Fény- és árnyjátékok. Szabó András: Istenek és szörnyek

Megkínzott voodoo-babák, szamurájok, dúskeblű termékenység-istennők és misztikus külső-belső terek fogadtak február 25-én Szabó András grafikus műtermében. A műterem udvarának félhomályában ismerős arcok és hangok között maga a művész várta a látogatókat. A pálinka, bor, sörösláda-ülőalkalmatosságok, winamp-playlist, shuffle mode on, klikkekben beszélgető, cigarettázó felnőttek és hancúrozó gyerekek a kilencvenes évek dekadens házibuli-fílingjét jutatták eszembe. S ha mindezen átharcolta magát az ember, a műterem-galériába lépve 13 nagyméretű képpel találta szemben magát, melyek az elmúlt év legfrissebb alkotásai. A művész ezen képei is az általa kifejlesztett grafikai eljárással készültek: a feketére festett fehér műanyaglemezbe sablonkéssel karcolva, fotórealisztikus hűséggel vitte át fantáziája, vagy éppen magánélete isten- és szörnyalakjait.
Szabó András marosvásárhelyi születésű grafikus a kolozsvári Képzőművészeti és Forma­tervezői Egyetemen szerzett diplomát, majd mesteri és doktori fokozatot. 2001 óta folyamatosan jelen van munkáival a hazai és külföldi kiállításokon. A közönség a bukaresti Anaid Art Galleryben, a Nemzeti Színházban, a kolozsvári Korunk Stúdiógalériában (melynek három évig kurátora is volt), a Bulgakov kávéházban, az Ataş Galériában, a sepsiszentgyörgyi Magmában, vagy utóbb a párizsi Kohn Galleryben láthatta alkotásait. Bár kiállított munkái különálló sorozatokba tagolódnak, más-más tematikát bontva ki, mind azonos technikával készültek, és formai nyelvezetük, ábrázolásmódjuk alkotójuk sajátos látásmódjáról vall. Elsőre az erős látvány-élmény a legmeghatározóbb: a nagyméretű munkák hiperrealisztikus hűséggel örökítik meg alkotójuk életterét, a hozzá közel álló személyeket, tárgyakat, élethelyzeteket. Ám a kivitelezés precizitásán, míves jellegén túllépve a barokkosan túlzsúfolt, dinamikus felületek végül egy szürreális, abszurd látvánnyá állnak össze, mely inkább kérdéseket ébreszt a nézőben, mintsem válaszokat kínál.
A jelenlegi, „házi” kiállításban szereplő képek megőrzik ezt a barokkos clair-obscur hatást, a fehér és fekete éles kontrasztját, a beállítások fokozott színpadiasságát, illetve a felületek túldíszítettségét, ám kissé eltávolodnak a korábbi, nagyon személyes töltetű munkáktól, melyeknek gyakran a művész is szereplője volt. Annak ellenére, hogy tudjuk, némelyikük a gyűjtőt, a barátot, vagy éppen a babysittert ábrázolja, a személyektől eltekintve a hétköznapi élet apró momentumait ragadják meg, fényképszerűen kiragadva azt az idő síkjából. S ezeket az alakokat Szabó András a végtelen űr sötétjéből bontja ki, teremti hús-vér élőlényekké, már szinte a trompe-l’oeil szemet megtévesztő festészet határait súrolva ezzel.
A kiállítás talán legérdekesebbnek mondható képei a voodoo-babát, szamurájt, plüssállatot vagy istennő-szobrocskát idéző alkotásai, melyek apró, finoman kidolgozott (dísz)tárgyakból állnak össze szinte tapintható élőlénnyé. S talán ezek a munkák veszik leginkább igénybe a befogadó nyitottságát, asszociációs készségét és fantáziáját. A tárlaton egy színes munka is feltűnik, mely meglepetésszerűen hat a nézőre: megtörve az éles fekete-fehér kontrasztokat a pop-art szitanyomataira, vagy a street art graffitijeire emlékeztet.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy Szabó András munkái ellenpontját képviselik a letisztult, ipari minimálnak, újraélesztve a barokk ellenpólusokra épülő ábrázolásmódját, és a manierizmus kidolgozottságát a globalizált hi-tech-kel. Képei a hétköznapi élet banális jeleneteinek sajátos misztériumát ábrázolják, személyes isteneket, bálványokat, hősöket vagy rettegett szörnyeket teremtve. S bár munkássága formailag nem köthető az utóbbi időben gyakran emlegetett kolozsvári festészeti iskola figuratív ábrázolásához, igen érdekes színfoltját képviseli a kolozsvári és erdélyi kortárs képzőművészetnek.