Erdőtűz

Kányádi Sándor (1929-2018). Bakos Zoltán felvétele
„S tudod: akár a vér kering bennünk az értelem s éppúgy, mint őseink korában – védtelen.” KS
„Amikor a Nagy Könyvtár elégett, az első tízezer év történetei hamuvá lettek. De valójában sosem vesztek el teljesen azok a történetek. Egy új történet lettek. A tűz története. Az emberi késztetésé, hogy találjon valami szépet, és húzza ki a gyufát” – mondja Robert Ford (An­thony Hopkins) a Westworld második évadában. Az angol Wikipédiával okosodok: vagy kétszáz éven át égett, hol ettől, hol attól, kb. Kr. után 30-tól 270-ig, aztán még a 6. században is állítólag égtek a maradékai. Módszeresen, ciklusokban irtotta ki a Történelem – hatalom és vallás szent oltásaival, á la carte – az alexandriai Nagy Könyvtárat, mondhatnánk. Aztán azt is mondják, hogy valójában a nagyobbik része meg lett mentve, és talán köze is van ezen ókori textusoknak az első európai egyetemi intézmények megalapításához. Szóval nem tudjuk, mi veszett el Alexandriában, és mi az, ami mégsincs veszve. Tény, hogy a Nagy Könyvtár ma kultikus fogalom, egy jelkép (egy új történet), és persze összeesküvés-elméletek állandó tárgya.
A Westworld többek közt azt mutatja be, amikor a tudást felülírja a hiányos tudás, a babona, a hiedelem, a félreinformáltság, a fake news – megteremtvén az új valóságot. Elég félelmetes a teremtmények e véres lázadása. Ez a mitikus alkony. Hogy is volt a titánokkal? De kopogjuk le, hagyjuk az isteneket. Mi van még? Ahogy olvasom a wiki-cikket, nem tudok nem gondolni arra, hogy a Wikipédia is egy Nagy Könyvtár. Aztán az jut eszembe, hogy ez egy organikusan fejlődő, önellátó, folyton bővülő könyvtár, tehát inkább erdő. Könyvek erdeje – ilyen erdők közt, amik az interneten nőnek, nehezen beszélhetünk konszenzuális alapon működő, általános műveltségről. Az ember bolyong ezekben az erdőkben, és sokszor akaratlanul is autodidakta módon gyűjti, szívja magába a tudást – és a nemtudást is, persze.
Bárhogy is van, mára kikerülhetetlenül fontosak ezek az internetbeli tudáserdők, a mindennapjaink szerves részei. És próbáljuk tudással győzni, megőrizni, felfogni, megérteni, aktualizálni, türelemmel ültetni, kultiválni, amit lehet. Ki tudja, milyen tüzek vannak hátra. Mit kell még elveszíteni a nagy gyújtogatós lázban. Milyen új (vagy régi) történet részei leszünk.
Ha valamit, talán segíteni lehet az eligazodásban – amikor, ahol lehet. „Végéhez közelít a kezdet / ahogy azt már régen megírták”, mondja Kányádi Sándor, aki maga is egy végtelen, sűrű erdőt hagyott maga után. Meg lehet közelíteni fától fáig, őznek, farkasnak, rókának lenni (anyatej, ecet, lázadó teremtmények). És ez az erdő akkora, hogy régi erdőknek, régi könyvtáraknak is emléket állít, maga is régi könyvek sűrűjéből burjánzott, keletkezett, legalább négyezer éve. A mi dolgunk bejárni és feltérképezni ezeket az erdőket, új fákat ültetni – akár jön az erdőtűz, akár nem. A mi dolgunk a jelenlét. Kányádi jelen volt. Mindenhol, folyamatosan, ahogy bírta. Ha valamire, jelenlétre mindig szükség van. Akkor terjed igazán az erdőtűz, amikor elfeledkezünk a fákról.
A vers az, ami leginkább közelebb hozhatja elvesztett vagy elfelejtett történeteinket. A vers bevezetés – és lehetőség. A versnek jelen kell lenni a mindennapokban, vitába szállni, akivel és amivel lehet. Gondolkodtatni. Beszélgetni. Kimozdulni a kényelemből, világot látni stb. Járnia kell a kés hegyén, beszélnie félelemről, fájdalomról, reményről és elhagyottságról, amiről lehet, amíg lehet. Ébresszen kételyt, mutasson rá a mellőzött vagy rejtegetett hazugságainkra. És beszéljen a jó dolgokról is. Szeretetről, megbocsátásról, elengedésről – ezekről tud valamit még? Legyen kihívás a vers. Vezessen be az erdőbe, mutasson rá könyvekre, titkokra, más erdőkre. Mutasson perspektívát a vers. Tükröt. Legyen a dolga megtalálni a közös fákat, tisztásokat, megérteni a különbözést – amíg még van mit. Mutasson meg minden vidéket: amit ismerünk és amit nem, amire vágyunk és amiről lemondtunk. Ne hagyjon nyugodni. Legyen az elveszettek öröklángja az eljövendők számára. Legyen minden időben jelen. Mindaz legyen a vers, ami még egyenlővé és szabaddá tehet a védtelen Könyverdők sűrűjében. Vannak vidékek, ahol a vers az új történet.