.svg)
Bedobozolható-e egy (családi) élet kisméretű kartondobozokba, szűk csomagtartókba? Hányszor lehet fordulni, hogy semmi se maradjon az előző életekből? És ami marad, a gyerekek dolgai, tényleg az otthonosság érzését hozzák majd számukra az apás napokon? Elbeszélhető-e egy válás története, vannak-e szavaink, hozzá és róla, vagy minden csak távolba meredés, belefagyás, banalizáló ügyetlenkedés?
Szilágyi Zsófia Január 2. című filmdrámája egy nap alatt játszódó különköltözés-történet. Hét véget nem érő oda-vissza fordulás, kora reggeltől késő estig tartó átköltözés – átköltözés Budapest egyik kerületéből a másikba, családi házból omladozó, alig pár négyzetméternyi egyszobásba, és átköltözés a családanyai létből az egyedülálló anyai létbe. Életlehetőségek és azok illúziói közti furikázás. Pár kilométernyi road movie, a lényeges dolgok ugyanis útközben hangzanak el (vagy éppen nem).
A film in medias res kezdődik: Ági (Jóvári Csenge) megérkezik a családi házhoz, hogy segítsen Klárának (Konrád Zsuzsanna) átköltöznie új albérletébe. A kertkapu nem nyílik, Klára megviselt, a kinti szürke, hideg idő beköltözött a falak közé. A költözés mindent átjáró káosza betölti a tereket, Klára kisgyerekei szomorú, zaklatott lélekállapotban kapálóznak a szüleik és az ismerős életük után. Az arcokon megült a köd, de azért mégis mindenki igyekszik elhúzni egy félmosolyt: Áron, Klára, Klára anyukája, Ági. Maszkírozott felnőttek.
A zavart hangulat és lappangó feszültség adja a film alaphangulatát, Ági és Klára nyomasztó, vontatott, lassú ritmusban róják a köröket – életszagúan. A Január 2. filmnyelve érzékletesen beszél nehéz, sokak által belülről ismert, mindent átrendező tapasztalatokról, úgy, hogy erős nézői jelenlétet és figyelmet kér, hogy a többnyire kifejezéstelen, szenvtelen arcok mögött megtalálhassuk az érzéseket. Az érzéseket, amelyek kellőképpen sokrétűek ahhoz, hogy csak óvatosan, keresgélve lehessen hozzájuk férkőzni, elcsípett mozdulatokban. Klára távolba nézésében, amikor – saját élete külső szemlélőjeként – megmerevedik a dobozok láttán. Csak egy pillanatra, a VIII. kerületi bérlakás előtt. A beragadó zárakban és a nehézkes (ajtó)nyitásokban. Lili, a kisebbik gyerek selyp „anyával és apával akarok”-jában. Boldi, a picivel idősebb gyerek kedvtelenségében. A lakásban feltörő veszekedésekben, amelyek csak hangok formájában érkeznek Ágihoz és a nézőkhöz. Kint vagyunk a történetből, mintha Ági rezzenéstelen arcán keresztül érzékelnénk a történéseket, mégis belelógunk, nem maradhatunk érintetlenek.
Január 2. Egy nap. Kellően általános ahhoz, hogy egyedi legyen. Egy új év régi problémákkal, új kilépési lehetőségekkel, mellékszereplőkkel. Életszagú. Ahogyan az is, hogy az igazán mély emberi tapasztalatokra nincsen nyelvünk. Amit mondanánk, akadozó, üres, jó szándékú, de banalizáló. Amikor közel kerül az, ami mindig csak mással történhet, elhallgatunk. A hallgatás, nyelvtelenség és támogató jelenlét alternatívái mind-mind hangsúlyosak a filmben. Áron szülei, ahogy az udvaron állnak, majd Áron anyja, aki jó szándékúan pakolni kezd – bármilyen jó szándékúak is, gesztusaik nem segítenek. Zoli, Klára rokona, aki segíteni jön, de zavarában összevissza mesél családról, gyerekekről, szilveszterről. Károly, Klára új, de titkos párja, aki szeretne belefolyni Kláráék életébe, és robotporszívókról beszél. Mintha számítana. Tét nélküli próbálkozások, mellékepizódok egy mély (szét)válástörténetben. Az eszköztelenség segélykérő próbálkozásai. És azok a gesztusok, amelyek talán a legtöbbet adhatnak: Ági kitartó jelenléte, a feszültség kirobbanásának pillanataiban visszatérő kérdés, mit vihetek, ezeket? Áron apukája, aki elmondja, hogy fáj, hogy fontos, hogy várják – Klárát és a gyerekeket. Klára anyukája, aki vigyáz a gyerekekre a költözés napján. A mákos guba.
A film egyszerre tematizálja a kétgyerekes, elvált nő kilátástalanságát, a jó szó utáni vágyát, az önhibáztatás vég nélküli köreit, a kilépéshez kellő mérhetetlen erőt és elszántságot, a be nem teljesült élet és jövőkép elhalását, az elmagányosodást, a barátság formáit, az aktuális társadalmi-gazdasági helyzetet, az albérleti piacot és a fakuló életek „guilty pleasure”-jét, a mindennapi croissant-t. A valahonnan ismerős elveszettséget és kilátástalanságot. Bezáródó köröket, úton levést.
A falon, a sarokban soktenyérnyi penész, de már kiszáradt, majd lefestik. A fikusz túlnőtt az autón, maradnia kellene, de a sokdoboznyi mintha-élet mellé nagyon kell valami zöld, valami tényleg-élet. Befér. Csend van, sötét, ég az utcalámpa. Január 3. Egy új nap. Ez itt még nem a vége.
Január 2., színes magyar film, 87 perc, 2024. Rendező és forgatókönyvíró: Szilágyi Zsófia. Operatőr: Becsey Kristóf. Vágó: Csabai Attila. Szereplők: Jóvári Csenge, Konrád Zsuzsanna, Vlahovics Edit, Balla Kornél, Béres Viola, Pallag Márton, Antal D. Csaba, Molnár Erika, Dér Zsolt, Borbiczki Ferenc, Göndör László, Kolcsár József.
