.svg)
Ha már farsang, akkor legyen egy irodalmi roadtrip és járjuk be alig pár nap alatt Erdély nagyvárosait- csettintett az Erdélyi Magyar Írók Ligája és azzal a svunggal útnak is indult. No persze, nem az egész Liga – városonként három-négy-öt felolvasó, plusz beszélgetőtárs. Nagyváradra február 16-án érkezett Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, Varga László Edgár, valamint Serestély Zalán, mint moderátor.
A Posticum egészen kellemes helyszín felolvasásnak, és minden dívány mellett kicsi asztalon bor és víz várja a hallgatóságot. Karácsonyi Zsolt köszönti az egybegyűlteket és ajánlja a váradi eseményt Zudor János költőtársuk figyelmébe: jó szívvel kíván jó egészséget. Ezután természetesen a fontosabb dolgokat Zalán elmondja a három szerzőről, önnönmagáról csak nagyon szerényen szól. Kezdődik a felolvasás.
Edgár készülő kötetek szövegeiből hoz mutatót; álombéli jelenetek, Horthy és a fekete mém mén, önmagába menekülés, furcsa, zilált istenkép, akinél még a Beatles is népszerűbb, de legalább olyan fontos, mint a költészet, ami eleve egyfajta istenkeresés – talán így lehetne zanzásítani az elhangzottakat. Vagy talán nem csak, hogy nem lehet, de nem is szabad kimondani szavakat?
Nos, Király Farkas elég sok szót mond ki ezután, ugyanis ő prózát olvas fel. És nem is akárhogy. Mindig jó érzés nézni/hallgatni saját művet olvasó szerzőt, ha az adott szöveg az ő szájából még izgalmasabbá teszi azt. És Farkas úgy olvas, hogy minden szónak értem a jelentését és minden történést látok magam előtt, sőt, minden karakter arcát látom az ő arcából kibújni. Amit olvas, egyébként részlet egy szintén készülő novelláskötetből, amely a Jád-völgyében játszódik. (Szép hely, menjetek kirándulni!)
Karácsonyi Zsolt visszatérít minket a versekhez, és idegenvezetőként mutatja be nekünk az erdélyi nők fontosabb vonulatait, dombságait, medencéit, nem egyszer rátapintva a lényegre is. Kell a nőket dicsérni és lám, lehet is. Ezután még olvas egyéb verseket is, például az ósdi valóságról és a nehéz életről egyaránt.
A szépirodalom után pedig Zalán jól kikérdezi az est főszereplőit; megtudjuk, hogy miből (és miből nem) él az erdélyi magyar költő. Pályázatokból, mellék- és főállásokból, pl. újságírásból, tördelésből, szerkesztésből, tanításból, de elsősorban önmagából. Summa summarum, a költőnek/írónak élnie kell az önreklámozás módjaival, de úgy, hogy azért ripacskodásba ne menjen át a dolog. Az örök kérdés pedig, ugye, hogy lehet valaki jó költő/író bölcsészdiploma nélkül, és hát persze, hogy lehet: tehetség+nyitottság+türelem+tanulás révén egy kémikusból is lehet nagyszerű szerző. Viszont – és ennek egy külön estét lehetett volna szánni – az irodalmi kritikaírás jó sok kívánnivalót hagy maga után, ebben nagyjából mindenki egyetértett.
És abban is, hogy a beszélgetés blokk után még legyen egy kör felolvasás, és milyen jó, hogy volt, mert tollászaink ezúttal sokkal mélyebbre ástak a hallgatóság lelkében, mint az előző körben. Így megy ez.
