.svg)
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata alapításától kezdve családias légköréről és összetartó erejéről híres. S mint minden jó család, ha kerek évfordulóhoz közeledik, a társulat is lelkesen, hatalmas erőbedobással készült, hogy méltóképpen ünnepeljük alapításának hetvenedik évfordulóját.
Április 10–15. között hatnapos rendezvénysorozat várta a nézőket és a Szatmárra látogatókat: előadásokkal, kiállítással, könyvbemutatóval, megemlékezéssel, gyertyagyújtással, konferenciával, beszélgetéssel, emlékesttel, filmvetítéssel, koncerttel s természetesen gálaműsorral.
Az ünnepi gálán jelenlegi és egykori társulattagok is felléptek, valamint a szokásokhoz híven örökös tagokat avattak: Lőrincz Ágnes, Lőrincz Erika, Miklós Tamara, ifj. Diószeghy Iván, Kilyén László színművészek, Fornvald László zeneszerző, zongoraművész, Manfrédi Annamária zenei vezető és Gabriela Tănase koreográfus személyében, valamint posztumusz örökös tag lett Török József és Zákány Mihály színművész.
Interaktív – Csak vicceltem!
Ez nem a valóság (mea culpa)
A hatnapos rendezvénysorozat egyik állomása volt az Ács Alajos Stúdióban előadott Interaktív, Lendvai Zoltán rendezésében. Varga Lóránt drámájának december 20-án volt az ősbemutatója.
A sűrű, magas koncentrációt igénylő, csavaros szöveggel remekül megbirkóztak a társulat tagjai. Az idézetekkel tűzdelt dialógusok és monológok hada reflexióra és önreflexióra készteti a nézőt. Mielőtt az idézet-pingpongba belesülnénk, a történet is kikristályosodik: hatalmi harcnak lehetünk szem- és fültanúi, de nem a „harctéren”, hanem egy diákszállón, a háttérből beszűrődő zenével. Míg a gyerekek a kórusverseny után kint buliznak, öt tanár kiengedi a gőzt és pálinkázni kezd (a darab alcíme is: Pálinka). Legalábbis így indul a történet, menet közben azonban kiderül, hogy egy manipulatív játék folyik a szemünk előtt, amibe beleszólásunk nincs, bármennyire is leállítanánk egy bizonyos ponton. Ez nem egy interaktív előadás, hogy megálljt kiáltsunk, a cím senkit se tévesszen meg. Akinél az irányítás, aki szorosan tartja a gyeplőt, az a történelemtanár. Feri (Nagy Csongor) folyamatosan résen van és okosan mozgatja a szálakat, ismeri a kollégái gyenge pontjait, s ezeket kihasználva hatalomra törne, de elérkezik egy törésponthoz, amikor a látszólagos játék agresszióba csap át. Elég-e feloldozásnak a „Csak vicceltem!” kijelentés, vagy itt már ennek a fele se tréfa? Ecce homo! Mintsem beismerné, hogy terve félresiklott, elbagatellizálja az ügyet. A záró monológ, amelyben Feri ideológiája keveredik Hitler Hitlerjugendekhez idézett beszédével, egyenesen ijesztő. A zenei betét is érzékelteti a kimondott szó súlyát. Egyedül marad „világmegváltó” nézeteivel, a színpad elsötétül, s a feloldozást az előadás kezdetén elhangzó gyermekkórus dala, A Million Dreams nyújtja, ami ismét felcsendül.
Mit láttunk, s kinek a pártját fognánk? Ez rólunk is sokat elárul. Lehet-e demokratikus iskolát (országot) autoriter módszerekkel vezetni? Létezik-e ideológiamentes társadalom? Mi történik, ha nem működik a sok lúd disznót győz elv, s a hangos kisebbség átveszi az irányítást?
Már érkezéskor az az érzésünk támad, mintha mi is a kórustalálkozó résztvevői lennénk, s beléptünk volna a hostelbe. Mint megszokott, kifüggesztve találjuk a rendszabályzatot, emeletes ágyak, asztal, néhány szék. A színek erősen hajaznak a diktatúra színeire, egy minimalista, low costos szobába csöppenünk, ami mégis mozgásteret ad a színészeknek. Ebbe a heterotopikus térbe lépünk be, karnyújtásnyira a színészektől.
A főszerepet játszó Nagy Csongor fondorlatos, intelligens, magas eszmékkel rendelkező tanártípus bőrébe bújik, aki szembeszáll a mai korral, a mai rendszerrel (vagy inkább rendszertelenséggel). Remekül adja a laza figurát, aki, ha kell, játszani is tud, de amikor komolyra fordul a helyzet, átlényegül, s igazi diktátori aura lengi be. Szinte elhiteti velünk, nézőkkel, hogy az ő igaza az igaz. Mint minden pontnak, neki is van ellenpontja, ez esetben a matematikatanár, Emma, akit Bogár Barbara alakít. Nem tipikus matematikatanárt látunk (bár nem szeretnék sztereotípiákkal élni), egy vagány, festett hajú, bőrdzsekis, modern fiatal lány képe jelenik meg, aki nem tart konkrétan kontrát Ferinek, de érzi, hogy amit Feri képvisel, nem jó, s ellenkezik, a gyerekek pártját fogja. Ő az a tanár, aki meg tudja találni a hangot a gyerekekkel, és nem is akarna hatalmi helyzetbe kerülni. Ő szeret tanítani. Rappert-Vencz Stella játssza a másik pozitív tanárképet, Kloét. Kloé még új a csapatban, mondhatni kicsit naiv, de a zenével mint közös nyelvvel hatni tud a gyerekekre, neki sikerül eredményt is kihozni belőlük. Ahogy a szálak csavarodnak, egyre közelebbi viszonyba kerül a szintén elvált Ferivel, de a végén ő is otthagyja, érzi, hogy valami nincs rendjén. A rend, amit Feri képvisel, nem az élet rendje. Aki a rendet kellene képviselje, az az igazgató, Tamás, akit Varga Sándor alakít. Irodalomtanárként ő tud a legjobban labdába rúgni, amikor Feri nekifog az idézetek halmozásának. Közben nem állja a sarat, ő a gyengébb láncszem, a prés alatt összetörik. Befolyásolható, mindig támaszra van szüksége, a végén összeomlik és sírásban tör ki. Utódjának Emmát jelölné ki, de ő nem pályázik a helyére. Egy idegileg és érzelmileg labilis igazgató helyettese egy karakán személyiség Olga, a biológiatanár. A kereken ötven éve társulati tag, örökös tag, Méhes Kati remekül formálja a karaktert. Saját generációját képviseli a színpadon, aki más rendszerben nevelkedett, akinek a mai laza tanítási mód nem tetszik. Ezért sokszor Feri pártján áll. Ő mozgatja hátulról a szálakat, Tamást is könnyen befolyásolja. Oroszlánrésze van a vezetésben. Erős nő, határozott elvekkel, amire a pálinka ráerősít. Kimondja, amit gondol, s néha olyan is kiszalad a száján, amitől a nézők hangos kacagásban törnek ki.
Öt színész, kevesebb mint másfél óra, egy szűk, zárt tér – lehetőség adódik a kibontakozásra. A darab színészbarát, senki nem statisztál, mindenkinek van megmutatkozási lehetősége, s mind az öten kihozzák a szerepükből a maximumot. Folyamatosan történik valami, igazi csapatjátékot láthatunk, pörgős jelenetekkel. Megállás nincs, a replikák egymásra épülnek, közben a színészek folyamatos mozgásban vannak. A szövegbe csempészett humor könnyít a darab tartalmi súlyán, így mondhatni jól szórakozunk, miközben megérint, felráz és megszólít. Tükörbe nézünk, s bár elmosolyodunk, fontolóra vesszük, amit láttunk s hallottunk.
Mindenkinek igaza van, de hogy hol az igazság, a nézőnek kell eldöntenie. Itt ő a döntőbíró. Deus ex machina nincs.
Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat: Varga Lóránt: Interaktív. Rendező: Lendvai Zoltán m. v. Szereplők: Nagy Csongor, Bogár Barbara, Rappert-Vencz Stella, Varga Sándor, Méhes Kati. Díszlettervező: Fornvald Gréti. Jelmeztervező: Szabó Anna. Súgó: Varga Katalin. Ügyelő: Varga Katalin.
