Festői jelek

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 4. (810.) SZÁM – FEBRUÁR 25.

társművészetek

artefaktum

Dacian Andoni, aradi származású, Temesváron élő képzőművésznek a csíkszeredai Új Kriterion Galériában nyílt kiállítása január 27-én. Az utóbbi évek válogatott munkái monumentális hatású festői történések, melyek értelmezési mezőit a közéjük helyezett nagyméretű rajzok tágítják.
Egyetlen téma köré szerveződik nemcsak a kiállítás, hanem úgy tűnik, az egész életmű is. Egyetlen nagy alkotói kihívásról van szó, megközelíteni, megragadni, érzékelhetővé tenni a festőit a kép tárgyán, láthatóvá tenni, kibontani az anyagban rejlő festőiséget, megtalálni az anyag festői lehetőségeit. Képeinek egyetlen konkrét tárgya van, egyetlen formát fest újra meg újra, jár körül, bont ki, szólaltat meg. Úgy helyezi egymás mellé agyagból, sárból, szalmából gyúrt tégláit, úgy sorakoztatja fel ezeket a motívummá érlelt alakzatokat, úgy építi be festői tereit, hogy ez az ismétlődés lényegévé válik, olyan rendezőelvvé, amely mentén mi is elindulhatunk, mélyebbre juthatunk.
A végtelenbe tartó, gyakran homogén szürke felületekből erőteljes, expresszív lendülettel emelkednek ki a formák. Festői jelekként sorakoznak. Csak egymáshoz viszonyíthatók, egymás viszonylatában kezdenek igazán kirajzolódni, kijelölni egy számunkra eddig ismeretlen teret, hellyé formálni azt. Az ily módon barázdált festői tér képének lenyomatát, egyfajta negatívját vélhetjük felfedezni a festmények közé ékelt (hely)rajzokon. Ez utóbbiak nem az otthonosság érzését hozzák, éppen ellenkezőleg, úgy szerveznek közös képterekbe a festményekről ismerős alakzatokat, hogy el is távolítanak azoktól, mintha a szuperközeliről totálra váltanánk. Eltűnnek a színek, a képtárgyak veszítenek anyagszerűségükből, a részletek, az expresszív kifejezésmód helyett a pontosság, a valószerűség illúzióját keltik, így ellensúlyozva, kiegyenlítve a festőiséget.
Nem kapunk fogódzókat, hacsak az ismétlődés nem számít annak. Dacian Andoni művészete elmélyülésre késztető, időigényes szemlélődésre sarkalló képeivel, festői mélységeivel, ismétlődő gesztusaival lassan válik megközelíthetővé, ahogyan a képeinek tárgyát, fő motívumát képező téglatestek kemény, tömör anyagszerűsége sem könnyen adja meg magát a festőiségnek. Ha mégis sikerül, hatása annál tartósabb.