Építő gondolatok egy könyvtárból

Vörösmarty méltán híres költeményének címéhez a magyar irodalomban járatos olvasó bizonyára Szerb Antal esszé- és tanulmánykötetét is társítja, ha adott esetben könyvtárról, könyvtárban születő gondolatokról esik szó. Az ismeretek tárházát, a tudásnak az ókori világ óta otthont adó kulturális objektumot és intézményt ugyanis a jó gondolatok születésének helyszíneként is számon tarthatjuk. Mindenképpen kiemelendőnek vélem ezt, ha az éppen most nyolcvanéves Pomogáts Béla könyvtárát idézem fel magamban. Ebben a fővárosi, Villányi úti személyi könyvtárban ugyanis – ahol magam is megfordulhattam – az évtizedek során igen sok jó, azaz az irodalomismeret, valamint a nemzeti önismeret szempontjából építő jellegű gondolat született.

Ezúttal a Szerb Antal nevéhez kapcsolódó Gondolatok a könyvtárban cím emlegetése azért is lehet helyénvaló, minthogy ennek szerzőjét Pomogáts egyik közvetett szellemi mestereként idézik. A pályatárs és jó barát, Rónay László legalábbis ezt tette. Tőle származik az egyik leghitelesebb Pomogáts-portré, amelyet árnyaltsága folytán sem mellőzhetünk. A tíz évvel ezelőtt, Pomogáts Béla hetvenedik születésnapjára Budapesten kiadott emlékkönyvben (Pomogáts-változatok. Budapest, Littera Nova Kiadó, 2005) olvasható ez a bensőséges hangvételű portré az Ünnepeltről, amely tulajdonképpen egy megbízható, szubjektív hangoltságú kalauz a magánember, a közéleti szereplő, de mindenekelőtt az irodalomtudós életútjának és -művének megismeréséhez. Megtudhatja ebből az olvasó, hogy magánemberként, társaságban „sziporkázó személyiség”, közéleti szerepvállalásait a „szolgálat igénye” határozza meg, irodalomtudósként pedig távol áll tőle a „tudósság arisztokratizmusa”, de megvan benne az eltökéltség, célra irányultság és a bölcsesség, tehát ő volna Szerb Antal méltó folytatója. Fontosnak tartja hangsúlyozni a neves pályatárs, hogy Pomogáts a létre és az egyénre vonatkozó nagy kérdéseket érintő meggyőződését, illetve legmélyebb érzéseit nem pusztán a szavak szintjén hallatja. Az ő esetében „működésének lett szerves része” például a hazafiság. Ezzel magyarázható, hogy kapcsolatainak kiépítésében nem mesterségesen megszabott országhatárokat vesz figyelembe, hanem azt, hogy a nagyvilágban hol élnek magyarok, hol beszélnek és írnak magyarul. Eme kapcsolatok kiépítését személyes jelenlétével hitelesíti minden esetben, vagyis „apostoli utak” az övéi – írja Rónay –, melyek során „a küldött, ahová tudja, elviszi a »jó hírt«.”

A helyes magyar irodalomismeret szempontjából Pomogáts egyik jó gondolatának azt tartom – lévén, hogy ma sem tekinthetünk el ettől –, amely szerint a Nyugat öröksége azt példázza, hogy lehet egyeztetni a hagyományokat és a modernizációt, a nemzeti és liberális elveket, valamint a magyar és európai értékeket. A Nyugat nagy nemzedékéről állapította meg egy 1992-ben írt irodalmi jegyzetében (Két Magyarország), hogy „mindig és következetesen egyszerre, egymással kiegészítve képviselték a nemzeti hagyományt, a nemzeti identitást és a kulturális, társadalmi modernizációt. Jól tudták, hogy a magyarság és európaiság fogalmát nem lehet elválasztani egymástól: aki nem marad magyar, az gyökértelen lesz Európában, és aki nem lesz európai, az magyarságát is el fogja veszíteni.”

Tulajdonképpen ennek az örökségnek a tudatosításában látom Pomogáts apostoli útjainak lényegét: magyarságodat megőrizve lehetsz európai, és ha nem leszel európai, magyarságodat is elveszítheted.

Azt pedig, hogy az irodalomismeret része a nemzeti önismeretnek, egy másik építő jellegű Pomogáts-gondolattal szemléltetném. Minthogy alkotó értelmiségiként, felelős írástudóként vett részt a rendszerváltás előkészítésében, nyilvános eszmecserék és viták keretében hallatta szavát a demokrácia, az emberi és kisebbségi jogok, a magyarság és európaiság kérdéseiben. Rendszeresen kifejtette véleményét nemzetpolitikai kérdésekben mind a rendszerváltást előkészítő években, mind az azokat követőkben. Elég ha belelapozunk nemzetpolitikai jegyzeteknek nevezett írásaiba, hogy erről meggyőződjünk. 1988 reménytelennek tűnő nyarán például, amikor a szovjet tömbön belüli román–magyar „testvéri” kapcsolatokat – békeidőben! – háborús viszonyok jellemezték, látleletet készített Pomogáts, és cselekvési lehetőségeket vázolt fel, az anyanemzet cselekvő felelősségtudatában jelölve meg a tennivalókat. „Ennek a cselekvő felelősségtudatnak kell behálóznia az egész magyar társadalmat – írta –: a kormánypolitikát, a társadalmi szervezetek és intézmények tevékenységét, az egyházak munkáját, a kulturális életet és ezen belül hangsúlyosan az irodalmi és tudományos köröket, de ezentúl mindenkinek mint magánembernek is el kell jutnia a személyes felelősség felismeréséig.” (Felelősség, nyilvánosság, cselekvés) Ugyanakkor egy teljesebb és újragondolt nemzeti identitás feltételének tekintve az erdélyi magyarság védelmét, kijelentette: „Nem lehet egészséges és erkölcsös az a nemzet, amely belenyugvással veszi tudomásul, hogy a szomszédos kormányok fennhatósága alatt élő részei üldöztetést szenvedjenek. Ha európai nemzetként akarunk élni a jövendő évszázadokban is, fel kell emelnünk szavunkat a magyar kisebbségeket korlátozó jogfosztások ellen.” (Uo.) 1994-ben pedig, amikor újrafogalmazta a magyarság stratégiai céljait, csak árnyalnia és részleteznie kellett a szerzőnek a rendszerváltás előtt papírra vetett gondolatait. „A testvéreinket meg kell védenünk, a szomszédainkkal együtt kell élnünk, következésképp ki kell engesztelődnünk, együtt kell működnünk. Sőt, a hatékony magyar kisebbségvédelem is csak egy (európai) integráció felé haladó Közép-Európában képzelhető el, és az igazi szomszéd népi megbékélés, valódi regionális integráció is csak akkor lehet sikeres, ha a kisebbségi sorsban élő magyarok megtalálják szülőföldjükön igazi hazájukat, meg tudják védeni nemzeti azonosságukat és kultúrájukat, fel tudják építeni önkormányzati intézményeiket.” (Kettős felelősség)

Pomogáts Béla az irodalom mindhárom meghatározó tényezőjét egyformán fontosnak tartja, az írót és olvasót, valamint az írott műveket. Számottevő művek százait és ezreit őrzi gazdag könyvtára, s ezek avatott megismertetéséről és üzeneteik közvetítéséről tanúskodnak saját önálló köteteinek tucatjai, ugyanakkor rendkívül kiterjedt az írókkal való kapcsolatainak hálózata, felölelvén világvárosokban vagy isten háta mögötti falvakban élő magyar alkotókat, illetve különleges figyelmet érdemel az olvasók felé tett számtalan lépése, nagy szolgálatot téve mindezek által a magyar irodalomismeret, valamint a nemzeti önismeret elmélyítésében. Küldetést teljesít Pomogáts Béla. Ehhez kívánunk számára további sok alkotó évet!

Isten éltessen, drága Béla!