Fókuszban a részegség

Részegségről szóló tanulmány, mondja saját rendezéséről Radu Afrim a Részegek bemutatójának másnapján. Valóban, akár egy kiadós italozás, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása is könnyedén indul, ám nehézkesen ér véget.
A 2018. március 9-én, a Showkeys miniévad keretében bemutatott produkcióban a kortárs orosz szerző, Ivan Viripajev Részegek című darabja testesül meg. A rengeteg titkot, lehetőséget és buktatót rejtő szöveget a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházon kívül a budapesti Katona József Színház (2015), illetve a budapesti Nemzeti Színház (2016) állította színre magyar nyelvterületen. A marosvásárhelyi produkció majd négyórás időtartama alatt a részegség testi jegyeitől indulva igyekszünk eljutni a részegség, pontosabban a megrészegültség állapotának őszinteségéig, életszeretetéig és paradox tisztánlátásáig.
A darab cselekménye egyetlen hosszúra nyúló görbe éjszaka eseményeinek láncolata. Szerepe pusztán annyi, hogy megmutassa a szereplőket, illetve az őket hármasával, négyesével összefűző viszonyokat, valamint alkalmat szolgáltasson a hosszan kígyózó, önismétlő és olykor egymásnak ellentmondó monológok elhangzására.
Radu Afrim előadása meglehetősen hűen követi Viripajev szövegét. A szereplőket és a közeget bemutató nyitójelenetet Márta (Kádár Noémi) és a filmfesztivál-igazgató Márk (Gáspárik Attila) kettőse követi. A lényeg az, hogy lássunk [...], de ki és mit lát? Hát nem ez a lényeg? – kérdezi akadozva Márk. Márta kérdéssel válaszol: De te ki vagy? Ha nem is a Részegek kiemelt tételmondatai az idézett kérdések, érdemes észben tartani őket az előadás végéig. Sőt, aligha vezet tévútra, ha ezekkel a kérdésekkel felvértezve ülünk be bármely másik színházi előadásra is.
A következő jelenet Magda (Nagy Dorottya), Lőrinc (Bokor Barna) és Laura (Berekméri Katalin) történetét vázolja. Magda és Lőrinc épp újonnan köttetett házasságukat ünneplik Laura társaságában, aki nem mellesleg Magda legjobb barátnője és Lőrinc előző élettársa. Őket Dóra (B. Fülöp Erzsébet) és Gusztáv (Kovács Botond), illetve Linda (P. Béres Ildikó) és Károly (Galló Ernő) négyese követi. A két mattrészeg házaspár férfi tagjai Károly édesanyja halálának körülményeiről vitáznak. Károly váltig állítja, hogy anyja él, miközben a mértéktelen lerészegedés apropója éppen az egy évvel korábbi halálesetről való megemlékezés. A szünet előtti utolsó, egyben a Részegek leghosszabb és legnépesebb (de azt is megkockáztatom, legizgalmasabb) jelenete Max (László Csaba) legénybúcsúja. A Rudolf (Kádár L. Gellért), Mátyás (Bartha László Zsolt) és Gábriel (Varga Balázs) szervezte eseményen a prostituált Róza (Moldován Orsolya) a sztárvendég, de idővel Bíborka (Simon Boglárka), Max menyasszonya is betoppan.

Jelenet az előadásból. Fotó: Bereczky Sándor
A jelenetekben felszínre törő feszültség minden alkalommal a házastársi viszonyhoz köthető. Ugyanígy, a feloldást (vagy legalább a konfliktus elnapolását) minden esetben Isten és ember kapcsolatának tematizálása hozza meg. Mindeközben a színészek tekintete, mozgása, beszéde végig őrzi és kommunikálja a részegség állapotát. Bravúros teljesítmény, ám a néző előbb-utóbb hozzászokik a színpadi részegséghez mint a szereplők alapállapotához, így a majd’ kétórás első részben azok a legszebb pillanatok, amelyek során sikerül elemelni ezt az állapotot. Magda és Laura, illetve Gusztáv és Károly szinkronban végrehajtott mozgásetűdjei (koreográfus Dabóczi Dávid) mellett Lőrinc és Károly trükkös Jézus-tapasztalatai ilyen pillanatok, de a helyzet, a párbeszédek abszurditása és a szépen komponált képei miatt hasonló élménybe torkollik a legénybúcsú jelenete is.
Míg a teljes első rész a Bartha József által tervezett modern lakásbelsőre emlékeztető térben zajlik, a második részben már a kiürített térben sorjáznak a jelenetek. A játékteret oldalról mindkét részben tükröződő felületek határolják, és ugyanígy végig megmarad a padlót borító földréteg.
Ahogy az első rész belső tere külső helyszínné, szabad térré alakul, úgy változik a rendezés részegség-megközelítése. A háttérbe szoruló fizikai megnyilvánulások helyét józan logikával meglehetősen követhetetlen, de a szereplők belső konfliktusait leképző, tűpontos párbeszédek veszik át. Előbb Dóra és Gusztáv találkoznak Mártával, aki bár sosem látta még Gusztávot, szerelmet vall a férfinak, majd a legénybúcsúról hazainduló Max és társasága botlik bele Laurába. A két szereplő a feltartóztathatatlanul közelgő esküvőtől, illetve az egyedülmaradástól való rettegésben úgy dönt, még az éjszaka folyamán összeházasodnak. Jobb híján Gábriel, Max barátja adja össze őket. Azt már a legénybúcsúról tudjuk, hogy Gábriel nem létező bátyja katolikus pap, így meg sem lepődünk a szertartás szövegén: Bátyám, a katolikus pap által rámruházott hatalomnál fogva…
Az utolsó előtti jelenetre marad a Linda–Károly és Magda–Lőrinc párosok találkozása. Károly, miután Gusztávnak és saját feleségének is bevallotta bűneit, penitencia gyanánt mindannyiunk szemét igyekszik rányitni az emberi gyarlóságra. Ennek okán hangzik el Lőrinc és talán az előadás legfontosabb monológja: De honnan veszed, hogy igaza van? Beszívott, mint egy disznó, összevissza kamuzik neked [...]. Mit hallgassalak én itt benneteket, mikor látom, hogy egyszerűen hergelitek magatokat [...], hogy állítólag az egész világ fetreng a hazugságban?! [...] De egyben igazad van, Károly [...], abban, hogy Isten a részegeken keresztül beszél a világgal [...]. És megmondom, mit mond nektek az Úr rajtam keresztül [...]. Nem szabad fosni – ez a fő meszidzse az Úrnak.
A zárójelenet Róza és Márk találkozása. A prostituált és – ahogy az utolsó jelenetből kiderül – a halálos beteg filmfesztivál-igazgató találkozása úgy végződik, ahogy végződhet. Róza talál egy újabb személyes megváltót, aki nem váltja meg. Márk pedig meglehetősen sajátos értelmezésben próbálja mindazt visszaadni Rózának, amit más nőktől vett el, csakhogy a prostituálttól is kaphasson valamit.
A marosvásárhelyi Részegek ígérete, hogy érdemes a sárban gyöngyöt keresnünk, hogy valóban a borban az igazság, hogy létezhet a megrészegülésnek az a formája, ami megnyitja az embert az igazság, a mindent átható isteni szeretet befogadására, és annak megosztására. Az első részében a színészek játéka, a szereplők közötti viszonyok, a játéktéren kialakuló helyzetek szépen (és meglehetősen ráérősen) készítik elő a terepet a második rész kinyilatkoztatásokba torkolló eseményeinek. A második rész álomszerű, enyhén abszurd jelenetei mégsem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A józanul vállalhatatlan gondolatfolyamok részegen sem lesznek többek a szeretetről szóló fecsegésnél. A bemutatón úgy tűnt, nem a szereplők saját szavaikba vetett hite kevés az átlényegülés megtörténéséhez. Talán a forma vagy a fókusz nem az igazi. Végső soron egy részegségről szóló tanulmány aligha lehet alkalmas az isteni szeretet mélységeinek megragadására.


Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Ivan Viripajev: Részegek. Rendező: Radu Afrim. Szereplők: Kádár Noémi, Gáspárik Attila, Nagy Dorottya, Bokor Barna, Kovács Botond, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Berekméri Katalin, László Csaba, Moldován Orsolya, P. Béres Ildikó, Kádár L. Gellért, Bartha László Zsolt, Simon Boglárka, Varga Balázs, Ruszuly Ervin; ének: Kásler Magda; nagybőgő: Kostyák Márton; zongora: Boros Csaba; díszlettervező: Bartha József; jelmeztervező: Moldován Orsolya; zene: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid; rendezőasszisztens, dramaturg: Szabó Réka.