„én inkább bevárnám itt a kataklizmoszt, én nem megyek a Marsra” – Márton Evelin Solea Minor c. kötetének bemutatójáról

A cím nem jelent semmit: érthetetlen és megmagyarázhatatlan, néha ilyen is kell – fogalmazott Márton Evelin. A kötetben gyakran felbukkanó latin nyelvnek, latinos hangzásnak mégis van szerepe, a szerző a kopási folyamatról, lenyomatokról mesélt, amelyeken az említett nyelv is átment. A Solea Minor is ilyen átalakult világ, amely csak lenyomata az egykori Földnek, mindössze 807 négyzetkilométernyi terület. Márton Evelin legújabb kötetéről Domokos Zsófia kérdezte a szerzőt, szombat délután, a 6. Csíkszeredai Könyvvásár keretén belül.
Domokos Zsófia a beszélgetés kezdetén megjegyezte, egy idő után felhagyott a sziget szóelőfordulásainak számolásával. Arra volt kíváncsi, mit jelent ez fogalom a szerző számára? Márton Evelin szerint minden egyén önmagán belül egy sziget, olykor pedig összeütközik más földrészekkel. A kötet világa is egy mindössze néhány négyzetkilométeres földdarab, amely a kataklizmosz után maradt. A bélyeg formájú helyet különböző teremtmények népesítik be, emberek és állatok közössége ez. Ilyen karakter például Dzsemme, a temetőőr; Atanáz, a boltos; Lizusár, az örökfóka; Kurbet, a csavargó rozmár; és Cicuka, a macska, aki valójában nő, de állati alakjában jobban érzi magát. Ezekről a karakterekről a kötet utolsó lapjain rövid leírást találnak az olvasók. Márton Evelin puskának nevezte ezt, amit kezdetben csak a szerkesztőnek írt, de később úgy döntöttek, a kötet része marad, hogy az olvasók számára is segítséget nyújtson a tájékozódásban.

Fotó: Dávid Viktória
A moderátor a Föld sorsának napjainkban népszerű kérdéskörét is látni véli a kötetben, arra volt kíváncsi, mi volt a szerző célja? Márton Evelin nem azért ír, mert célja lenne ezzel, majd hozzátette: „ez a világképem, egy torz dolog, ezt elismerem”. Alapvetően nem hisz abban, hogy a Föld sorsát nagy mértékben befolyásolni tudnánk, nagyobb és az emberiségtől független erők irányítják világunkat, így ha például egy kataklizmoszról értesülnénk, akkor sem tehetnénk sokat. Később megjegyezte, az űrkutatás egyre fejlettebb, talán mégis lenne esélyünk összepakolni, elmenekülni, de „én inkább bevárnám itt a kataklizmoszt, én nem megyek a Marsra”. A szerző szerint ezek a tőlünk független erők olykor épp úgy állhatnak össze, hogy katasztrófák, máskor pedig csodák történjenek. Domokos Zsófia elmesélte, a kötet elolvasása után sok mindent újra kellett értékelnie, többek között éppen a csodáról alkotott képe tágult nagy mértékben. Márton Evelin kiemelte, a mi döntésünk, hogy mit élünk meg csodaként, mert akár egy véletlen találkozást is elkönyvelhetünk annak.