.svg)
Technogulyás a Schachtelwirtben
Az Ankeruhrtól pár másodpercnyi gyaloglásra van egy kifőzde. Kést nem adnak, húst viszont annál nagyobb szeretettel. Bíznak főztjeik omlósságában. Ez vonzó. Egy dobozka gulasch mit knödel, amiben az óriási bog húsokat kanállal lehet szelni. Mindent dobozkában tálalnak. A gulyásért járok vissza, a hetente változó étlapra ez kerül fel leggyakrabban. A Schachtelwirtben ettem először szegfűszeggel és körtével ízesített savanyúkáposztát, amellé is önmaga súlyától omló húst adtak. Bécsi informatikus barátom ajánlotta a helyet, mert nagyon jó hangszórókból megy a techno. Furcsa az osztrák fusion ételeket elektronikus zenével enni. Ha ilyesmi történne otthon a töltöttkáposztával, a pityókatokánnyal vagy a savanyútejes puliszkával, talán kevesebb nézeteltérés lenne a generációk között.
Bétsch legoltschóbb schnitzele
A Radatzban árulják Bécs legehetőbb olcsó schnitzelét. Ez egy hentesüzlet, olyasmi, mint régen a csíkszeredai Decean, csak persze egy hajdani birodalmi fővárosban van, berendezése nem kantinos. A kassza melletti üvegdobozban Leberkäseken gyöngyözik a zsír, ezért bárhányszor fizetni állok sorba, durrog a fejemben apám egyik mondata: "nagyanyám emlékezett még jó világra, s készített rántott parizert". Persze a Leberkäse nem a parizer tökéletes megfelelője, viszont eléggé hasonló ahhoz, hogy belökjön családom múlt századi történeteibe. Így következik a Radatzban Bécs legolcsóbb ehető shcnitzele fölött, hogy dédszüleimre gondolok. Általában arra, hogy az Antonescu-rezsim alatt egyik dédnagyapámat bebörtönözték. Versben írt leveleket a szeretteinek, hogy óvakodjanak a fasisztáktól. Várta a szovjeteket. Aztán arra gondolok, hogy ugyanezt a dédnagyapámat a sztálinizmus alatt is bebörtönözték. A magánzárkában megbolondult, Leninnel beszélgetett. Nem tudom, hogy amiután '68-ban kiengedték, várt-e valamire. Jópár évig még textilgyárban dolgozott, aztán meghalt. A disznóhúsnak, amiből a schnitzelt készítik, nagyon friss íze van, mintha még sosem fagyasztották volna. Minden reggel nagy disznóvágásokat rendeznek valahol, borostás keresztapák fenik a kést, remegő anyák hordják a vérestálakat. A bécsi konyhákon sok nyakkarajra van szükség.
Topfengolatsche az Öfferlből
Megjegyezném, hogy ez a túrós táska nem olcsó mulatság, de nagyszerű mód arra, hogy az ember észrevegye, mennyire szereti a kényelmet, sőt a kényeztetést. Bécsi prózaíró barátom mutatta meg az Öfferlt, mondta, hogy veszélyes hely, mert tényleg finomabb minden, mint máshol. Eddig négyszer ettem Topfengolatschet, mindig a Prater felé menet (sosem érek el vele a parkig, már a Rotundenbrücke előtt el szokott fogyni). Vasárnapi szeszély ez is, jelen időben valahogy így írható le:
A Prater felé sétálgatva Topfengolatschet eszem és melanget iszom. Életemben először fogom látni Mircea Cărtărescut (végül nem láttam, 24 euró volt a belépő). A Buch Wienre enyhén porcukros kabáttal fogok érkezni (végül nem érkeztem), nem sikerült teljesen lepallni, ami a majszolgatás közben rámszállingózott. Az enyhén túlárazott péksüteménynél (háztartási nyelvváltozatomban patiszériánál) jobban kevés dolog érezteti velem, hogy élvezem a várost. Háromemeletes, monarchiabeli bérházakkal szegélyezett utcán roppan a patiszéria, s szétszáll a porcukor — nem hiszem, hogy bárki kívánná rosszabb helyre magát. Persze egy bölcsész mindeközben szégyenkezik, hisz érzi, hogy amit tesz, arról nem tud elszámolni saját művészetértelmezésének. Közép-európai városok történelmi negyedeiben még a gyomorsav is biedermaier romantikával termelődik: pontosabban olyan gyomorsav termelődik, amelyik kifejezetten kéri a porcukros péksüteményeket. Az Öfferl rabjává váltam. Áruikat papírzacskóban adják át, a cégér alatt női arc, a grafika igényes. A mályvaszürke (meg kell kérdezzem a testvéremet, hogy létezik-e ilyen szín) zacskó nem vékony, érezni lehet, hogy megtartja a teljes kiőrlésű lisztből készült Topfengolatsche száz grammját. Evés után nem lehet újra felhasználni, az alja túl porcukros. Kár érte, akár tolltartó is lehetne, ha elég óvatos lennék.
A schottentori Interspar szendvicsei
A Haus am Schottentor egy valamikori bankház. 2020 óta egy szokatlanul puccos Interspar működik benne. Olyan, mintha hihetetlenül drága kéne legyen, pedig az árak böngészgetése után nyilvánvalóvá válik, hogy ez is csak egy Interspar. A bejáratnál egyből az egzotikus gyümölcsök standja vár. Ez a pornóoldalak trükkje. Az üzlet hamar kiteríti kártyáit: a legtitkosabb, legelérhetetlenebb finomságokkal üdvözöl az óriási, jugendstil domborművekkel díszített márványcsarnok. A bejárat melletti standon nem banánok és kókuszok vannak, gyümölcsei tényleg egzotikusak: passion fruit, papaya, dragonfruit, soknak nem is tudom a magyar nevét. Ha sikerül ellenállni a csábításnak, akkor jobb oldalt már be is lehet fordulni a pékáruknak elkülönített részbe. Itt egy egész polcnyi frissen készített szendvics van, innen szoktam válogatni. Az Interspar közepén van a sajtrészleg, keresztül kell vágni rajta, ha el akarok jutni az aludttejekhez. Az érett sajtok illata nehezen ereszt, gyakran álldogálok a vitrinek előtt, s olvasgatom, melyik honnan van. Lesz valaha sajtszobám? Minden sajthoz külön szőlő? Minden sajtkockához és szőlőszemhez külön fogpiszkáló? Virginia Woolf írta a Saját szobát. Egyszer majd valaki megírja a Sajtszobát is, ha jó irányba halad a világ. Dübörögjön a gazdaság! Szeretek úgy sétálgatni Bécs központjában, hogy egyik kezemben szendvics, másikban aludttej. Csak ez váltja ki az otthoni croissant cu șuncă și cașcavalt és a szánát.
Tiroler Gröstl a salzburgi Zipfer Bierhausban
Salzburgon mosolygok: bárhonnan nézem, ez csak egy Sóvárad. Ekkora catfisht még nem kaptam várostól. Fentről szép, van két domb. De az utcák szürkék. Ha Olaszországban lenne, lett volna esélye izgalmasnak lenni. Legalább éttermek terén jó volt a felhozatal, be is mentem a Zipfer Bierhausba, hogy gyűjtsek erőt a második domb megmászásához is, mert azt mondják, onnan már csak Bajorország felé lehet elnézni. Kedvesen fogadtak, a berendezés nagyon rusztikus. Ha a huszadik század ne lett volna teli gazemberekkel, akkor a belterek így néztek volna ki, s talán a minimalizmus sosem tűnt volna vonzónak. Patinás volt, érződött rajta, hogy valakinek a dédszülei építhették. Tiroler Gröstlt kértem és sört. Nagy öntöttvas tepsiben hozták az adagot, a tükörtojás gyönyörű volt. Néha összemosolyogtam a nénivel, aki, miután kiszolgált, a hatalmas sörcsapokat takarítgatta. Csendesen közölte mindenki a mondandóját. A pult melletti asztalnál bácsik váltogatták egymást, mindenkinek volt pár szava a nénihez, aki valószínűleg a tulajdonos, a bácsik pedig a város tatái lehettek: mindegyikük belelapozott a kerek asztalon szétszórt újságok valamelyikébe, azelőtt, aközben, vagy azután, hogy társalogna. A Tiroler Gröstl összetevői közt monarchia is található, a vadászkürtös, vitézkedő fajtából, ami mindig csak a fantáziákban létezett. Úgy is mondhatnánk, hogy bármennyire egyszerű étel ez (hagyma, főttpityóka, valamilyen vagdalthús, tükörtojás), fantázia bőven van benne, sőt kell hozzá. Alig szétszálazható, hogy miből állnak össze azok az apró falatkák, amik a villáról leharapdálva visszahozzák nagyanyám öntöttvasban sült–főtt ételeinek ízét.
