És ha el is tévednénk, akkor meg mi van?

Nagy Dániel: Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2024.

Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni – veszi ki szánkból a szót Nagy Dániel. Ebben a p-modern utáni korban – le se merem írni, a költő sem akad fenn történeti diskurzusokon – kénytelenek vagyunk számolni azzal, hogy a lét könnyűsége olykor elviselhető. A cinizmus keserve képtelen elvenni minden kedvünk, néha igazán jól érezzük magunkat. És az örömünk megéléséhez szükségtelen bármilyen pozitív vagy negatív visszacsatolás, öntudatoskodó feedback: „Matrózemlékek híján is / felkapcsolja bennem / valaki a nyarat” (10.).

Nagy Dániel költészete felfrissítő: kiélvezem a szénsavas üdítőt a tengerparton, anélkül, hogy percenként eszembe jutna a tény, hogy kezemben az üveg kóla a Kapitalista Szörnyeteg testnedve, amelyet az általunk szennyezett földrajzi tájegységen fogyasztok. A kötetet olvasva azt tudom mondani az életre: oké, rendben! Az őszinte nyugalom nagy erény, hatalmas és ritka költészeti erő fakadhat belőle, főleg napjainkban: „Álmaid ígéretesek, gondolod magadban. És vége” (52.).

Mindezt a szembenállást az újfajta költészeti térfoglalást a szerző cseppet sem daccal vagy erős elhivatottsággal teszi. Nem feltett szándéka ellentmondani a korábbi költészeti hagyományoknak, viszont nem is kíván különösen kapcsolódni. Tudomásul veszi, ismeri az elődöket, viszont, akár egy naplóírás során, ő csak beszélni szeretne, kiírva magából az aznapot. Őszintén, vállalva minden esetlenségét. Nem alázatos, hiszen nincs kivel és nincs mivel szemben annak lennie – nincsenek hierarchiák ebben az „irodalmon/írókon-kívüliségben”. Nagy Dániel mondhatni magánutas. Különutas. És egy ilyen különcség csak akkor nem válik modorossá, illetve akkor nem válik forradalmiaskodássá, ha a versbeszélő szerényen, rezignáltan nyilatkozik. Magáról, szűk és tág környezetéről: „Mint egy körforgalom a száguldó mentőst, / türelmesen engedem át a megszokottat ma reggel” (16.). És ez Nagy Dánielnek sikerül is – mert ebben a kötetben érezhető: minden belülről fakad. Ritkán érezni egy-egy kötet versbeszélőjéről, hogy szerethető figura, jelen kötet esetében éppen a szerethető jellem alapoz meg minden egyes verssort. A lírai én kézenfogva vezet végig a tengerparton, nélküle eltévednénk a turisták, azaz a modorosan öltözködő életművészek és a bézs vászonnadrágban billegő üzletemberek között.

‍