következik be, hogy elfogadtam, hogy megtörtént, „letettem” a fájdalmat, de elfogadtam a saját bánthatóságomat, ezáltal az identitásom része lett. A beszélgetés alatt nagyon sok egyre mélyebb kérdésre került sor, melyekből a közönség tagjai egy-egy nevetésben lélegezhettek fel, egy zsigeri reakciónak vagy kedves történetnek köszönhetően.

Az apai mindenhatóság és az archetipikus apa, intézményes megbocsátás, gyász, színház, a rítusok helyettesíthetősége és a magyarázatfüggőség kérdéseit tárgyalták végig, miközben választ kerestek arra is, hogy pontosan mire nem készült fel Visky András a regény publikációjával kapcsolatban, mert a Kitelepítés meghaladja az összes elképzelését. Az író nem értette, hogy miről kell igazán beszélni a regény kontextusában, miről is van igazán szó, hisz a példányszám csak egy részletkérdés. Orvos-Tóth Noémi az olvasási élmény felől közelítette meg a problémát, hisz a regény nem engedi úgy olvasni magát, hogy az olvasó kívül maradjon. Mindenki számára ismerős az a gyermeki módosult tudatállapot, ami az álom és ébrenlét határán mozog, és amit a regény nagyon jól megteremt. A regény ritmusát két ellentétes dinamikával választotta el: a gyermeki „hullámzást” váltják a felnőtté válás koppanásai. Ez a regény a sok évtizednyi hallgatás és hazugság után lehetőséget ad a valóságról való beszédre.

A beszélgetés lezárásaként személyes kérdések hangzottak el például arról, hogy mi vitte rá Orvos-Tóth Noémit az írásra, és mi az, amit visszakap ettől a kommunikációs felülettől, így kiderült, hogy számára az írás nem csupán egy tudatalatti öngyógyító kísérlet, hanem egy meggyőződés, hogy amit ő ért és ismer, azt fontos másokhoz is eljuttatni.

‍