Férfi Hallstattból

Ferencz S. Apor: Recycled memories (ciklus) no. 11., 2017/2018

Mondják, nemsokára idegen férfi érkezik a völgybe, legyen készen a fogadó.
A Recsegő panzió amúgy készen van jó húsz esztendeje, hanem úgy értve a parancs: minden extrát bele, mert nem akárki lesz a vendég, majdnemhogy egzotikus férfi, akiről mindösszesen annyit tudunk – a recepció elfecsegte –, Inge a keresztneve, ami nem lenne probléma, ha ilyen érdekes nevű vendégek sűrűbben látogatnák panziónkat, de nem, nem vagyunk mi ilyenekhez szokva, nincs mihez viszonyítsunk, mármint Ingét Ingéhez. És, istenem, Inge idegenforgalmi befektetési szándékkal jön, love, ilyesmik. Érthető okokból természetesen hallgatok vele, de ha belegondolok, mindjárt gyanút kellene fognom a férfi egzotikumát, üzleti tehetősségét illetően, mert valljuk be, magára valamit is adó ember nem a Recsegőt szúrja ki, ide a mérlegek kapacitásait megkísértő, roppant hájas nénik jönnek Moldvából, elvétve a Zsil völgyéből, Horst bácsi Medgyesről, valamennyi kizárólag mázsák feletti súlykategória. Szív, reuma, hormon, diszkosz, keringési zavarok, meddőség, kedélybetegség stb. stb. innen járnak kezelésre a sós tavakhoz. Pontosabban viszik-hozzák egy lerámolódott, valami karitatív szervezettől olcsón szerzett VW társasautóval, de ha nyár, akkor természetesen szóba jön feláras extraszolgáltatás, vagyis a fészerből előkerülő homokfutó.
Általában nem társas lények a mi vendégeink, nem szólnak egymáshoz, naphosszat mobiltelefonoznak, ülnek a padokon a lucfenyők árnyékában, bólogatnak, gesztikulálnak, mint valami idióták, aki járt ott, úgy képzelje, mint a marosvásárhelyi pszichiátriai klinika környékét a Somostető alatt. Azt mondom, van még remény ebből kifolyólag, kis átszervezéssel akár rehabilitációs központ, öregotthon is lehet a Recsegő panzióból, ha elfogy mind a vendég.
Van, aki folyamatosan és hangosan szellent, doamna Puni, a németvásári (Târgu Neamț) nő pedig állandóan a konyhát blamálja, mert hol nincs birkahús, hol nincs agyagtapaszban sült fácán, holott ő a konyha értésére adta, hogy kifejezetten birkatokányra és ropogósra sült fácánra utazik, mert le van szarva a sós víz, a jód, a pezsgőfürdő, és le van szarva minden nyomelem, és a 84-féle ásvány. Méreg nekünk, ha tavasszal jön kezelésre doamna Puni, mert feldúlja a virágágyást, azt mondja, a nemzeti hála jegyében teszi, viszi a töveket Humulești-re, valami emlékház gruppjába, mert a korábbiakat mindig kitapossák, să intre cu picioarele în cuie.
Egyszer doamna Puni extrém cselekedetre ragadtatta magát, mivel nem kapott se tokányt, se fácánt: kilebbentett az ablakon egy méretes trikolórt, a hátrányos megkülönböztetés elleni tiltakozásként, a lobogó sokáig ott csapdossa a Recsegő panzió külső fenyőburkolatát. Viktória, a szolgálatos asszony majdnem kétségbe esik, nem tudja, mi legyen a trikolórral, senki sem tudja, mi legyen a trikolórral, ott kell hagyni, mondom. Gyurica bácsi, a főnök se szól semmit, megértem, hogy nem szól semmit, mert ő tkp. Gheorghița bácsi, csak mi gyuricabácsizzuk, amiért ő nem neheztel, de meghagyja, ha idegen vendég jön, akkor ne feledjük rendes nevén szólítani, és mi rendes nevén szólítjuk. A trikolórt végül is egy Bukovinából érkező nyugalmazott ezredes szedi le, aki emlékezik és él az osztrák uralmi időkből fennmaradt népi szokással, májusfát állít egy brailai nemesasszony, bizonyos doamna Rosetti ablakába, aki nem érti, mi van, nagy lármát csap hozzá.
Én, a panzió fűtője felelősségteljes megbízásom szerint cselekszem, megyek a fészerbe, kizárólag bükk- és akáchasábokat válogatok, merthogy kalória, kalória, és én vagyok megbízva, hogy álljak a gangon, haladéktalanul tegyek jelentést a főnök úrnak és a konyhán, ha a panzió völgybe vezető hosszú lépcsősora alatt felbukkan az idegen, mert elképzelhetően Ingének kell lennie, különben is legyen egy kis fantáziám ahhoz, hogy egy Inge-féle alaknak hogyan kell kinéznie.
Mit mondjak, kínos helyzetben vagyunk, legalábbis úgy ítélem meg, a vezetőség kapásból leseperte javaslatomat, hogy a vendéglő zárjon be az idegen érkezése előtt legalább egy nappal, azalatt szellőztetve és hátradőlve, behunyt szemmel is le lehet gyártani néhány sátorfedélre hajazó papírcetlit, amire lehetőleg három nyelven legyen írva: foglalt, rezervat, reserved, de igazából egy távol-keleti írásjelekkel ellátott címke kivételesen megemelné a panzió presztizsét. Ha már. De nem.
Nem tudom, mit csináljunk velük, állandóan itt vannak a panzióban a fogatlan alakok a völgyből, de Gyurica bácsi százszor is elmondja a közhelyet, hogy a pénznek nincsen szaga, meg aztán mint valami felvilágosult, liberális eszme terjesztője, feszt alapvető emberi jogokra hivatkozik. Ezzel szemben, pontosabban vele szemben én csak egy kazánfűtő vagyok, alapvető emberi jogokról nincs ahonnan ismereteket szerezzek. Ennek ellenére merem hangoztatni, ezek már csak olyan köcsög alakok, akik felhozzák magukkal az otthoni konyha- és alvásszagot, borostásak, amikor pedig Rádeberger Jani beszélni kezd, a műfogsorát talpas pohárba helyezi, mert azt mondja, hogy az Evadent Kft elcseszte, a protézis zavarja a beszédében, sérti az ínyét, amiatt pökik véreseket, nem is a tüdőről, pedig olyasmiket beszél a fiúkkal, hogy ahhoz nem illik műfogsor, aztán a letűrt gumicsizmákból kiosonó bűz lengi be a panzió nagytermét, fogadni merek, mindennap beleszédül a panzió egyetlen kitömött fajdkakasa. Ha nem lesz radikális változás az ájert illetően, megint csak fogadni merek, Inge, az egzotikus férfi is bele fog szédülni, ha csak nincs szokva ilyesmivel, de nem hiszem, hogy szokva lenne, pláné azután nem hiszem, hogy megjön tőle az üzenet, Hallstattból küldi, a Hotel Greuber Baum faxáról, hogy jönne a Recsegő panzióba hosszabb időre pihenni. Aki pedig nem hiszi, vagy fogalma sincs, hogy néz ki egy hallstatti szálloda, panzió, fogadó, nevezzük akárhogy, nyomás fel a facebookra, írja be, hogy Seehotel Greuber Baum, a képernyő azonnal adja a galériát, hogy lélegzethez se jussunk, leessen az állunk, hogy micsoda fényűzés, de mindenekelőtt civilizáció, ezzel szemben a mi agglegényeink zavartalanul terjesztik az influenzát, még szép, hogy influenzát, amikor nagy részük jászolban hál, elhozzák a bolhát, szimpla vigyorgással terjesztik a fogszuvasodást, aztán a szájszag, a jászolszag, kézfejükön fénylik a szopóborjú száradt, cserepdezett nyála, vagy mi fénylik.
Napok óta állok a gangon, nézem az utcát, nézek távolabb, hiába, mert Inge nem akar érkezni, sokat megengedve magamnak hangoztatom, lehet, nem is jön, esze ágában sincs jönni, tán meggondolta magát, elképzelhető, hogy utánanézett, miféle panziót szúrt ki, ahol csak a vadon, semmi egyéb. Nem kizárt, itt van már Szovátán, a Danubius szállóban flörtöl, vagy a Fagetben, a Medvében, vagy éppenséggel a Tivoliban, de nem, mert a Tivolit szétverte a rendszerváltás. Fogjam be a szám, javasolja Gyurica bácsi, és ne mind rakjam a kazánt, mint aki nem tudja, mi az elég, mert bele kell a melegbe dögleni, igaz is, csöpög az eresz, karomnyi jégcsapok hullnak alá, bikacsökök, mondja Rádeberger, szopjatok, szól a többiekhez, szopni kell a jégcsapot, kifejezetten jót tesz a dagadós mandulának, ilyen hülyeségekre biztatja az agyalágyult agglegényeket, mármint Pilsen Nagy Jakab, Ursus Géza, Csíkisör Valér, Dreher Balázs, Igazicsíkisör Ele­mér és Heineken Feri szopja a jégcsapot, emellett nem férnek a bőrükben, miután Csíkisör Valér szert tesz egy kőkorszaki Playboyra. Két álló napig metszette érte a szőlőt, a homoki szőlőt a hajdani mezőkölpényi gróf Kuún birtokon. Micsoda ennivaló pinák, mondja Dreher Balázs, isznak, isznak, isznak, tovább nyálazzák a Playboyt, szerre elmennek fajdkakast simogatni, hogy érzésileg tele marokkal távozzanak, ha jön a kis szeplős zárórát jelenteni. Ursus Géza szerint vigyázni kell, a fajdkakas rikoltani szokott, de emberünk nyilvánvalóan hallucinál, bajok vannak az idegeivel, a napi antidepresszánst csak rummal képes lenyelni, volt többször is beutalva az erdő alá, a pszichiátria visszajáró páciense. Rádeberger nem simogat fajdkakast, nem érezne semmit, persze hogy nem érezne, ha csupasz kézzel ólmot nyújt, nagybányai orgonajavítóhoz szegődött segédnek, a hegyen túli falu református templomában nyújtja az ólmokat. Tudta a fene, hogy a csúszkarendszeres orgonaépítésnek annyi, rég áttértek az ólomcsöves, ún. pneumatikus traktúrájú orgonák gyártására, ezért kell ólmot nyújtson csupasz kézzel Rádeberger. Azóta mondogatja: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak”. Máté 7,7. Kis idő múlva újabb változattal áll elé, vagyis: „Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Lukács 11, 10.
Okos ember ez a Rádeberger, a fiúkkal sokat vitatkozik sorsról, életfilozófiáról, stb. Úgy van, állítja, hogy a sorstól mindenki kap egy fehér lapot, hogy írja tele történettel, lehetőleg szép gyöngybetűkkel, olvashatóan. Mármost van, aki teleír egy A4-es formátumot, van, akinek plakátnyi felület sem elég, holott adott esetben szűzön hagyott papírral mindeneknél többet lehet elmondani erről a kibaszott világról.
Nahát, mondja a főnök úr, nahát, mondja a konyhaséf, nahát, mondja a szolgálatos asszony, aki eszi meg kezét-lábát, hogy a vendég maximálisan elégedett legyen, noha ki az a hülye, aki bevallja maximális elégedettségét, csakhogy meglátszik a vendég arcán, ha Viktória napokkal azelőtt hozzáfog és illóolajokkal operál. Adams levendulaolajból például nem előírásosan hét cseppet, hanem tizenkét cseppet pötyögtet a tégelybe, s maga is lopva feljár szívni.
Azért, biztos, ami biztos, szólok Viktóriának, menjen fel az eliteknek, kivételes vendégeknek fenntartott 8-as szobába, hajoljon be az ágy alá, ne féljen semmit, ott állok mögötte, vegye azt a dobozt és tüntesse el a fenébe, nehogy megjöjjön Inge, az egzotikus férfi, és megtalálja Kéry bácsi Párizsban gyártott protézisét, mert mit fog szólni, ha. Arról a nagyvilági sármról, arról a Kéry bácsiról beszélek, aki Svédországból jár le nyaralni a főnök úr számlájára, mindig a 8-as szobát kapja, a gyermekeknek svéd rágógumit szór, egyszer asztalnyi sört rendel Ráderbergeréknek, és megígéri, hogy az ócska Playboy helyett hoz nekik egészen vad magazint, de ha nem haragudnának, néhány napra kölcsön kérné a rongyos magazint.
Kéry bácsi homokfutóval hordoztatja magát a sós tavakhoz, eközben felszedi Etelkát, a szép masszőrnőt, flörtölnek és flörtölnek, végül Etelka a saját költségén ülteti fel Kéry bácsit a repülőre. A svéd egyszer még visszatér a Recsegő panzióba, a fiúk szálig csalódottak, nem kapnak vad magazint. Kéry bácsi lekapcsolja műlábát, felfekszik az ágyra, meghagyja Viktóriának, ha megtalál halni, a protézis legyen a főnök úré, mint meglepetés, és Kéry bácsi rövidesen elhuny a Recsegő 8-as szobájában. A főnök úr azt mondja, a protézist tegyük, ahová akarjuk, gyászjelentést nem teszünk ki a Recsegő panzióba, a halotti urnát, mert nincs aki, én viszem a temetőbe, a protézises dobozt lábammal taszítom ágy alá, tekintettel arra, hogy Rádebergernek ekkor már erősen érszűkületes a lába, és egy vásárhelyi ortopéd orvos, dr. Dorin Florea (ma polgármester) kilátásba helyezi, hogy Rádebergernek szembe kell néznie azzal, hogy esetleg jobb láb nélkül marad, ilyen alapon tehát sohasem tudni.
Állok a csatornánál, várom, hogy teljen fel csordultig hóolvadékkal a káposztás demizson, mert ezzel a vízzel mosom a járdát és a lépcsőt, úgy szoktam, hogy lezúdítom egyszerre, legyen az árnak svungja, vigye a vart és a szemetet, s mit ad isten, akkor jön felfelé egy feltűnően izmos, kigyúlt arcú idegen, bőrkalapos középkorú férfi, zakója rojtos szarvasbőrből, úgy mutatkozik be, hogy ő John Wayne. Még jó, hogy nem tájékoztatom félre a főnököt, a konyhát, hogy megjött Inge, mert nem Inge jön, hanem John Wayne. Világhírű vendég, kétségtelen, mint a legyek a dögre, úgy gyűlünk a vendégre, aki tudomásunkra hozza, hogy tetszik neki ez a vidék, mert erősen hajaz a Vadnyugatra, préri, bepillant a nagyterembe, szerinte megnyugtató, hogy lát jó néhány kocsmázó banditát.
Feladatomnak tekintem ezt így szó szerint elmondani Gyurica bácsinak, aki valószínűleg akkor ébred, eléggé zavarosnak tűnik a hangja a mobilon keresztül, szóval megjött John Wayne, mondja a világ legtermészetesebb hangján, amiből arra következtetek, hogy jó ideje várja John Wayne érkezését, majd jön a váratlan fordulat, azt mondja, tekintsem úgy a szituációt, hogy azonnali hatállyal ki vagyok rúgva, mert aki ilyen hülyeségeket beszél, annak nincs mit keresnie többé a Recsegő panzióban. Kerítésen kívül a helyem, kiabálja, ahol rókák leselkednek a szúrós dróton át, a konyháról várnak alamizsnát, a segédszakács többnyire tyúkbelet vet át a kerítésen, amikor élő tyúkot kap a konyha, majd az ablakon keresztül élvezettel nézi a rókák marakodását, ami pedig a dróton akad fenn, az a dolmányos varjaké, csakhogy olyan károgást csapnak a zsákmányhoz, hogy Gyurica bácsi kénytelen fogni a dupla csövű Winchesterét, beleereszt egyet a szürke és depressziós szürkületbe. Csakhogy a depresszió a vaktölténytől nem oldódik fel, sem a sörétektől, annyi, hogy a völgy csöndje megreped, a kutyák a fellazult csönd lékeibe dugják az orrukat, foszfort szagolnak, felbukott kan heréjét mardossák álmukban.
Ekkor látom, hogy nem a rókák, egyszerre fellazul a szívem tartós szorítása: megkerült Ferdinánd!
A történet ott kezdődik, hogy egy szép reggel nem jön búzára Ferdinánd, Gyurica bácsi imádott madara. Nem értem, csak úgy eltűnik a hitvány, hogy engem öljön a bánat. Reménykedem, egyszer visszatér, nem szólok Gyurica bácsinak, majd csak váratlanul meglep, miután, tudom is én, megvizitálja a kolozsvári Fő teret, ahol parkinsonos öregektől elfogad kiszórt alamizsnát, azzal uzsgyi hazafelé. Esetleg elrepül a seregekkel, a seregek urának képzelve magát; talán délre megy, a szász­földi Nagybaromlak (Wurmloch) erődtemplomának elképesztő populációjával eszmét cserélni, hogy végül zöld ággal a csőrében térjen haza. Nem jön zöld ággal, nem jön sehogy. Azt mondom, hurkot vetek a vörös komának, de nem, a rókára sem kenhető minden gazemberség. Hanem egy reggel megérkezik Ferdinánd, az itt maradt társával, Máriával csókolózik egy sort a fészer tetején, aztán udvarra szállnak szemért. Gyurica bácsi a hajdani román királyi párról nevezi el galambjait, ugyanis a főnök a Hohenzollern-Sigmaringen család nagy tisztelője, javíthatatlan monarchista. A hím galamb Ferdinánd nevét kapja, a nősténynek Mária a keresztneve, tekintettel, hogy edinburghi, brit és szász-coburg-gothai hercegnő, a házassága révén Románia királynéja. Nézem, a galamb szárnyán bukovinai kék festék, talán Bukovinába járna Gyurica bácsi kedvenc madara? Vagy csak felszáll a szucsávai vármegyeháza kékre festett bádogfödésére? Elképzelhetőbbnek tartom, hogy frissen festett kalitkába zárják raboskodni, a völgyben lakik egy megszállott galambász, csakhogy nem gondol arra, mert nincs honnan tudja, hogy Ferdinándunk ki nem állhatja a bukovinai kéket, pedig láttam bukovinai kék alapon fehér galambokat – festve. Nem, Ferdinánd inkább megszökik, nem akar ilyen névvel póri, közönséges folkgalamb lenni.
John Wayne a földszinti 2-es szobát kapja, Viktória mellett, mert egy valamirevaló panzió földszinti első szobája a szolgálatos asszonyt illeti, pompásan stószokba rakott ágyneműkkel, takaróval, vázával, rengeteg vécépapírral, vödörrel és felmosóronggyal, szarpumpálóval, karikába font acélsodronnyal, gumikesztyűkkel, gumiköténnyel, gumicsizmával és lába közt szétrepedt cicanadrággal, szódával és sok-sok szappannal, jégoldó sóval, természetesen parajdival, jégvágó csákánnyal, a fogason egy újabb és egy agyonfoltozott köpennyel, porszívóval és kézi porolóval, privát presszóval, kávéval és Hargita plasztik-ásványvízzel, lábtörlőkkel és szőrkefékkel, villanyvasalókkal és gőzölővel, törött tükrökkel és csorbult poharakkal, otthagyott sörösüvegekkel, talált fehérneműkkel, egyetlen darab haskötővel és kozmetikai cikkekkel, lúdtalpas betéttel, vállon erősen hajkorpás kordbársonyzakóval, Viktória szerint egy jókora dagadóval, valójában női önkielégítővel, vibrátorral vagyis, éjjeliszekrények fiókjából begyűjtött, többnyire rózsaszínű óvszerekkel, több plikk algocalminnal, sok-sok fogkefével, mindösszesen két szem Prozackal, és természetesen kis üvegcsékben illatosító olajokkal, újságokból pedig egy darab Playboy a fiúknak kiadva, néhány Adevărul, egy Glasul Sălajului (!), 3 db. Hargita Népe, egy Bucovina című periodika, végül egy sárgult Új Magyar Szó, pedig milyen régen megszűnt a lap nyomtatott változata.
John Wayne jelzi a recepción, hogy két hétig marad, szétnéz az agrártársadalom táján, szétnéz a hodorjáki méntelepen, ami egészen természetes tőle. Csodáljuk John Wayne príma tájismeretét és általános tájékozottságát, természetesen csodáljuk Gyurica bácsi folyékony német nyelvtudását. Akkor már nem tudunk betelni az idegen személyével, amikor Gyurica bácsinak értésére adja, hogy földterületek felvásárlásában érdekelt, autentikus farmban gondolkozik, mint a tengerentúlra ment hajdani telepesek. Olajra ne számítson, mondja a cowboynak Gyurica bácsi, mire ő: ó, ször, azt sosem lehet tudni. Micsoda optimizmus, mormogja maga elé a főnök, majd megvonja a vállát, megy, azért ő is megismétli, hát persze, sosem lehet tudni.
Ülök a panzió nagytermében, Ráde­ber­gerék társaságában, az agyonnyálazott Playboyban lelem kedvemet, kézről kézre jár, minden este más és más viszi haza, csak Rádeberger nem, teljesen megkottyan, feszt a bibliai idézeteket mondja fel, mi egymás után öntjük le a rumot, természetesen jéghideg csapvízzel, távozásunk előtt megsimogatjuk a fajdkakast. Akkor szól Gyurica bácsi, hogy a kijelentését visszavonja, tekintsem magam a Recsegő panzió rendes állású kazánfűtőjének.
Hallom, Csíkisör Valér előáll a pléhpofával, ajánlja, van annak egy egész üveg rumja, aki megkérdezi John Wayne-t, nincs-e véletlenül egy-két Playboya, nem baj, ha nem egészen friss szám. Vállalkozó nem akad, megy ő, de jön is vissza, zárva az ajtó, senki sem látta elmenni a cowboyt, pedig mindenki arra vár, hogy induljon valamerre, lássunk az életben egyszer egy igazi vadnyugati tehenészt. De egyelőre nem látunk, a férfi gondosan elzárkózik, kosztját szobájába kéri, Viktória viszi reggel, délben, este, olyankor a 2-es szoba ajtajában hallgatózom, semmi gyanús nem szűrődik ki, Viktória arca soha sincs kipirulva, elmondása szerint a cowboy fekszik az ágyon, a plafon sarkára figyel, Viktória kézjelekkel érdeklődik, mit néz, a cowboy mutatja, hogy a pókot nézi, este is a pókot nézi, reggel és délben is a pókot nézi, így megy.
Ich schaue an, mit welch einer Präzision diese kleine Spinne ihr Netz webt, mondja a cowboy, amiből Viktória egy mukkot sem ért, megvonja a vállát, ilyenkor az sem számít, ha zulu nyelven kommunikál a vendég, Azt gondolom, a dolgoktól való függetlenséget a tájékozatlanság szavatolja, van, aki ráfázik, és aki mindvégig megússza. Viktória egy ilyen megúszós fajta.
Egy hete, hogy John Wayne a Recsegő panzióban tartózkodik teljesen elvonultan, ám egyszer kiállít a szobájából, inti, kövessem. Megyünk hátra a lóistálló felé, úgy tűnik, a cowboynak sietős dolga van, az istállóban rácsap a Laci farára; a ló Gyurica bácsinál nem kap nemes nevet, csak egy Laci, mint egyébként valamennyi ló errefelé: Laci. Mondjam, nem is állna jól neki egy arisztokrata név, nem az a vérvonal, akármennyit veszek ilyenből a székelyhodosi vásáron. Mindenesetre John Wayne barátságtalan gesztusára a ló megremeg, fingik és löki a citromokat, a cowboy megnézi a ló száját, valami olyasmit mond, hogy pfuj, hát igen, mert behunyt szemmel is látom a Laci száját, van benne vagy három-négy erősen sárgult fog, lehet hogy van vagy húsz éves aggastyán, mondtam is Gyurica bácsinak, ki kellene cserélni, szegény Laci már nem fest jól a homokfutó előtt. Jó jel, hogy a Laci nem hányja a farát, azazhogy nem kutyálkodik, mert ha nem tudnák, van kutyás ló is a világon, a Laci is egy ilyen kutyás ló, odáig menően, hogy ha úgy tartja kedve, menet közben lefekszik, hiába csépeled, ütöd agyon rúddal, mert nem és nem, akkor sem, ha ott döglik meg a nyavalyás. Most valahogy nem rúg hátrafelé, meglepően tisztességesen viselkedik, a sarjútól megjön tán az esze. Felszólok mobilon Gyurica bácsinak, jöjjön, mert John Wayne akar valamit, jön a főnök úr erősen ráérősen, végül kiderül, kell a ló a cowboynak, rendes árat ígér, tehát lóvásár dolgában is itthon van. Vigye, mondja Gyurica bácsi, jó erdélyiesen hozzáfűzi: sok szerencsét hozzá.
A vásár megkötése után John Wayne a recepcióra megy, sajnálja, hogy idő előtt távoznia kell, fizet, átad a kis szeplősnek egy vékony gyűrűt, azt mondja, ezüst, de ahogy nézem, inkább nem, ilyen hamis ékszereket szoktak árulni a völgyben a Szent István király napi búcsún, bár ne lenne igazam. Egy óra múlva John Wayne már kint jár a hegy tetején kötőfékkel a kezében, látjuk, egyszer csak felpattan a Laci hátára, ki hinné, Laci tűri, és eltűnnek az öreg Brunó anyamedve csapásán, amit a pakulárok messze elkerülnek. Onnan a csapás egyenesen Bekecs tetejére vezet, a fenyőkoszorúba, itt egészen megnyílik a világ, ellátni a Fogarasi havasokig, nemhogy az Istenszéke, teljes természeti pompájában megmutatja magát a Libán vonulata, ha csak nincs zord kedvében Gyergyó.
Így, hogy kiürült a földszinti 2-es szoba, gyakrabban bejárok Viktória raktárába, mert mi falásig szeretjük egymást, csak nem mondom. Azt viszont szóvá teszem Viktóriánál, hogy húgyfoltos matracon nekem nagyon gusztustalan. Ha úgy veszem, Viktória lehetne igényesebb, érettségije, plusz gyorstalpaló karitatív-egészségügyi szakképzése van. Ekkor hallom, hogy a nevemet kiáltja a kis szeplős, eszembe jut Rádeberger: jobb, ha néha teljesen szűz papírt adunk be magunkról, ha jól értelmezem, de nem biztos. Kapok a kezembe egy T-t, mármint a felmosórudat, kiállítok, látok két zömök idegent, lehet, hogy az egyik Inge lesz, gyere, mert hogy a főnök úr elutazott, te leszel a koronatanú, mondja a kis szeplős. Nem értem, mit beszél Boglárka, eközben nyújtja a kezét a vadonatúj bőrdzsekis, Virgil százados a bűnüldöző szervektől, műveletben van, én elfelejtem a nevem, de ezért műveletileg nincs fennakadás, Virgil százados folytatja: mit tudok Ingéről, miket beszél nekem, merre megy, mi van nála, mivel tölti idejét a Recsegő panzióban. Mondom, semmiféle Ingét nem ismerek, várjuk ugyan, jelez is Hallstattból, de nem érkezik meg, nem zárnám ki, hogy közönséges szélhámos, ennyit Ingéről, mondom Virgilnek. A százados mutatja a keresett férfi fényképét, jön, hogy hasra essek, de nem esek hasra, kihúzom magam, mondom a századosnak, de hiszen ez John Wayne. Hogy ki, vonja össze szemöldökét, én meg megismétlem, egyebet nem tudok mondani. Megyünk a recepcióra, ott megállapítják, hogy Inge John Wayne néven jelentkezik be, nyilvánvalóan hamis személyazonossági kártyával. Megyünk a panzió 2-es szobájába, semmi gyanús elem, ami műveletileg használható lenne. Már akinek semmi, mert megpillantok a falon egy eddig nem látott színes posztert, kétségtelenül a regényes Hallstattal. Viktória elárulja, talált John Wayne párnája alatt egy kis népi faragású ládikót, ide vele, majdnem ordítja a százados. Hozza Viktória a raktárból, a talált tárgyak polcáról, a százados kinyitja, fúj, azt mondja, ez az! Indulunk is tovább, közli a százados, annyit még barátságból elárul, hogy Inge nemzetközi szélhámos, az Interpool körözi. Először is egy osztrák üdülővárosban elkövetett fegyveres rablás részese, másodszor hamis ékszerekkel ver át embereket, harmadszor: mócföldi fatemplomból kegytárggyal kisétál, bizonyos boldog Somonica csodatevő remete ujjpereceit fújja meg. Tanácstalanok vagyunk, enyhén rémültek, jön egy sóvidéki férfi, talán Parajdról, kigombol magából jó tömény sószagot, bekapna egy pálinkát. Újságolja, hogy a tegnap „östefelé” a kibédi határban lovagot látnak, valami Donkihote nevű félkegyelmű lovagol el a falu szélén, azt mondja az embereknek, tekintettel a klímára, szélmalomépítésben lenne érdekelt. Az emberek legyintenek, bolond.
Viktóriával eldöntöttük, ezután a földszinti 2-es szoba lesz az, mert úgy érzem, sőt hangoztatom, hogy a látott tájkép erősen feldob, Somonica ládája pur babona, nem kell foglalkozni vele. Mit mondjak, egészen elbűvölő ez a Hallstatt a tóval, a környező hegyekkel, a tiroli típusú villáival, csak nézném és nézném. Talányos benne az élet, de holtbiztosan nem a húgyfoltos, klórszagú matracot, és a haskötő lelógó fűzőjét látnám.
Viktóriával sokáig nem foglalkozom, magam sem értem, miért. Egyszer aztán mégis benyitunk a földszint kettes szobájába. Látom, Hallstatt befelé van fordítva a falon, csak a nagy négyszögű fényezett papír fehérsége oldja az eredetileg almazöldre képzelt falat. Miért, kérdezem Viktóriát, mire ő előbb megvonja a vállát, majd a fülembe súgja: csak úgy, büntetésből.